Szép Ernő költőként, divatos színpadi szerzőként és regényíróként is elismert volt – ma ünnepelné 136. születésnapját.
Schön Ezékiel néven született a Máramaros vármegyében található Huszton (ma Kárpátaljához tartozik és Ukrajna része) 1884. június 30-án. Apja a helyi izraelita iskola tanítója, anyja varrónő volt. A szerény körülmények között élő, gyakran nélkülöző család sokat vándorolt az országban, végül Hajdúszoboszlón, majd Debrecenben telepedett le. Ernő ezekben a városokban, később pedig Mezőtúron végezte iskolai tanulmányait. Eredetileg festőművésznek készült – művészettörténeti érdeklődése egész életét végigkísérte – középiskolai tanára, Kolozsvári Aladár biztatására azonban versírással kezdett foglalkozni. Élményvilágára jelentősen hatott az Alföld, a Tiszántúl hangulata és Petőfi költészete. A gimnázium utolsó évében magántanuló volt, és végül nem tette le az érettségi vizsgát. Tizennyolc évesen, Kolozsvári segítségével megjelent első verseskötete, Első csokor címmel. A következő évben Budapestre költözött és újságíróként helyezkedett el, A Hét, később a Budapesti Napló, majd Az Est munkatársaként dolgozott.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A vidéki nyomorban nevelkedett fiú belevetette magát a nagyvárosi életbe. Megrögzött agglegényként a kávéházak, kabarék, éjszakai mulatók világában töltötte legtöbb idejét, jó barátságot ápolt Ady Endrével és Molnár Ferenccel. Fizetéséből gyakran utazgatott, vagy éppen szórakozásra, ivászatra költötte el a megkeresett pénzt. A Nyugatban a lap indulásától, 1908-tól kezdve közölt verseket, írásokat, emellett a pesti Cabaret Bonbonnière számára szerzett sanzonokat, amiket gyakran saját maga adott elő, nagy sikert aratva. Írásaiban, karcolataiban, sanzonjaiban gyakran kigúnyolta a korabeli művészeti és politikai életét, a bécsi udvar felé is szellemesen odaszúrt egyet-egyet.
1912-ben jelent meg Énekeskönyv című verseskötete, melyben a vidéki élet és a gyerekkor emlékei tűnnek fel. Ezzel a kötettel fogadták be őt végleg maguk közé a Nyugat szerzői. 1913-ban lírai hangulatú, impresszionista stílusú tárcanovelláit, melyekben a városi élet, a kávéházak, szerkesztőségek világa jelenik meg, Irkafirka címmel gyűjtötte egybe. Az első világháború kitörését követően önként jelentkezett a frontra betegápolónak és haditudósítónak. Kardja pengéjére – melyre a szokás szerint német nyelvű jelmondatot véstek – a liberalizmus egyik közismert, de nem éppen harcias mottóját választotta: Leben und leben lassen, vagyis Élni és élni hagyni.
Első színpadi műve az 1912-ben bemutatott A hasbeszélő volt, melyet egyesek a magyar abszurd színház megteremtőjeként tisztelnek. A monodrámában szereplő színész bábok segítségével adta elő mondandóját – Szép Ernőt világéletében nagyon érdekelte a bábszínház –, és ez az akkori közönség körében teljes értetlenséget szült, viszont nagy feltűnést keltett. Később több mesedarabot és gyerekkönyvet is írt. Leghíresebb regénye, az 1919-es Lila ákác egy nyomorgó, de egy úrilány meghódításáról ábrándozó költő és egy varrónő szerelmét meséli el. A történet a színpadon aratott igazán nagy sikert, majd 1934-ben filmváltozat is készült belőle Székely István (Hyppolit, a lakáj) rendezésében. A színpadi és filmes változatban a cselekmény végét happy endre módosították. 1973-ben újra filmre vitték a darabot – a főszerepeket Bálint András és Halász Judit játszották, a rendezői székbe pedig ismét Székely István ült.
Patika című, 1920-ban bemutatott darabja, mely erősen groteszk hangvétellel a vidéki elmaradottságot karikírozza és bírálja, nagy felháborodást váltott ki. Szintén sokan kifogásolták a szerelmi jeleneteket, amiket erkölcstelennek minősítettek. Antiszemita hecckampányt indítottak Szép Ernő (és mestere, Bródy Sándor) ellen. A darab ugyan telt házzal ment, ötven előadás után mégis betiltották, a szerző pedig a nem szűnő gyalázkodások miatt kénytelen volt elhagyni hazáját és Bécsbe költözni. Itt jelent meg többek között A világ című verseskötete és a Szegény, grófnővel álmodott című erotikus írása is. Egy évvel később visszatért Budapestre, ahol továbbra is népszerű színpadi szerzőnek számított, emellett gyakran jelentek meg verseskötetei és regényei is. 1925-től, a lap indulásától Az Újság munkatársa volt, ahol a polgári liberális eszmék szószólójaként ragadott tollat. 1933-ban Baumgarten-díjjal jutalmazták.
A második világháború idején őt sem kímélte a zsidóüldözés. 1944 augusztusában lakhelyéről, a margitszigeti Palatinus Szállóból az egyik csillagos házba internálták, ahonnét a svéd nagykövetség mentelmi útlevelével szabadult ki. Októberben a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták, de túlélte a megpróbáltatásokat. Hazatérve nővéréhez költözött, itt lakott egészen haláláig. Alig tíz hónappal a pokoljárás után publikálta utolsó nagyobb szabású prózai művét, az Emberszagot, mely a háború megpróbáltatásainak alapos, szinte naplószerű krónikája. Három hét eseményeit dolgozza fel, a csillagos háztól az elhurcolásig: a hatvanéves írónak társaival árkot kellett ásnia, miközben folyamatosan alázták, kínozták, éheztették őket, míg egy csoda folytán végül haza nem mehettek. A szerző – habár a legnagyobb szörnyűségeket meséli el – végig visszafogott, szinte csevegésszerűen, a legtermészetesebb módon számol be a történésekről. Kínzóit sem átkozza, inkább szinte már sajnálja őket, hogy idáig süllyedtek.
1948 után Szép Ernő egyre nyomorúságosabb körülmények között élt. Munkásságát elismerte a Petőfi Társaság, tagjaik közé választották. 1953. október 2-án Budapesten hunyt el gyomorrákban, hatvankilenc évesen. A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, sírján saját maga költötte mottó áll: „de gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva”. Emlékét Budapesten sétány, több városban pedig utcanév őrzi. Utolsó lakhelyén, a Liszt Ferenc tér 11. számú ház falán 1975 óta táblával emlékeznek róla. 1984-ben húga, Pogányné Szép Berta díjat alapított az emlékére, melyet eredetileg minden évben az előző színházi évad legjobb drámaszerzőjének ítéltek oda (első ízben Weöres Sándor vehette át a kitüntetést A kétfejű fenevad című művéért), 1992 óta azonban már két-három szerzőt is díjaznak évente: a legjobb drámaíró mellett a legjobb első drámás kategóriában és életműdíjként is kiosztják az elismerést. A Szép Ernő-díjakat minden évben a magyar dráma napján, szeptember 21-én (Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján) ítélik oda.
Ha lemaradtál a tegnapi kultúraadagról, innen pótolhatod:
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
