Két Lamborghinit összetört, egy nem tetszett neki, kért a párjától egy negyediket

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Rainer Werner Fassbinder filmjeihez hasonlóan a magánéletben sem volt éppen konformista: egyik szerelmének egyik sportkocsit vette a másik után, másokat ő használt ki és bántalmazott, kapcsolatai gyakran tragikus véget értek.

Rainer Werner Fassbinder 1945. május 31-én született, három héttel a világháború vége, Németország feltétel nélküli kapitulációja után, a bajorországi Bad Wörishofen városban. Apja orvos, édesanyja, Liselotte Pempeit – aki színészként fia számos filmjében felbukkant – fordító volt. Ötéves volt, amikor a szülei elváltak, ettől kezdve anyjával Münchenben élt. Problémás gyerek volt, gyakran meggyűlt a baja a törvénnyel. Tizenöt évesen otthagyta a középiskolát, és apjához költözött Kölnbe. Itt ragadt rá a mozi szeretete – magányából, problémái elől a filmekbe menekült, olykor napi négyet is megnézett. Verseket, novellákat, rövid drámákat írt, közben esti iskolába járt, hogy bepótolja tanulmányi hiányosságait. A ’60-as évek első felében hazaköltözött Münchenbe édesanyjához, akinek tanácsára beiratkozott egy színészképzésre. Itt ismerkedett meg a színészi ambíciókat dédelgető fiatal tanítónővel, Hanna Schygullával, aki később egyik legfontosabb alkotótársává és nemzetközi sztárrá vált. Felvételizett a Berlini Filmfőiskolára – melyet akkoriban indítottak el, abban a reményben, hogy sikerül újjáéleszteni a tetszhalott nyugatnémet filmgyártást –, de nem vették fel. Közben színdarabokat, forgatókönyveket írt: Vízcseppek a forró kövön című korai darabjából François Ozon rendezett később filmet.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Akkori élettársa, Christoph Roser színészpalánta anyagi támogatásával – Fassbinder kamaszkorától nyíltan vállalta homoszexuális irányultságát – sikerült tető alá hoznia két rövidfilmet (A város kóbora, Egy kis zűrzavar). 1967-ben csatlakozott a müncheni Action Theater nevű alternatív színházi csoporthoz, melynek nem sokkal később már vezető rendezője és írója lett. A csapatban nem mindenki nézte jó szemmel Fassbinder egyre nagyobb térnyerését, ezért a társulat hamarosan feloszlott, ő pedig újjászervezte azt Anti-Theater néven. A társulat tagjai közeli barátságot ápoltak egymással, Fassbinder itt ismerte meg számos későbbi állandó színészét, köztük Peter Raabent, Kurt Raabot, Harry Baert és Irm Hermannt. Habár színházi rendezőként is sikereket aratott, inkább a film érdekelte. 1969-ben sikerült tető alá hoznia első játékfilmjét, A szerelem hidegebb a halálnál-t. Ez a minimális költségvetésből forgatott modernista gengszterfilm elsősorban a francia újhullám, Jean-Luc Godard hatását mutatta. Még abban az évben további három filmmel jelentkezett, közülük a leghíresebb A vendégmunkás, melyet saját színpadi darabjából adaptált vászonra. A történetben egy müncheni bérház lakói kiközösítik a közéjük érkezett görög vendégmunkást (akit maga a rendező alakít).

A következő években Fassbinder folytatta a rohamtempójú filmkészítést, mely egész életében jellemző maradt rá. Alacsony költségvetésből és hihetetlenül gyorsan dolgozott, a rendezés és a forgatókönyvírás mellett gyakran színészként is részt vett a produkciókban, olykor operatőrként, vágóként és díszlettervezőként is kivette a részét a munkából. Amikor a forgatókönyveit írta, gyakran napokig nem aludt, éberségét különböző szerekkel tartotta fent, minek folytán idővel állandó kokainfogyasztó vált belőle. Korai filmjei főként Godard, illetve a Bertold Brecht-féle elidegenítő effektusokra épülő, önreflexív színház inspirációjára születtek, és gyakran nyíltan politikai színezetet öltöttek. A Miért lett R. úr ámokfutó? (1970) főhőse egy munkás, akinek elege lesz a világból, ezért megöli feleségét, gyerekét és a szomszédasszonyt. A Whity (1971) különös művészfilm-western, amely egy mulatt szolgáló történetét meséli el az amerikai nyugaton (a filmet Spanyolországban, Sergio Leone westernjeinek megmaradt díszleteiben forgatták). Az Óvakodj a szent kurvától (1971) egy filmforgatáson játszódik, és keserű szatíráját adja a rendező addigi munkásságának.

A ’70-es évek első felében Fassbinder stílusában változás állt be: a német származású amerikai rendező, Douglas Sirk munkáinak hatására a melodráma műfaja felé fordult, filmjeinek stílusa egyszerűsödött, művei közérthetőbbé, egyben mélyebbé, lélektanibbá váltak. Ezeknek a filmeknek a hatására lett végül igazán ismert és nemzetközileg elismert rendező. Sokszor szándékosan provokált, nyíltan tárgyalt olyan kérdéseket, amelyek a nyugatnémet társadalomban tabunak számítottak akkoriban. Hősei gyakran a társadalom által megbélyegzett figurák, akik a boldogságot keresik, de minden igyekezetük kudarcba fullad. A Zöldségkereskedő (1972) főhőse képtelen megbékélni saját jelentéktelenségével. A Petra von Kant keserű könnyei (1972) – mely végig egyetlen szobában játszódik – egy divattervező és modelljének szerelméről szól, ezen keresztül a megszállottság és az érzelmi kihasználás lélektanát boncolgatja. A szabadság ököljoga (1975) hasonló témát érint: a főhős Fox, egy fiatal, munkásosztálybeli, meleg férfi (Fassbinder bravúros alakításában), aki lottónyereményének hála magasabb társadalmi körökbe jut, és megismerkedik egy gazdag gyáros fiával, akivel – látszólag érdek nélkül – egymásba szeretnek. Fox azonban hamar rájön, hogy csak kihasználják őt, és elveszíti illúzióit. Fassbinder talán leghíresebb filmje a szintén 1974-ben készült A félelem megeszi a lelket, mely egy takarítónő és egy nálánál évtizedekkel fiatalabb török bevándorló szerelmét meséli el, illetve azt a társadalmi kiközösítést, amit emiatt el kell szenvednie a párnak. A melodrámák mellett más témákkal is kísérletezett, A dróton rángatott világ (1973) című tévés sci-fije például a virtuális valóság témáját boncolgatja, negyedszázaddal megelőzve a Mátrixot.

Fassbinder nemcsak rendezőként, hanem a magánéletében is ellentmondásos személyiség, valódi botrányhős volt. Habár homoszexuálisként határozta meg saját magát, nőkkel és férfiakkal egyaránt voltak szerelmi kapcsolatai. A titkárnőből Fassbinder nyomására színésznővé lett Irm Hermann-nal a ’60-as évek második felében évekig egy pár voltak, a rendező erőszakos, féktelen természete azonban tönkretette a kapcsolatot. Fassbinder gyakran bántalmazta – fizikailag és lelkileg egyaránt – partnerét. Egyébként is híres volt dühkitöréseiről: egyszer belevágott egy pezsgőspoharat operatőre arcába, amikor nem tetszett neki a beállítás. Egy ízben a vegetáriánus Hermann-nak fogadást ajánlott: fizet neki, ha képes megenni pár húsgolyót. Amikor a nő nem ment bele a dologba, erőszakkal tömte le a húsgolyókat a száján. Később két évig egy másik színésznőjével, Ingrid Cavennel élt együtt, akivel – habár elítélte a házasság intézményét – össze is házasodtak. Férfi színészeivel is gyakran bonyolódott szerelmi kapcsolatokba. A Whity főszereplője, Günther Kaufmann kétgyerekes családapaként, titokban folytatott viszonyt Fassbinderrel. A rendező erősen belehabarodott, Kaufmann pedig tudva ezt, féktelen követelésekkel állt elő. Fassbinder négy Lamborghinit vásárolt szerelmének, amaz ugyanis egyet összetört, kettő pedig nem felelt meg az ízlésének.

Később Fassbinder a marokkói berber származású, feleségét és öt gyerekét hátrahagyva Európába kivándorolt El Hedi ben Salemmel (A félelem megeszi a lelket főszereplőjével) folytatott romantikus viszonyt. Ezúttal Salem alkoholizmusa és erőszakoskodásai miatt ment tönkre a kapcsolat. A szakítás után nem sokkal Salem részegen megkéselt három embert Berlinben (szerencsére mindhárman túlélték az incidenst), majd visszatért Fassbinderhez, és azt mondta neki: „Többé már nem kell félned.” Fassbinder és barátai segítettek Salemnek Franciaországba szökni, ott azonban hamar letartóztatták és elítélték. A férfi 1977-ben a nîmes-i börtönben felakasztotta magát. Fassbinder következő kapcsolata is tragikusan végződött: egy szinte írástudatlan, árvaházban felnőtt hentessel, Armin Meierrel élt együtt, aki szakításukat követően altatókkal és az azokra ivott alkohollal vetett véget saját életének közös lakásuk konyhájában.

Rainer Werner Fassbinder 1981-ben, Lola című filmje forgatásán
Rainer Werner Fassbinder 1981-ben, Lola című filmje forgatásánFotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Fassbinder művészi pályáját is állandó botrányok kísérték. A konzervatívabb hangok folyamatosan kritizálták őt erkölcstelennek minősített és nyíltan baloldali filmjeiért és színdarabjaiért, eközben a baloldal túlzott cinizmusáért ócsárolta, árulónak kiáltotta ki. Gyakran sütötték rá a szexizmus vádját, mondván, filmjei hemzsegnek a nőkkel szembeni előítéletektől, a nők gyakran ellenszenvesen jelennek meg bennük, a férfiak pedig sokszor kifejezetten erőszakosan viselkednek velük szemben. Még a homofóbia vádját is megkapta, mivel bírálói szerint a meleg karaktereket pont ugyanolyan előítéletesnek és gonosznak ábrázolja, mint az őket kirekesztő többségi társadalmat. A szenny, a város és a halál című színdarabját antiszemitizmus vádjával tiltották be, a darab főhőse ugyanis egy gazdag zsidó férfi, aki a németek holokauszt miatti lelkiismereti problémáit kihasználva törtet előre és szerez vagyont magának.

A ’70-es évek második felétől Fassbinder a legelismertebb európai filmrendezők közé emelkedett, ennek köszönhetően a producerek nagyobb költségvetésű, nemzetközi koprodukcióban gyártott filmekhez is felkérték őt rendezőnek. Ezek az alkotások hagyományosabb stílusban készültek és kevésbé felkavarók, elsősorban a német történelemmel, a közelmúlttal és annak traumáival foglalkoznak. Ide sorolható a Despair – Utazás a fénybe (1978), a Berlinalén Ezüst Medvével jutalmazott Maria Braun házassága (1979), a Lili Marleen (1981) és az Arany Medvét elnyert Veronica Voss vágyakozása (1982). Ezek mellett továbbra is készített korábbi filmjeihez hasonló darabokat is. Az Amikor 13 újhold van egy évben (1978) transzszexuális, magát férfiból nővé operáltató főhőse hiába keresi a boldogságot és a szerelmet, kizárólag csalódások érik. A harmadik generáció (1979) az NSZK-ban akkoriban komoly problémának számító terrorizmus témájával foglalkozik. A filmben ábrázolt szélsőbaloldali terrorszervezetről kiderül, hogy valójában gazdag kapitalisták pénzelik, akik így igyekeznek félelmet kelteni a társadalomban és egy rendpárti állam létrejöttét elősegíteni.

1980-ban tizennégy részes tévésorozatot készített kedvenc regényéből, Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatzából, melyet azóta gyakran egyben, tizenöt órás maratoni filmként tűznek műsorukra a művészmozik. Utolsó filmje az 1982-es Querelle Jean Genet regényének adaptációja, egy stilizált térben játszódó, gyakran a posztmodern film alapvetéseként emlegetett homoszexuális Faust-történet, melynek vágását már nem tudta befejezni. Fassbinder – akin utolsó éveiben egyre jobban elhatalmasodott a drogfüggőség – harminchét éves korában, 1982. június 10-én hunyt el Münchenben, kokain és altatószerek túladagolásának következtében. Egyesek feltételezték, hogy öngyilkos lett, ez azonban sohasem bizonyosodott be. Sikerült teljesítenie vágyát, hogy több filmet forgasson, mint ahány évet élt: összesen negyvenhárom alkotást rendezett. Halálát a nyugatnémet új filmnek nevezett mozgalom, a német filmművészetet a ’70-es években megújító fiatal törekvések végének is tekinti a filmtörténet.

Ha olvasnál még kultbait cikket, kattints ide a tegnapiért:

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.