30 éve él 3 millió dolláros vérdíjjal a fején ez a férfi

Ahmed Salman Rushdie 1947. június 19-én született Bombayben, kasmíri származású muszlim családban (hitét felnőttkorára elhagyta, ateistának vallja magát). Apja gazdag ügyvéd és üzletember, anyja tanárnő volt, négy testvér közül ő volt az egyedüli fiú. Iskoláit először szülővárosában, egy előkelő magániskolában végezte, majd Angliában, egy bentlakásos fiúkollégiumban folytatta. A Cambridge Egyetemen, történelem szakon diplomázott, majd hazaköltözött a családjához, akik időközben Pakisztánba települtek át. Ott a tévében kapott írói munkát, hamarosan azonban visszatért Angliába és egy reklámügynökségnél helyezkedett el szövegíróként. Több, angol nyelvterületen híres reklámszlogen – például az American Express hitelkártya vagy a Nestlé Aero csokoládéjának jelmondata – is tőle származik. A reklámszakmában töltött évek alatt folyamatosan próbálkozott irodalommal, de sok évbe telt, mire sikereket ért el. Első regénye, az 1975-ben megjelent Grímusz, amely egy indiai legendákra épülő kvázi fantasy történet, teljesen észrevétlen maradt.

Következő regénye, az 1981-ben kiadott Az éjfél gyermekei azonban egy csapásra meghozta számára a világhírt. A terjedelmes regényt, amelynek cselekménye évtizedeket ölel át és több száz karakterrel dolgozik, az ún. mágikus realizmus egyik legjelentősebb műveként tartja számon az irodalomtudomány. A történet főhőse Szalím Szinai, egy indiai muszlim fiú, aki éppen országa függetlenné válásának pillanatában született, ezért életének folyása összefonódik hazája sorsával. Különleges képesség birtokában van: képes olvasni mások gondolataiban, és ennek segítségével titkos kapcsot hoz létre a hozzá hasonló, természetfeletti erőkkel bíró éjféli gyermekek között, akik a függetlenség kikiáltásának órájában születtek. A regényben összekapcsolódik az indiai és pakisztáni történelem a fantasztikummal, a családregény a muszlim és hindu legendákkal. Rushdie könyvét az év legkiválóbb irodalmi alkotásaként ünnepelték, és elnyerte az 1981-es Man Booker-díjat. Később kétszer is megszavazták a rangos irodalmi kitüntetés addigi legkiválóbb díjazottjának. Az éjfél gyermekeit emellett többen is az utóbbi ötven év legfontosabb angol nyelvű regényének tartják.

Rushdie ezután egy kisregénnyel jelentkezett – Szégyen (1983) –, amely a pakisztáni kaotikus állapotokról beszélt. Következő nagyregénye, A sátáni versek 1988-ban jelent meg, az irodalmi elismerés mellett azonban ezúttal világméretű botránnyal is szembe kellett néznie a szerzőnek. A regény címe egy vitatott történetre utal Mohamed próféta életéből. Tanításai kezdetén Mohamed, hogy a többistenhívő mekkai oligarcha szimpátiáját elnyerje, „a sátán által a nyelvére rakott” verssorokat recitált, melyek elismerték három pogány istennő létezését. Később azonban, az iszlám szigorú monoteizmusához híven ezeket a verseket a próféta kitörölte a Koránból. A muszlimok többsége tagadja ezt a történetet, minden alapot nélkülöző mítosznak minősíti. Rushdie regénye – melynek két, indiai származású főhőse csodás módon túlél egy muszlim terroristák által végrehajtott repülőgépes bombamerényletet és varázslatosan újjászületik – azonnal célkeresztbe került, a muszlim közösség ugyanis istenkáromlónak minősítette. Holott a regényben az író nem említi Mohamed prófétát és nem is foglal állást a címbeli, vitatott verssorok ügyében.

A sátáni verseket közösség elleni izgatás vádjával több országban betiltották, legelőször az író szülőhazájában, Indiában. Pakisztánban tízezer fős tüntetést tartottak a regény és szerzője ellen, Angliában iszlámhívők könyvégetéseket rendeztek, több országban könyvesboltokat gyújtottak fel. Irán vallási vezetője, Khomeini ajatollah kiközösítette és halálra ítélte Rushdie-t és mindenkit, aki a könyv kiadásában részt vett és a megjelenés előtt ismerte a tartalmát. A halálos fatva (vallási ítélet) mögött valószínűleg az húzódhatott meg, hogy a könyvben Rushdie igencsak barbár, véres tömeghisztériaként ábrázolja az iráni forradalmat. Az író, akinek a fejére vérdíjat tűztek ki, hivatalosan (és óvatosan) bocsánatot kért, ezt azonban az ajatollah visszautasította. Az író védelmet kért és kapott Margaret Thatcher brit miniszterelnöktől, és a következő években szigorú biztonsági intézkedések mellett, bujkálva élt. Számos nyugati művész és értelmiségi állt ki Rushdie mellett, köztük Bono, a U2 frontembere, aki a zenekar koncertjein felszólalt az író védelmében és arra kérte, Rushdie-t, ha a közönségben van, jöjjön fel a színpadra. 1993-ban, egy Wembleyben tartott koncert alkalmával Rushdie élt a lehetőséggel. A muszlim világban azonban egészen más „művészi elbánásban” részesült: az 1990-es, Nemzetközi gerillák című pakisztáni kémfilmben Rushdie egyenesen a főgonosz alakjában jelenik meg, aki destabilizálni kívánja az ország gazdaságát. A cselekmény végén a hős pakisztáni kommandósok meggyilkolják az ördögi Rushdie-t. A film odahaza óriási kasszasiker lett, nyugaton viszont a legtöbb ország – érthető módon – tartózkodott a bemutatásától.

1991 júliusában A sátáni versek japán fordítóját, Igarasi Hitosit halálra késelték, tíz nappal korábban az olasz fordító, Ettore Capriolo ellen követtek el hasonló merényletet, ő azonban túlélte a késelést. A norvég fordítót, William Nygaardot merénylők hátba lőtték, de ő is szerencsésen túlélte az esetet. Törökországban egy muszlim fundamentalista csoport felgyújtott egy szállodát, amikor a könyvet török nyelvre lefordító író-humorista, Aziz Nesin ott tartózkodott. Nesin sikeresen kimenekült a hotelból, harminchét ember azonban életét vesztette a lángokban. Magyarországon sokáig kizárólag kalózkiadásban volt olvasható a regény. Habár az Európa kiadó azzal érvelt, hogy a könyv nem elég színvonalas ahhoz, hogy kiadják, a legtöbben úgy sejtették, a hasonló megtorlásoktól való félelem az oka a visszakozásnak. Végül 2004-ben jelenhetett meg magyarul A sátáni versek, a fordító neve azonban nem szerepelt a kötetben, csak a második, 2014-es kiadásban olvasható.

Rushdie bujkálásának 1998-ban lett vége, amikor az iráni kormány a Nagy-Britanniához való diplomáciai közeledés jegyében úgy nyilatkozott, nem támogatja (bár nem is hátráltatja) az író elleni erőszakos fellépést. A fundamentalista iszlámhívők ugyanakkor továbbra is kitartanak a halálos fatva mellett, sőt 2016-ban a Rushdie fejére kitűzött 2,8 millió dolláros vérdíjat megemelték további 600 ezer dollárral. 2007-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte az írót, aki a 2000-es évek eleje óta New Yorkban él. Sir Rushdie négyszer nősült és két gyermek édesapja. A bulvársajtó 2004-ben kapta fel a nevét, amikor feleségül vette Padma Lakshmi indiai származású modellt, tévés műsorvezetőt. A házasság azonban nem bizonyult tartósnak, három évvel később válással végződött.

Rushdie híres regényei közé tartozik még A Mór utolsó sóhaja (1995), mely a 15. században Spanyolországból száműzött, Dél-Indiában letelepedett zsidók leszármazottainak történetét meséli el Az éjfél gyermekeihez hasonló, játékosan bravúros stílusban. A Fúriadüh (2001) az indulatoktól fűtött, a globalizáció központjaként ábrázolt New York portréját veti papírra (és alig néhány héttel a szeptember 11-i terrortámadás előtt jelent meg a könyvesboltok polcain), a Sálimár bohóc (2005) pedig a muszlim fundamentalizmus és terrorizmus jelenségével foglalkozik. 2012-ben brit–kanadai koprodukcióban készült filmes feldolgozás Az éjfél gyermekeiből, melynek forgatókönyvét maga Rushdie írta. A nagy költségvetésű, Srí Lankán forgatott film (a stáb a botrány elkerülése végett döntött úgy, hogy nem Indiában és Pakisztánban dolgozik) végül inkább közepes és kifejezetten rossz kritikákat kapott.

Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Itt elolvashatod: