Náci, vagy nem náci? – egy újabb „törpe diktátor” Európában

1934. július 25-én az osztrák nácik sikertelen puccskísérletük során meggyilkolták Engelbert Dollfuss kancellárt. Az osztrák államfő megítélése máig vitatott: önkényuralmi rendszert épített ki hazájában, ugyanakkor dacolt Hitlerrel és a nácikkal.

Engelbert Dollfuss 1892. október 4-én született az alsó-ausztriai Texingben, házasságon kívül, paraszti családba. Valódi apját sohasem ismerte, édesanyja nem sokkal a születése után összeházasodott Leopold Schmutz földbirtokossal, aki azonban nem kívánta nevére venni a gyereket. Engelbert anyjától szigorú római katolikus nevelést kapott, egy ideig teológiát tanult, majd jogot hallgatott a bécsi és közgazdaságtant a berlini egyetemen. Az első világháború kitörését követően, tanulmányait megszakítva lelkesen jelentkezett katonai szolgálatra, de alacsony termete miatt (mindössze 150 centiméter magas volt) elutasították. Addig küzdött, míg végül mégis sikerült besoroztatnia magát, és az olasz fronton harcolt, ahol több kitüntetést is kapott. A háború után visszatért az egyetemre és befejezte tanulmányait. 1921-ben összeházasodott szerelmével, Alwine Gilenkével, akivel még az egyetemen ismerkedett meg. A házasságból három gyermek született, akik közül egy még kis korában meghalt.

Diplomája átvételét követően Dollfuss az osztrák földművelésügyi minisztériumnál kapott állást a Földműves Egylet titkáraként. 1927-ben az alsó-ausztriai mezőgazdasági kamara, 1930-ban az osztrák szövetségi vasutak elnöke lett. Ugyanebben az évben belépett a Kereszténydemokrata Pártba, egy évvel később erdészeti és földművelésügyi miniszterré nevezték ki. 1932 májusában, a gazdasági világválság tetőfokán Karl Buresch kancellár lemondott a kormánnyal együtt, és Dollfusst bízták meg kormányalakítással. Ő konzervatív-nacionalista koalíciós kormányt hozott létre a kereszténydemokraták, a Heimat Block (Hazafias Tömb) és a Landbund képviselőiből. Az új pártszövetség azonban mindössze egyetlen szavazatnyi többséggel rendelkezett a parlamentben. A politikai helyzet nagyon feszült volt, a kormányt balról és jobbról is támadták többek között a Népszövetségtől kért 300 millió schillinges kölcsön és egy luxemburgi fegyvercsempészési ügy miatt is.

Dollfuss hamar úgy látta, hogy az országgyűlés nem képes eredményesen működni, ezért 1933-ban, amikor egy parlamenti vita közben a házelnök és két helyettese is lemondott, a kancellár rávette Wilhelm Miklas köztársasági elnököt, hogy többet ne hívja össze a „működésképtelen” törvényhozást. Dollfuss ezután szükségrendeletekkel kormányzott, a parlament kiiktatásával önkényuralmi rendszert hozott létre, melynek alapja és vezető politikai ereje az általa alapított Hazafias Front lett. A kancellár Benito Mussolinit tekintette politikai példaképének, az olasz vezérben látta a garanciát arra, hogy sikerül megőrizni Ausztria függetlenségét. Hitler hatalomra jutásával Dollfuss azonnal szembekerült a németekkel, a náci vezér ugyanis nyíltan hangoztatta vágyát Ausztria beolvasztására a Birodalomba. Az osztrák nácik, akik szintén a Német Birodalom részének tekintették hazájukat, belülről igyekeztek bomlasztani Dollfuss rendszerét: több mint száznegyven bombamerényletet követtek el, a kancellár ellen is merényletet kíséreltek meg. Terrorakcióikat hallgatólagosan a hadsereg is támogatta.

Mussolini tanácsára Dollfuss a náci és a kommunista pártot is betiltotta, a terrorcselekményekre válaszul visszaállította a halálbüntetést, és több elfogott összeesküvőt ki is végeztek. Kemény fellépése miatt ekkoriban kezdték az apró termetű kancellárt Millimetternichnek csúfolni. 1934 februárjában a szociáldemokraták munkáslázadást hívtak életre, ami 300 ezer halottat követelő polgárháborúba torkollt. A lázadás leverése után Dollfuss statáriumot rendelt el és új alkotmányt szövegezett. A Hazafias Front kivételével minden pártot és politikai szervezetet betiltott, és feloszlatta a szakszervezeteket. A kancellár szinte diktátori hatalommal ruházta fel magát, a nácik ellen azonban még így sem tudott eredményesen fellépni. Hitlernek ekkorra már végleg elege lett osztrák „riválisából”. A német birodalmi rádióban naponta hangoztak el Dollfuss meggyilkolását szorgalmazó beszédek, és habár a kancellár betiltotta a nemzetiszocialista pártot, híveit nem távolította el az országgyűlésből és az államapparátusból, ezért továbbra is sikeresen szervezkedhettek. A nácik azt remélték, hogy a volt szocialista híveket magukhoz csábíthatják, a Német Birodalom pedig pénzzel és felszereléssel támogatta a mozgalmat.

1934 nyarán már szinte mindennaposak voltak az összetűzések a nácik és a rendőrség között. Dollfuss, hogy megakadályozza, hogy az életére törjenek, megerősítette hivatalában a biztonsági intézkedéseket. Nem is sejtette, hogy ez okozza majd a vesztét. Júliusban a hitleristák már elég erősnek érezték magukat, hogy puccsot kíséreljenek meg az államhatalom ellen. Az osztrák nemzetiszocialisták vezetői, Fridolin Glass, Otto Wächter és Rudolf Weydenhammer úgy tervezték, hogy július 24-én, a minisztertanács alakulásának napján az SS kötelékébe tartozó 89. ezreddel megszállják a kancelláriát, őrizetbe veszik a kormány tagjait és az elnököt, elfoglalják a rádiót, a telefonközpontot és a laktanyákat. Tervük szerint a hatalomátvétel és Dollfuss kiiktatása után az Anschlusst támogatni kész római nagykövetet, Anton Rintelent tették volna meg kancellárnak.

Az angol kereskedőnek öltözött Weydenhammer százötvenöt felfegyverzett, osztrák egyenruhát viselő SS-egénnyel érkezett Bécsbe, ahol még időben értesítették, hogy az állami ceremóniát egy nappal későbbre tették. Az összeesküvő csapatok július 25-én 12.45-kor indultak el végrehajtani az államcsínyt. A háromfelé osztott csapat a kancelláriára, a rádióba, illetve Wörthi-tóhoz indult, ahol Miklas elnök pihent éppen. A minisztertanács alakuló ülését maga Dollfuss nyitotta meg. Nem sokkal később azonban a kancellárt telefonon értesítették egy lehetséges puccskísérletről, melyről még előző nap a rendőrség fülest kapott. Dollfuss azonnal feloszlatta a gyűlést, Fey belügyminiszter pedig felfegyverzett erősítést kért. Amikor a náci egységek megérkeztek a kancelláriához, az őrök azt hitték, az erősítés érkezett meg, ezért eszükbe sem jutott feltartóztatni őket. A puccsisták megostromolták a kancelláriát, hogy túszul ejtsék a kormány tagjait.

Dollfuss egy titkos útvonalon keresztül igyekezett távozni a kancellária épületéből, egy tízfős SS-csapat azonban utolérte őt az irodájában. A menekülő Dollfusst két lövés érte, melyek nem voltak halálosak, az épületet elfoglaló csapatok azonban nem hagyták, hogy a kancellár orvosi ellátást kapjon, ezért elvérzett. Közben az elfoglalt rádióban beolvastak egy hamis közleményt, melyben Dollfuss bejelentette lemondását és Rintelen kancellári kinevezését. A náciknak mégsem sikerült a hatalomátvétel. Mussolini ugyanis hamar szövetségese segítségére sietett, és csapatokat vont össze az osztrák határon, ami meghátrálásra kényszerítette Hitlert. Az egész országban dúltak a harcok, és a végére sikerült megfékezni a felkelést és helyreállítani a rendet. A puccs vezetőit és Dollfuss gyilkosát, Otto Planettét kivégezték, több ezer nácit tartóztattak le. Rintelen nagykövet életét félresikerült öngyilkossági kísérlete mentette meg. Dollfuss temetésén százezrek vettek részt, miközben Hitler elhatárolódott a puccskísérlettől.

Az új kancellár, Kurt von Schuschnigg kevésbé autoriter módon, de Dollfuss politikáját folytatta. Az Anschlusst azonban csak elnapolni tudta, megakadályozni nem. 1938. március 12-én Hitler bevonult Ausztriába, és szülőhazáját hivatalosan a Harmadik Birodalom részévé nyilvánította.

Engelbert Dollfuss személye máig megosztja a történészeket: egyesek a nemzetiszocializmus elszánt ellenfeleként tekintenek rá, aki igyekezett megőrizni országa függetlenségét Hitlerrel szemben, mások viszont az autoriter, ausztro-fasiszta rendszert megteremtő „törpe diktátorként” emlegetik személyét.

Tegnapi kultbaitünkben a francia irodalom egyik legtermékenyebb írójának életéről meséltünk. Ha elmulasztottad, most elolvashatod: