Franz Kafka a 20. század egyik legjelentősebb prózaszerzője, aki döbbenetes pontossággal írta le a modern ember létélményét: az elidegenedést, a folyamatos szorongást, a bürokrácia csapdájába szorult, kiúttalan életet. Halálos ágyán úgy kívánta, égessék el az utókorra maradt műveit – szerencsére legjobb barátja úgy döntött, nem teljesíti kérését.
Jómódú, német ajkú, zsidó származású kereskedőcsaládban született az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Cseh Királyság fővárosában, Prágában 1883. július 3-án. Hat testvér közül ő volt a legidősebb. Származása egész életére és szemléletére kihatással volt: a cseh többségű városban, a cseh kultúra fellegvárában idegennek, kitaszítottnak érezte magát. Szintén alapvetően meghatározta sorsát pénzsóvár, zsarnoki természetű apja, Hermann Kafka, akinek hatása alól egész életében próbált menekülni. Franzról és testvéreiről leginkább nevelők és szolgálók gondoskodtak, szüleik ugyanis napi tizenkét órát dolgoztak, hogy jól menjen a családi üzlet. Az ifjú Franz a prágai fiúiskolában, majd az ógermán gimnáziumban tanult. Megtanult csehül, de egész életében német akcentussal beszélte a nyelvet.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Érettségi után kémia szakra iratkozott be az egyetemre, de pár hét után otthagyta, és a jogi kar hallgatója lett. Apja azt szerette volna – vagyis inkább követelte –, hogy fia üzleti karriert építsen magának, Franz viszont irodalommal szeretett volna foglalkozni. Imádta a könyveket, Platóntól Dosztojevszkijig falta a klasszikusokat és a kortárs műveket. Az egyetemen ismerkedett meg a szintén joghallgató Max Broddal, aki életre szóló barátságot kötött a félénk, visszahúzódó fiatalemberrel. Diplomája megszerzése után hivatalnok lett. 1908-tól a Prágai Munkásbiztosító Intézetnél dolgozott, ahol gyári munkások személyi sérüléssel járó baleseteit kellett kivizsgálnia és véleményeznie. Habár apja továbbra is azt akarta, hogy karriert csináljon, Kafka nem kívánt előrelépni a ranglétrán. Hivatali munkája tökéletes lehetőséget biztosított arra, hogy kettős életet éljen: nappal a biztosítónál dolgozott, éjszakáit pedig az írásnak szentelte.
Az író egész életében különböző testi és lelki nyavalyákkal, krónikus depresszióval küzdött. Szemernyi önbizalma nem volt, állandóan marcangolta saját magát. Úgy gondolta, mások számára külsőre és személyiségre is taszító figura. A valóságban ismerősei kisfiús arcú, fanyar humorú, intelligens embernek látták. Háromszor is eljegyezték, végül azonban mindegyik alkalommal felbontotta a jegyességet, és sohasem nősült meg. Kétszer Felice Bauerrel, egy diktafonvállalat képviselőjével járt jegyben, akivel azért szakított, mert azt gondolta, a házasság után nem tudna elegendő időt szánni az írásra. Harmadik alkalommal egy tanulatlan szobalánnyal, Julie Wohryzekkel kívánt volna házasságra lépni, apja azonban ellenezte a tervet, mert nem tetszettek neki Julie cionista nézetei. Kafka gyakran kereste a nők társaságát, az alkalmi kalandokat ugyanúgy, mint a bordélyházakba való kirándulást. Brod szerint barátját kínozta a szexuális vágy, de sohasem kapta meg az áhított kielégülést. Szeretett kirándulni és aktívan sportolt – ennek elsődleges oka az volt, hogy sohasem volt elégedett a külsejével –, úszott, lovagolt és evezett.
A depresszió mellett migrénes rohamok, álmatlanság és gyomorbántalmak kínozták. Érzékeny volt a zajra, írás közben tökéletes csendet követelt meg maga körül. 1917-ben gyógyíthatatlan gégetuberkulózist diagnosztizáltak nála. A betegséget isteni büntetésnek, üldözött sorsa beteljesülésének gondolta. Ettől kezdve folyamatosan kezelésekre járt, ideje nagy részét betegszabadságon töltötte, otthon, majd 1923-tól Berlinben. Írói munkásságára ugyanaz a visszahúzódó, félénk hozzáállás volt jellemző, mint magánéletére. Életében csak novellái és néhány novelláskötete jelent meg nyomtatásban, ezek sem szülőhazájában, hanem Németországban. Munkái nem keltettek különösebb visszhangot, ennek ellenére folyamatosan írt, még akkor is, mikor egészsége már alaposan megromlott.
Kafkát a szorongás írójaként emlegetik. Munkáinak alapélménye a magára hagyott 20. századi ember sorsa, akinek életét már nem jól meghatározható célok vagy eszmék, hanem a véletlen, a felszín alatti fatális erők irányítják. Az ember folyamatosan vergődik a számára kiismerhetetlen világ útveszőiben, próbál értelmet találni az életnek és kiszakadni a fogaskerekek közül, ez a kísérlete azonban újra és újra kudarcot vall. Keresi a szabadságot, de saját maga sem hisz benne. Bűnösnek érzi magát, mert része lett ennek az embertelen világnak: a létezés kedvéért elárulta a létet. Társas kapcsolatai is csak felületesek, üresek. A világ kiismerhetetlen és rejtélyes – gyakran álomszerű víziókban, fantasztikus, lidérces képekben jelenik meg Kafka prózájában.
Leghíresebb novellája, Az átváltozás (1915) hőse, Gregor Samsa hivatalnok egyik reggel arra ébred, hogy hatalmas rovarrá (a magyar fordításban „szörnyű féreggé”) változott. Habár kezdetben nem zavarja a különös átváltozás – azon aggódik, hogy főnöke mérges lesz, amiért nem ment dolgozni –, fokozatosan egyre jobban elidegenedik környezetétől, családja számára egyre inkább teher lesz. Az éhezőművész (1922) című elbeszélés hőse egy ember, akinek legfontosabb és majdnem egyetlen tulajdonsága, hogy korlátlanul képes éhezni. A fegyencgyarmaton (1914) középpontjában egy kivégzőgépezet áll, mellyel a korábbiakhoz képest sokkal hatékonyabban lehet megölni az elítélteket – tanmese a cél és az eszköz felcserélődéséről és az életek kioltásának megkönnyítésén munkálkodó tudományról.
Kafka három regényéből kettő töredék maradt. Az Amerika (1912) hősét apja Európából az Újvilágba száműzi, miután megrontott egy cselédlányt. Az Egyesült Államokban milliomos nagybátyja veszi magához, de elsodródik tőle és különféle kalandokba keveredik. Az író természetesen sohasem járt az amerikai kontinensen, a cselekményhez útleírásokat, illetve saját ábrándjait vette alapul. Híres – talán szándékos – tárgyi tévedés, hogy Kafka regényében a New York-i Szabadság-szobor nem fáklyát, hanem kardot tart a kezében. Leghíresebb és egyetlen befejezett regénye, A per (1914) Josef K. története, akit számára ismeretlen okból bíróság elé idéznek, holott úgy tudja, semmilyen bűnt nem követett el. A főhős igyekszik utánajárni, miért fogták perbe, különböző jogi segítségeket igénybe venni, azonban csak egyre jobban elveszik a bürokrácia útvesztőiben. Hasonló tematikát jár körbe A kastély (1922), melynek főszereplője – szintén K. – egy kietlen, nyomorúságos faluba érkezik, ugyanis elmondása szerint földmérőként kívánják alkalmazni a falu fölé magasodó kastélyban. A helyi hivatalnokokkal azonban nem sikerül dűlőre jutnia, sokszori próbálkozás után sem sikerül elismertetnie személyazonosságát és bejutnia a kastélyba. Berendezkedik a faluban, hozzáidomul a lakók életéhez, de képtelen lemondani végső céljáról.
Miközben egészségi állapota egyre rosszabb lett, Kafka továbbra is reménytelenül kereste az emberi kapcsolatokat. Két nővel is hosszas szerelmi viszonyba bonyolódott. 1920-ban egy cseh újságírónővel, Milena Jesenskával, majd 1923-tól egy ortodox zsidó családból származó óvónővel, Dora Diamanttal, aki élénkítette kapcsolatát a zsidó kultúrával. Időközben rokkantnyugdíjazták a hivatalból, így idejét teljes egészében a gyógykezeléseknek és az írásnak szentelhette. Dorával Berlinbe költöztek, terveik között szerepelt, hogy kivándorolnak Palesztinába, és Tel-Avivban telepednek le. Ebből azonban nem lett semmi. 1924-ben Kafka egy Bécs melletti szanatóriumba, Kierlingbe utazott kezelésre. Itt érte a halál június 3-án, egy hónappal negyvenegyedik születésnapja előtt. A halálos ágyán megkérte barátját, Max Brodot, hogy minden megmaradt, kiadatlan kéziratát égesse el. A férfi azonban nem teljesítette legjobb barátja utolsó kívánságát, helyette sajtó alá rendezte, és 1925-től sorban kiadatta a Kafka-életművet. Az írások hamarosan világsikert arattak, Franz Kafka pedig posztumusz a század legnagyobb íróinak sorába emelkedett.
Franz Kafka emlékét ma szülővárosában szobor és 2005 óta múzeum őrzi. A kiállításon animációs formában elevenednek meg a szerző rajzai, a látogatók pedig végigkövethetik az író életét, és betekinthetnek különös világába. A Prágában élő Kafka-kultuszt jól példázza, hogy rengeteg merchandise-termék, pólók, hűtőmágnesek, bögrék vásárolhatók a cseh fővárosban Kafka nevével, de kávéházak, éttermek is a nevét viselik, egykori lakóhelyeinek falán pedig emléktáblák találhatók. A prágai székhelyű Franz Kafka Társaság 2001-ben nemzetközi irodalmi díjat alapított, melyet évente adnak oda egy-egy kiemelkedő szerzőnek. A díjat – mely a Kafka-szobor kicsinyített mása – első ízben az amerikai Philip Roth kapta meg, de részesült az elismerésben többek között Nádas Péter magyar, Murakami Haruki japán, Margaret Atwood kanadai író is, sőt a drámaíróból lett egykori cseh köztársasági elnök, Václav Havel is.
Kafka műveit sokszor állították színpadra, Az átváltozásból még opera is született. A leghíresebb mozgóképes adaptáció Orson Welles 1962-ben bemutatott filmje, A per, melynek főszerepét Anthony Perkins játszotta. Az amerikai rendezőzseni olyan kiválóan ragadta meg a Kafka-mű szorongató atmoszféráját, hogy állítólag Jeanne Moreau színésznő ideg-összeroppanást kapott a forgatáson. A regényt 1993-ban újra megfilmesítették. A Harold Pinter forgatókönyvéből készült film főszerepeit Anthony Hopkins, Kyle MacLachlan és Jason Robards játszották. A kastélyból 1997-ben az osztrák Michael Haneke rendezett filmet. Steven Soderbergh 1991-es filmje, a Kafka fiktív cselekményt kreál az író élete köré. A Jeremy Irons által játszott Kafka egyik hivatali kollégája halála ügyében kezd nyomozni, ugyanis azt gyanítja, a hivatalos jelentéssel szemben nem öngyilkosság történt. A szálak egy titkos társasághoz vezetik a címszereplőt.
Szabó István Bálint András főszereplésével 1982-ben tévéfilmet rendezett Kafka Levél apámhoz című írásából, melyben a szerző az apjával való viharos és ellentmondásos viszonyát boncolgatta. Federico Fellini 1987-es filmje, az Interjú egy fiktív film forgatásán játszódik, melyet az Amerikából készít az önmagát alakító olasz mester. Hét évvel később valóban készült filmadaptáció a regényből a cseh Vladimír Michálek rendezésében. Kafka alakja feltűnik Az ifjú Indiana Jones kalandjai egyik epizódjában, ahol a tizenhat éves főhős egy első világháborús kémügybe keveredik, de a prágai bürokráciával is meg kell küzdenie. A Miért éppen Alaszka? sorozatból pedig „megtudhatjuk”, hogy az írónak mégis sikerült eljutnia Amerikába, és egyik ideig a cselekmény helyszínén, a Cicely nevű alaszkai kisvárosban élt.
A kafkai groteszk hatása megszámlálhatatlan íróra és más művészre hatott az elmúlt száz évben. Elegendő lehet Örkény Istvánt, Jorge Luis Borges-t, Charles Bukowskit, Gabriel García Márquezt vagy a már említett Murakami Harukit felhozni példának. A filmesek közül Fellini mellett erős kafkai inspirációt találhatunk például David Lynch (Radírfej, 1977) vagy Terry Gilliam (Brazil, 1985) munkáiban.
Ha érdekesnek találtad a mai sztorit, olvasd el a tegnapi kultúraadagunkat is:
