Megaláztak, kínoztak, a kimerülésig dolgoztattak egy idős férfit Erdőkertesen

Szép Ernő költőként, divatos színpadi szerzőként és regényíróként is elismert volt – ma ünnepelné 136. születésnapját.

Schön Ezékiel néven született a Máramaros vármegyében található Huszton (ma Kárpátaljához tartozik és Ukrajna része) 1884. június 30-án. Apja a helyi izraelita iskola tanítója, anyja varrónő volt. A szerény körülmények között élő, gyakran nélkülöző család sokat vándorolt az országban, végül Hajdúszoboszlón, majd Debrecenben telepedett le. Ernő ezekben a városokban, később pedig Mezőtúron végezte iskolai tanulmányait. Eredetileg festőművésznek készült – művészettörténeti érdeklődése egész életét végigkísérte – középiskolai tanára, Kolozsvári Aladár biztatására azonban versírással kezdett foglalkozni. Élményvilágára jelentősen hatott az Alföld, a Tiszántúl hangulata és Petőfi költészete. A gimnázium utolsó évében magántanuló volt, és végül nem tette le az érettségi vizsgát. Tizennyolc évesen, Kolozsvári segítségével megjelent első verseskötete, Első csokor címmel. A következő évben Budapestre költözött és újságíróként helyezkedett el, A Hét, később a Budapesti Napló, majd Az Est munkatársaként dolgozott.

A vidéki nyomorban nevelkedett fiú belevetette magát a nagyvárosi életbe. Megrögzött agglegényként a kávéházak, kabarék, éjszakai mulatók világában töltötte legtöbb idejét, jó barátságot ápolt Ady Endrével és Molnár Ferenccel. Fizetéséből gyakran utazgatott, vagy éppen szórakozásra, ivászatra költötte el a megkeresett pénzt. A Nyugatban a lap indulásától, 1908-tól kezdve közölt verseket, írásokat, emellett a pesti Cabaret Bonbonnière számára szerzett sanzonokat, amiket gyakran saját maga adott elő, nagy sikert aratva. Írásaiban, karcolataiban, sanzonjaiban gyakran kigúnyolta a korabeli művészeti és politikai életét, a bécsi udvar felé is szellemesen odaszúrt egyet-egyet.

1912-ben jelent meg Énekeskönyv című verseskötete, melyben a vidéki élet és a gyerekkor emlékei tűnnek fel. Ezzel a kötettel fogadták be őt végleg maguk közé a Nyugat szerzői. 1913-ban lírai hangulatú, impresszionista stílusú tárcanovelláit, melyekben a városi élet, a kávéházak, szerkesztőségek világa jelenik meg, Irkafirka címmel gyűjtötte egybe. Az első világháború kitörését követően önként jelentkezett a frontra betegápolónak és haditudósítónak. Kardja pengéjére – melyre a szokás szerint német nyelvű jelmondatot véstek – a liberalizmus egyik közismert, de nem éppen harcias mottóját választotta: Leben und leben lassen, vagyis Élni és élni hagyni.

Első színpadi műve az 1912-ben bemutatott A hasbeszélő volt, melyet egyesek a magyar abszurd színház megteremtőjeként tisztelnek. A monodrámában szereplő színész bábok segítségével adta elő mondandóját – Szép Ernőt világéletében nagyon érdekelte a bábszínház –, és ez az akkori közönség körében teljes értetlenséget szült, viszont nagy feltűnést keltett. Később több mesedarabot és gyerekkönyvet is írt. Leghíresebb regénye, az 1919-es Lila ákác egy nyomorgó, de egy úrilány meghódításáról ábrándozó költő és egy varrónő szerelmét meséli el. A történet a színpadon aratott igazán nagy sikert, majd 1934-ben filmváltozat is készült belőle Székely István (Hyppolit, a lakáj) rendezésében. A színpadi és filmes változatban a cselekmény végét happy endre módosították. 1973-ben újra filmre vitték a darabot – a főszerepeket Bálint András és Halász Judit játszották, a rendezői székbe pedig ismét Székely István ült.

Patika című, 1920-ban bemutatott darabja, mely erősen groteszk hangvétellel a vidéki elmaradottságot karikírozza és bírálja, nagy felháborodást váltott ki. Szintén sokan kifogásolták a szerelmi jeleneteket, amiket erkölcstelennek minősítettek. Antiszemita hecckampányt indítottak Szép Ernő (és mestere, Bródy Sándor) ellen. A darab ugyan telt házzal ment, ötven előadás után mégis betiltották, a szerző pedig a nem szűnő gyalázkodások miatt kénytelen volt elhagyni hazáját és Bécsbe költözni. Itt jelent meg többek között A világ című verseskötete és a Szegény, grófnővel álmodott című erotikus írása is. Egy évvel később visszatért Budapestre, ahol továbbra is népszerű színpadi szerzőnek számított, emellett gyakran jelentek meg verseskötetei és regényei is. 1925-től, a lap indulásától Az Újság munkatársa volt, ahol a polgári liberális eszmék szószólójaként ragadott tollat. 1933-ban Baumgarten-díjjal jutalmazták.

A második világháború idején őt sem kímélte a zsidóüldözés. 1944 augusztusában lakhelyéről, a margitszigeti Palatinus Szállóból az egyik csillagos házba internálták, ahonnét a svéd nagykövetség mentelmi útlevelével szabadult ki. Októberben a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták, de túlélte a megpróbáltatásokat. Hazatérve nővéréhez költözött, itt lakott egészen haláláig. Alig tíz hónappal a pokoljárás után publikálta utolsó nagyobb szabású prózai művét, az Emberszagot, mely a háború megpróbáltatásainak alapos, szinte naplószerű krónikája. Három hét eseményeit dolgozza fel, a csillagos háztól az elhurcolásig: a hatvanéves írónak társaival árkot kellett ásnia, miközben folyamatosan alázták, kínozták, éheztették őket, míg egy csoda folytán végül haza nem mehettek. A szerző – habár a legnagyobb szörnyűségeket meséli el – végig visszafogott, szinte csevegésszerűen, a legtermészetesebb módon számol be a történésekről. Kínzóit sem átkozza, inkább szinte már sajnálja őket, hogy idáig süllyedtek.

1948 után Szép Ernő egyre nyomorúságosabb körülmények között élt. Munkásságát elismerte a Petőfi Társaság, tagjaik közé választották. 1953. október 2-án Budapesten hunyt el gyomorrákban, hatvankilenc évesen. A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, sírján saját maga költötte mottó áll: „de gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva”. Emlékét Budapesten sétány, több városban pedig utcanév őrzi. Utolsó lakhelyén, a Liszt Ferenc tér 11. számú ház falán 1975 óta táblával emlékeznek róla. 1984-ben húga, Pogányné Szép Berta díjat alapított az emlékére, melyet eredetileg minden évben az előző színházi évad legjobb drámaszerzőjének ítéltek oda (első ízben Weöres Sándor vehette át a kitüntetést A kétfejű fenevad című művéért), 1992 óta azonban már két-három szerzőt is díjaznak évente: a legjobb drámaíró mellett a legjobb első drámás kategóriában és életműdíjként is kiosztják az elismerést. A Szép Ernő-díjakat minden évben a magyar dráma napján, szeptember 21-én (Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján) ítélik oda.

Ha lemaradtál a tegnapi kultúraadagról, innen pótolhatod: