Szifilisszel fertőzte meg kiskorú szeretőit, egy 14 éves lánytól két gyereke is született

Paul Gauguin a posztimpresszionista festészet egyik legnagyobb mestere, aki a modern európai civilizációt otthagyva Tahiti szigetére költözött, hogy megtalálja – és lefesse – a földi paradicsomot.

Az 1848. június 7-én született Gauguinnek már a gyerekkora is izgalmasan alakult. Apja, Clovis Gauguin egy radikális, köztársaságpárti folyóirat szerkesztője volt, ezért III. Napóleon hatalomra jutásakor – a kis Paul ekkor még csak két hónapos volt – a család elhagyni kényszerült Franciaországot. Édesanyja, Aline Chazal szülőhazája, Peru felé vették az irányt, utazás közben azonban Clovis a patagóniai Port-Famine-ban szívrohamban meghalt. A kis Paul és nővére, Marie egy ideig Limában nevelkedett, majd anyjukkal 1855-ben visszatértek Európába, ahol Orléansban, egy Gauguin nagybácsinál éltek, majd Párizsba költöztek. Paul egy neves katolikus gimnázium diákja volt, tizenhét évesen azonban otthagyta az iskolát, és – arról ábrándozva, hogy bejárja a világot – matrózinasnak állt egy kereskedelmi hajón. 1868-ban kitört a francia–porosz háború, ezért Gauguint besorozták a haditengerészethez. Három év szolgálat után leszerelt, majd Párizsba visszatérve úgy döntött, inkább a polgári élet nyugalmasabb vizeire evez.

Egy tehetős nagynénje vette őt párfogásába – édesanyja néhány évvel korábban elhunyt –, aki bevezette a pénzügyi világba és segített neki elhelyezkedni egy tőzsdeügynökségnél. 1873-ban megnősült, egy dán nevelőnőt vett el, Mette Sophie Gadot, akitől öt gyereke született. Jómódú polgári egzisztenciát teremtett magának. Csupán ekkor, családos emberként kezdett el festészettel foglalkozni. Korábban sem gyerekként, sem fiatalabb korában nem mutatta semmilyen jelét művészi érdeklődésnek. Első alkotását, egy tájképet 1876-ban állították ki a párizsi Szalonban. Ekkor ismerkedett meg Camille Pissarróval, akinek munkássága nagy hatással volt a festészetére, emellett Paul Cézanne-nal is jó kapcsolatot ápolt. 1880-ban az ötödik impresszionista kiállításon már hét festménnyel és egy szoborral szerepelt. Műgyűjteménye is jelentős volt, szinte az összes fontos kortárs művésztől vásárolt képet. A polgári jólétnek azonban 1883-ban vége lett, a tőzsdekrach miatt ugyanis Gauguin elveszítette állását. Ekkor elhatározta, hogy művészi pályára lép, a festészetből azonban nem tudta eltartani a családját. Koppenhágába költöztek felesége családjához, ahol az asszony fordításaiból próbáltak megélni. Gauguin vitorlavászon-kereskedőként próbált boldogulni, de igyekezete kudarcot vallott. Ekkor eladta a birtokában lévő képeket, és egy ideig plakátragasztóként, köztisztviselőként dolgozott. Végül 1885-ben otthagyta népes családját, és visszaköltözött Franciaországba.

Továbbra sem sikerült neki a művészi áttörés, de folyamatosan próbálkozott, kiállításokra küldte műveit, barátságokat kötött más impresszionistákkal. A természetben keresett inspirációt, egy festőtársával elutazott a trópusokra, Panamára és Martinique szigetére. Ekkoriban alakította ki saját stílusát, melyben egyre jobban eltávolodott az impresszionizmustól. Párizs mellett egy napsütéses bretagne-i városkában, Port-Avenben élt, az itteni táj volt művészetének első számú ihletője. Megismerkedett Vincent és Theo Van Goghgal, előbbivel szoros barátságot ápolt és művészi szimbiózisban alkotott együtt. 1888 őszét Van Gogh arles-i házában töltötte. A barátságnak végül egy viharos incidens vetett véget, amikor a megtébolyodott Van Gogh borotvapengével támadt festőtársára, majd lelkiismeret-furdalásában levágta a saját bal fülét. (Következő reggel idegösszeomlással kórházba szállították.)

Sorra születtek Gauguin remekművei, anyagilag azonban továbbra sem tudott jobb helyzetbe kerülni. Egyre jobban vágyott az egzotikumra, a bretagne-i tájnál vadregényesebb vidékeket szeretett volna ábrázolni vásznain. 1891-ben sikerült elárvereznie harminc festményét, az így kapott pénzből otthagyta Franciaországot és Tahiti szigetére utazott. A fővárosban, a Tahitin élő európaiak között rendezkedett be, hamarosan azonban elege lett a civilizációból, és inkább a sziget belsejébe, a bennszülöttek közé költözött. Itt berendezkedve bennszülött lányokkal, többségében tizenkét-tizennégy éves serdülőkkel tartott fenn szexuális kapcsolatot. Egészségi állapota megromlott, szifiliszben szenvedett (mellyel számos bennszülött kiskorú szeretőjét is megfertőzte). Dacára annak, hogy legyengült és gyakran vért hányt, kitartóan dolgozott. A gazdag bennszülött kultúra ihletésére készítette legjelentősebb műveit, melyekre a vékony vonalkezelés, a kalligrafikus vonalak, a letisztult, sík formák jellemzőek. Legismertebb képe a Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?, mely az emberi élet stádiumait ábrázolja szimbolikus jelentőségű állatok és madarak között, és a kelet-ázsiai szokáshoz igazodva jobbról balra haladva kell végignézni. Szintén jelentős az Edgar Allen Poe verse által ihletett aktképe, a Nevermore (1897), a Tahiti nők mangóvirágokkal (1899) és kései műve, az 1902-es Lovasok a tengerparton.

Egészsége nem sokáig bírta a bennszülött környezetet, 1893-ban visszaköltözött Franciaországba, pontosabban visszatoloncoltatta magát, mivel nem volt pénze az utazásra. A szerencse rámosolygott, ugyanis ekkoriban halt meg nagybátyja, akitől jelentős pénzt örökölt. Ebből saját szalont rendezhetett be magának Párizsban. A hatás kedvéért vendégeit polinéz népviseletben fogadta, és felvett maga mellé egy tizenéves, indiai-maláj származású táncosnőt, Annaht, aki hamarosan élettársává vált. A sikerek azonban elkerülték, a művészi társaság értetlenül fogadta festményeit, kinevették. Egyedül régi barátja, Degas állt ki mellette. 1894-ben meglátogatta a családját Koppenhágában, ez volt az utolsó alkalom, hogy látta őket. A következő májusban egy csoport matróz belekötött Gauguinbe és Annahba, és egyikőjük olyan erősen bokán rúgta a festőt, hogy az bokatöréssel ágynak esett. Amíg lábadozott, a lány kiüríttette a műtermet és odébbállt. Gauguinnek ekkor végleg elege lett az európai civilizációból, megmaradt barátait kérte, hogy adjanak neki össze annyi pénzt, amiből visszatérhet Tahitira. 1895 júniusában hajóra szállt, és soha többet nem tért vissza az öreg kontinensre.

Újfent a bennszülöttek között rendezkedett be, ahol „feleségül vett” egy tizennégy éves lányt, Pahurát, akitől két gyermeke született. Lányuk még csecsemőként elhunyt, fiukat pedig Pahura nevelte egyedül. Bár a hazaküldött festményei ezúttal már népszerűbbnek bizonyultak – különösen a Honnan jöttünk...? aratott nagy sikert Párizsban –, testi és lelki egészsége egyre romlott. 1898-ban levélben értesült lánya, Aline haláláról, ami annyira lesújtotta, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Eközben egyre jobban elfajult a viszonya a helyi hatóságokkal, ugyanis nyíltan a bennszülöttek érdekeit védte az európai telepesekkel szemben – egy újságot is szerkesztett Le Sourire címmel, melyet az ügynek szentelt. 1901-ben átköltözött a Hiva-Oa szigetre, részben a pestisjárvány elől menekülve, részben azért, mert ott sokkal olcsóbb volt az élet. Folyamatosan alkotott, habár – a szifilisz és alkoholizmusa miatt – megromlott egészsége miatt ritkán hagyta el otthonát. Itt is összeütközésbe került a hatóságokkal: koholt vádak alapján 1000 frank bírságra és három hónap börtönre ítélték. Gauguin fellebbezésre készült, azonban betegsége ágynak döntötte. 1903. május 8-án, ötvennégy éves korában hunyt el. Egy dombon temették el, ahol sírját egy egyszerű kőlap jelzi. Egyetlen műve sem maradt Tahitin: munkáinak nagy részét hazaküldte Európába, hátrahagyott alkotásait pedig a helyi püspök obszcénnek minősítette és megsemmisítette. Halála után nem sokkal már a modern festőművészet egyik legnagyobb alakjaként tisztelték.

Gauguin életét többször is feldolgozták mozivásznon. A legemlékezetesebb Anthony Quinn alakítása a Vincente Minnelli rendezte A nap szerelmese című 1956-os Van Gogh-filmben, melyért a színészt a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarral jutalmazták. Az 1986-os Farkas az ajtó előtt című dán–francia életrajzi drámában Donald Sutherland, a másfél évtizeddel későbbi Meglelt paradicsomban (2003) pedig fia, Kiefer Sutherland játszotta Gauguint. 2019-ben mutatták be a Művészet templomai dokumentumfilm-sorozat Gauguin életével és festészetével foglalkozó epizódját, Gauguin Tahitin – Az elveszett paradicsom címmel, mely nyomon követi a művész útkeresését a vadregényes szigeten.

Tegnap is volt kultbait. Ha lemaradtál róla, itt elolvashatod: