A huszita vallási mozgalom a 15. század elején bontakozott ki az egyházi korrupcióra és dőzsölésre adott válaszként. Husz János cseh hitszónok John Wycliffe angol prédikátor tanaira alapozta nézeteit, és minden olyan hittételt elvetett, amely nem szerepelt a Bibliában. Apostoli szegénységet, két szín alatti áldozást és anyanyelvű igehirdetést prédikált, és ezekkel a tanokkal megelőzte a 16. század elején hasonló igényekkel fellépő reformációt. Az eretneknek nyilvánított Husz 1415-ben máglyán végezte, hívei azonban továbbra is kitartottak az általa hirdetett eszmék mellett. A huszita tanok azért is népszerűek voltak, mert a cseh nemzeti összetartozást hirdették. IV. Vencel király (Luxemburgi Zsigmond testvére) megpróbálta felszámolni a mozgalmat: az eretnek szerzeteseket száműzték az egyetemi katedrákról, kirúgták a rendekből, sokakat közülük bebörtönöztek. A husziták azonban továbbra sem hátráltak meg: Prágától délre, Tábor hegyén elsáncolva magukat szerveződtek (a huszitáknak ezt a radikálisabb irányzatát táboritáknak nevezték), és az egyházi hatalom bűneinek ostorozásával egyre nagyobb tömeget állítottak maguk mellé.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1419. július 30-án Jan Zelivsky, a prágai Havas Boldogasszony templomának huszita eszméket valló plébánosa körmenetet szervezett, és az általa feltüzelt tömeggel a városháza elé vonult. A tömeg azt követelte a városi elöljáróktól, hogy engedjék szabadon a letartóztatott eretnekeket. A városvezetők megtagadták a követelést. A felajzott tömeg dühe akkor szabadult el végképp, amikor valaki az épület egyik ablakából egy követ hajított Zelivsky felé. A felmérgesedett nép a plébános vezetésével válaszként betörte a városháza ajtaját és berontott az épületbe. A tanácstermet megrohamozva minden ott tartózkodó városi elöljárót kihajítottak az ablakon – Prága polgármestere, a városbíró és tizenhárom tanácsnok zuhant ki a párkányon keresztül. Mindannyian odavesztek, de aki nem halt bele az esésbe, azt a tömeg lincselte meg. Ezt az eseményt nevezi a történelemírás első prágai defenesztrációnak: a szó az emberek ablakból való kidobását jelenti.
A városháza elleni akció csak a kezdete volt annak az erőszakhullámnak, amelyet a husziták Csehországra zúdítottak. Két héttel az esemény után Vencel király – állítólag a városházán történtek miatti sokk hatására – szívszélhűdésben elhunyt. A trónt öccse, Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár örökölte. Mivel a husziták Zsigmondot tartották a legfőbb felelősnek néhai vezetőjük máglyahaláláért – a király ugyanis meghívta Huszt a konstanzi zsinatra, hogy nézeteit kifejthesse, a zsinaton részt vevő egyházi elöljárók azonban máglyahalálra ítélték –, ez csak még jobban elmérgesítette a helyzetet. Véres polgárháború kezdődött, a husziták öldökölve és gyújtogatva járták a cseh városokat és a környező országok vidékeit is. Zsigmond több keresztes hadjáratot is indított a megfékezésükre, igyekezete azonban kudarcba fulladt.
A huszita háborúk csak másfél évtized után értek véget. Az 1433-as bázeli zsinaton az egyház kiegyezett a mozgalom mérsékeltebb szárnyával, a kelyhesekkel, a táboriták azonban tovább folytatták a fegyveres harcot. Végül egy évvel később maguk a kelyhesek győzték le radikálisabb hittársaikat, és egyezményt kötöttek Zsigmonddal, melyben a király és a pápa garantálta számukra a vallásszabadságot. Az egyezményt azonban nem igazán tartották be, a kelyhesek folyamatos jogi megkülönböztetést szenvedtek a következő évtizedekben. Így olykor továbbra is fellángolt a konfliktus a husziták és a cseh polgárság, illetve a katolikus egyház között. Később még két alkalommal esett meg defenesztráció a cseh történelemben: 1618 májusában a csehek húsz méter magasból dobták ki az ablakon a Habsburg császár követeit, akik egy szemétdobra estek, ezért túlélték az incidenst. 1948. március 10-én pedig Jan Masaryk külügyminiszter zuhant ki a titokzatos módon irodája ablakán – máig viták tárgyát képezi, hogy a politikus önszántából vetette ki magát az ablakon, vagy a kommunista titkosszolgálat emberei kilökték.
Tegnapi kultbaitünkben a tragikus sorsú festőzseniről, Vincent van Goghról írtunk:
