Lábon lőttek egy 39 éves férfit Esztergomban – belehalt

1594. május 30-án, Esztergom várának ostroma közben vesztette életét Balassi Bálint költő, a magyar nyelvű irodalom első igazi klasszikusa, a magyar reneszánsz kiemelkedő alakja. Az istenes verseiről és szerelmes költeményeiről ismert költő élete – az ország akkori sorsához hasonlóan – viszontagságos és kalandos volt.

Báró Gyarmati és Kékkői Balassi Bálint 1554. október 20-án született Zólyom várában, melynek abban az időben édesapja, Balassa János főispán volt a kapitánya (Bálint életében egyszerre használta a Balassi és a Balassa családnevet). Az egyik legvagyonosabb felvidéki nemesi családból származott, egyik nagybátyja Erdély vajdája volt, a másik bárói címet viselt, édesanyja családján keresztül pedig a Dobó és a Bocskai famíliákkal is rokoni kapcsolatban állt. Az ifjú Bálint a legjobb humanista nevelésben részesült, egy évig Bornemissza Péter volt a tanítója – valószínűleg ő fedezte fel benne a költői tehetséget is –, majd magántanulóként Nürnbergben végezte a középiskolát. Egyetemre végül nem kerülhetett, ugyanis 1569-ben Miksa császár hamis vádak alapján elfogatta édesapját. Balassa János megszökött a fogságból, és családjával Lengyelországba menekült. Bálint itt, Kameniec várában írta meg első művét: németről fordította le egy lutheránus prédikátor elmélkedéseit.

A király hamarosan megbocsátott Balassi apjának, és a család visszatérhetett Magyarországra. A Balassi família ekkor egy ideig újra kedvező pozícióba került, Bálint pohárnokká lépett elő a királyi udvarban, részt vett Rudolf trónörökös 1572-es megkoronázási ünnepségén is. János, hogy udvarhűségét bizonyítsa, fiát a Báthory István erdélyi fejedelem ellen induló Habsburg-párti hadjáratba küldte, amely azonban kudarccal végződött. Balassi fogságba esett, a hamarosan lengyel királlyá koronázott Báthory azonban felismerte a tehetséges fiatalember erényeit, és maga mellé vette őt, több hadjáratára is magával vitte. Az ifjú végül huszonkét évesen, apja halálhírére tért haza. A következő években végvári vitézként szolgált és kicsapongó életet élt, folyamatosan udvarolt különböző hölgyeknek, akikhez sorban írta a szerelmes verseket.

1578-ban Balassi találkozott gyerekkori ismerősével, Losonczy Annával, akibe szenvedélyesen beleszeretett. Hozzá intézte Anna- és Júlia-verseit. A fiatalasszony Ungnád Kristóf egri várkapitány felesége volt, ezért Balassi, hogy szerelme közelében lehessen, szolgálatra jelentkezett Egerbe. Terve azonban kudarcot vallott, Ungnádot ugyanis hamarosan kinevezték horvát bánná. A csalódott költő folyamatos portyázásokkal és állandó dorbézolással próbálta elterelni figyelmét a kudarcról. Három évig maradt Egerben, ahonnét egy összetűzés miatt kellett távoznia. Birtokain is számos konfliktusba keveredett, Zólyom és Selmecbánya polgárai – akik rossz szemmel nézték állandó dévajkodását, hatalmaskodásait – egy fiatal özvegyasszony elleni erőszakkal vádolták meg, hogy kitilthassák városaikból. 1584-ben Balassi úgy döntött, megházasodik. Saját unokatestvérét, Dobó Krisztinát vette el, egy évre rá megszületett fiuk, János. A viszony botrányt kavart, apósa, Dobó Ferenc főkapitány vérfertőzés vádjával perbe fogta Balassit. A költő feleségével együtt áttért a katolikus hitre – mellyel a híresen katolikuspárti Habsburgoknak próbált imponálni –, azonban így sem tudta magát megmenteni: a bíróság érvénytelenítette a frigyet, a gyereket pedig törvénytelennek minősítette. Vagyonát csak azért nem kobozták el, mert már nem maradt semmije: nagybátyja, Balassa András és rokonai kiforgatták a pénzéből, a maradékot pedig ő maga tékozolta el.

Losonczy Anna eközben megözvegyült, így Balassi 1588-ban újra ostromolni kezdte – ekkoriban írta a Júlia-versciklust –, az asszony azonban visszautasította. Bánatában Lengyelországba ment, ahol katonáskodni készült, végül azonban – egy újabb szerelem fellobbanása miatt – inkább Wesselényi Ferenc dembnói várában telepedett le. Hódolatának tárgya ismét egy elérhetetlen hölgy, Wesselényi felesége, Szárkándy Anna volt, őhozzá írta Célia-verseit. Lengyelországi tartózkodása termékenynek bizonyult – ekkoriban szerezte például az Egy katonaének – A végek dicsérete című híres katonaversét, és egy drámát is írt Szép magyar komédia címmel (az olasz Cristoforo Castelletti Amarilli című drámája alapján). Miután otthagyta Lengyelországot, a Keleti-tenger partján, Braunsbergben egy jezsuita kolostorban tanulmányozta az olasz humanisták műveit, majd nagybátyja halálhírére hazatért Magyarországra. Helyzete reménytelennek látszott, nem tudott magának magasabb pozíciót szerezni, ezért egy ideig bor- és lókereskedéssel próbálkozott. 1593-ban azonban – a kirobbanó törökellenes tizenöt éves háború hírére – ismét katonának állt.

Élete utolsó két évében számos törökellenes csatában, többek között Fehérvár ostromában és a pákozdi ütközetben is részt vett, és sikeresen visszafoglalta családja divényi és kékkői birtokait. 1594. május 7-én Mátyás főherceg 35 ezer fős serege körülzárta Esztergom városát, 19-én nyolcszáz magyar és német katona, köztük Balassi indult rohamra a vár ellen, hogy kiűzzék onnan a törököt. A gyalogos roham közben Balassi mindkét lábát szétroncsolta egy ágyúgolyó. Az elfertőződött sérülés tizenegy nap szenvedés után végzett a harminckilenc esztendős kalandor költővel. Az ostrom végül sikertelennek bizonyult, a török felmentő sereg közeledtére a magyar–német hadak elvonultak. Balassit Hibbe község kegyúri templomában temették el, ahol szülei és öccse, Ferenc is nyugszanak. Sírversét barátja és tanítványa, Rimay János írta: „Mit mondhatok? Éltem, / Hol bátran, hol féltem / Kedvvel, búval, panaszval, / Hol méltó vádlásban, / Több rágalmazásban, / Mert egész föld foly azzal. / Vétkemben rettegtem, / Jómban örvendeztem / S vigadtam az igazzal.”

Balassi költészetét javarészben egy hosszú lappangás után előkerült, 17. századi, kézzel másolt könyv, az ún. Balassi-kódex őrizte meg. A kódex előszavában a tudós másoló háromféle verset különböztet meg – szerelmes, istenes és katonaverseket –, máig ezt a felosztást használják Balassi költészetének kutatói. A magyar romantikus próza megteremtőjeként tisztelt Balassi először bókoló verseket szerzett, melyek a kor divatja szerint íródtak és az udvari romantika normáit követik. Fő inspirációja az itáliai reneszánsz és Petrarca volt, verseiben felvillannak a reneszánsz ember eszményei, a szerelmet a legfőbb emberi boldogságnak tekintő szemléletmód. Gyakori a virágmotívum, metaforika a szerelmi költészetében, és Petrarca hatásáról árulkodik a női test szépségének finoman erotikus kiemelése is. Kialakította saját versformáját, a három 19-es sorból álló, belső rímekkel ellátott versszakot, az ún. Balassi-strófát. A személyes hang Anna-verseiben teljesedett ki. Később egyre inkább eltűnt verseiből az önéletrajzi vonás, költeményei metaforikusabbá, elemeltebbé váltak. Júlia- és Célia-versei a legjobb példák erre. Leghíresebb költeményei között tartják számon a Hogy Júliára talála, így köszöne neki... és a Júliát hasonlítja a szerelemhez című verseket. Az utóbbiban az imádott hölgy végleg elemelkedik a földi, hús-vér síktól, és magával a szerelemmel válik egyenlővé.

Háborgó, csapongó istenes verseiben Balassi az Isten, a hit utáni vágyakozást személyes szintre emeli. Saját magát bűnösnek látja, kételkedik üdvözülésében és a túlvilági életben. Könyörög, fohászkodik, olykor vitázik Istennel, bűnbánatot tanúsít. Ezek a költemények is kiváló példái a reneszánsz személyességnek, az eszményi és a földi, hús-vér dolgok egymásba olvadásának. Legjobb istenkereső verseit élete válságos időszakaiban írta. Talán leghíresebb hasonló költeménye, az Adj már csendességet a szerző lengyelországi önkéntes száműzetésében, 1591-ben keletkezett. A harmadik, kicsiny csoportba tartoznak a katonaéletet dicsőítő versek, továbbá a bordalok és tavaszénekek, melyeken a váteszköltészet hatásai és hagyományai érződnek.

Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod: