Dózsa György pontos születési idejét nem ismeri az utókor. Halálakor a negyvenedik éve környékén járhatott, így feltételezik, hogy az 1470-es években látta meg a napvilágot. A ma Kovászna megyében található Dálnokon született székely köznemesi családban. Apja halála után testvéreivel Makfalvára került. Már gyerekként a katonai pálya vonzotta, felnőve végvári vitézként szolgált. Lovaskapitányként részt vett Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as törökellenes hadjáratában, majd Nándorfehérvár védői között szolgált hadnagyi rangban. 1514 februárjában várvédőként párbajban legyőzte a szendrei lovas szpáhik vezérét, a korábban több magyar vitézt lemészároló Epeirosi Alit. Ezért a tettéért II. Ulászló király a lovagrendbe emelte őt, falut ajándékozott neki, és engedélyezte, hogy a Dózsa család címerébe egy karddal levágott véres kart illesszenek.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Eközben Bakócz Tamás esztergomi érsek alulmaradt a pápaválasztáson Giovanni de’ Medici bíborossal szemben. Bakócz azzal az ígéretével lobbizott, hogy megválasztása esetén hatalmas vagyonát egy törökellenes keresztes hadjárat megszervezésére fordítja. Habár nem nyerte el a pápai trónt, az egyház megbízta, hogy szervezze meg az európai keresztes haderőt, melynek gerincét a magyarok alkotják. Az érsek 1514 áprilisában tért haza az új pápa, X. Leó bullájával, amely kihirdette a keresztes hadsereg toborzását. A jobbágyokból álló sereg főparancsnokának Bakócz Dózsa Györgyöt tette meg, akinek híre őhozzá is eljutott. Úgy gondolta, a szerény köznemesi sorból jövő Dózsa származásánál fogva könnyen megérteti magát az alája rendelt parasztokkal. Május közepére már negyvenezer fős sereg gyűlt össze, a földesurak azonban nem nézték jó szemmel, hogy Bakócz a nyári betakarítás előtt elorozza tőlük a jobbágyaikat, és igyekeztek erővel megakadályozni a távozásukat.
A nemesek szervezkedése és a keresztes had ellátási hiányosságai folytán az összegyűlt parasztok körében egyre nagyobb lett a zúgolódás. A sereg tagjai gyakran támadtak meg vásárokat, udvarházakat, utazó kereskedőket, hogy élelemhez jussanak. Mezőtúr mellett véres összecsapás történt a nemesek és a parasztság között, amit ugyanolyan véres megtorlás követett az elfogott keresztesekkel szemben. Az incidens hírére Bakócz leállította a toborzást, a parasztok azonban nem akartak hazamenni. Dózsa – aki ekkor már a Tiszántúlon járt seregével –, öccse, Gergely és alvezére, a radikális ferences szerzetes, Lőrinc pap kinyilatkoztatták, hogy a keresztes hadjáratot hátráltatók éppolyan bűnösök, mint a török pogányok. Ragaszkodtak az eredeti elképzeléshez, miszerint a sereg a törökök ellen vonul, ehhez pedig Szapolyai János erdélyi vajdától reméltek segítséget. Dózsa úgy tervezte, hogy Szapolyai erőivel egyesülve indulnak majd meg az oszmán előőrsök ellen, azonban hamarosan rájött, hogy az erdélyi vajdától nem várhat segítséget.
A parasztsereget nemsokára mindenütt körülvették a nemesek által toborzott ellenhadak. Május 23-án Báthory István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök Apátfalvánál vereséget mért Dózsa előhadára. Báthory és Csáky azt hitték, a paraszthadsereg fő szárnyvonalát semmisítették meg, ezért alvezéreikkel a nagylaki kastélyba vonultak megünnepelni a győzelmet. Nagylakon azonban kellemetlen meglepetés érte őket: Dózsa serege bevonult a városba és rágyújtotta a kastélyt a lakomázó urakra. A kastélyban lévők nagy része áldozatul esett a lángoknak, csak az ispán és a püspök tudott kimenekülni. Csákyt menekülés közben a parasztok elfogták és karóba húzták, Báthorynak sikerült eliszkolnia. A győzelem után Dózsa elindult Erdély bevételére, és seregét három részre osztotta: saját maga, testvére, illetve Lőrinc pap vezette az egyes részeket. A hadjárat sikeres volt, Dózsa sorra elfoglalta a Maros menti sókamrákat és pénzverő központokat. A negyvenezer fős sereg Báthory nyomába eredt, aki Temesváron húzta meg magát. A jobbágyok beszorították a gőgös nemes urat, és megkezdték Temesvár ostromát.
A király eközben Buda várába hívta össze a nemeseket, és felszólította őket, hogy védelmezzék meg a trónt és a fegyverben álló hazát. Kezdetben szóba került, hogy a lázadás leveréséhez külföldről kérjenek segítséget, végül azonban úgy döntöttek, maguk veszik kézbe a problémát. Pest mellett Bornemissza Gergely és Tomori Pál szétverte a keresztesek táborát, majd sikeresen elfojtották a Kárpátok hegykoszorújáig terjedő északi felkelést is. Erdélyben Szapolyai kapta a feladatot, hogy számoljon le Dózsával és hadával. A vajda húszezer fős sereget szervezett, és július 15-én meglepték a Temesvárt ekkor már egy hónapja ostromló Dózsát.
Bár a jobbágyok kétszer annyian voltak, mint Szapolyai székely serege, a régóta tartó ostrom demoralizálta őket, és jóval képzetlenebbek is voltak a fegyverforgatásban, mint a rájuk törő ellenség. A parasztok ugyan derekasan harcoltak, egyre súlyosabb veszteségeket szenvedtek, és hátrálni kényszerültek. A csata akkor ért igazi fordulóponthoz, amikor Szapolyai rokona, Petrovics Péter sikeresen elfogta Dózsát. Nem sokkal később testvére, Gergely is fogságba került. A vezetők nélkül maradt parasztsereg hamar megzavarodott, a vérszemet kapott nemesség pedig senkinek nem kegyelmezett: vérfürdőt rendezve mészárolta le a jobbágyokat. A felkelés Bihar várának sikertelen ostromával ért véget, ahol Lőrinc papot is elfogták, majd később máglyán elégették.
Mivel a földesuraknak nem volt érdekükben legyilkoltatni a parasztokat, akik értékes munkaerőt jelentettek, a felkelést követő megtorlásban csak a vezetőket ítélték el és végezték ki. Nekik viszont különösen kegyetlen sors jutott – mivel a nemesek szerettek volna példát statuálni, alaposan megdolgoztatták a hóhérok kreativitását. Dózsának először végig kellett néznie, amint öccsét három darabra vágták, majd a fejére izzó vaskoronát tettek – ez a trónbitorlók kivégzésének hagyományos kelléke volt a középkorban –, és alvezéreit arra kényszerítették, hogy fogaikkal saját maguk tépjék szét parancsnokukat. Máig él a legenda, hogy Dózsát a kivégzés során izzó vastrónra ültették, ez azonban csupán költői lelemény. Nem is akárkinek a fejéből pattant ki – az elkövető Petőfi Sándor volt, aki A nép nevében című tragédiájában énekelte meg a parasztvezér sorsát.
A Dózsa-féle parasztfelkelés évszázadokra elrettentette a nemességet attól, hogy nagyobb jogokat adjon az alávetett néprétegeknek. A lázadás elfojtása után hozott törvények konzerválták a parasztság alávetettségét és létrehozták az ún. második jobbágyságot, mely a nyugati, bérmunkán alapuló modellel szemben sokkal fejletlenebbnek számított. A jobbágyság intézménye csak 1848-ban szűnt meg Magyarországon. Dózsa György alakjából a következő évszázadokban a társadalmi igazságosságért küzdő hőst faragott a népi emlékezet. Petőfi mellett több más költő, például Ady Endre is megidézte őt versben. Jókai Mór verses történelmi szomorújátékot írt Dózsáról, melynek nyomán Erkel Ferenc és Szigligeti Ede 1867-ben operát szerzett.
A szocialista időszakban Dózsa történelmi alakját még jobban felértékelték, szerepét túlhangsúlyozták. Mondhatni szándékosan kreáltak köré kultuszt, hiszen személye tökéletesen beilleszthető volt a marxista osztályharcos történelemszemléletbe. Rengeteg közterületet, iskolát, sportszervezetet, társadalmi intézményt neveztek el róla. Elég, ha az Újpest FC-t említjük, mely 1950-től 1990-ig viselte az Újpesti Dózsa nevet, vagy megjegyezzük, hogy a régi húszforintos bankjegy is Dózsa képével volt ellátva. A budapesti Dózsa György út a 3-as metró egyik állomása, melynek évtizedeken keresztül jellegzetessége volt a Szász Endre által készített kettős porcelánpannó, ami a parasztvezért fáklyával a kezében ábrázolta. A metró felújítása után a műről reprodukció készült, ma ez látható az aluljáróban.
A mai történészek már vitatják Dózsa szerepét, sokan úgy vélik, csak a népi emlékezet és a költők kreáltak belőle hőst. Érdemes még megemlíteni Illyés Gyula Dózsa György és Hevesi Sándor 1514 című drámáját, Eötvös József regényét (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István esszéjét (Krónika Dózsa György tetteiről az kötetben). Kósa Ferenc 1970-ben rendezett filmet Ítélet címmel a parasztfelkelésről, melyben Bessenyei Ferenc alakította Dózsát (és amelyben szintén felbukkan az ominózus tüzes vastrón motívuma). Czakó Ferenc 2014-ben, a felkelés ötszázadik évfordulójának alkalmából készített Dózsa 1514 című homokanimációs filmjét.
Tegnapi kultbaitünk művészettörténeti témában íródott. Ha véletlenül kihagytad, alább elolvashatod:
