Ez a férfi örökre beírta a világ emlékezetébe az apró Békés megyei falucska nevét

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Albrecht Dürer, akinek édesapja a Gyula melletti egykori Ajtós településről vándorolt Bajorországba. A világhírű művész neve a német fordítás (Tür-ajtó) és némi alaki változás során, az Ajtós-Türer-Dürer vonalat követve alakult a ma ismert verzióvá.

1471. május 21-én, Nürnbergben született Albrecht Dürer, a reformáció kori Németország, a német reneszánsz legjelentősebb művésze, aki festészeti és grafikai munkássága mellett művészetelméleti, geometriai és arányelméleti tevékenységéről is jól ismert.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Dürer édesapja, id. Ajtósi Albert Magyarországról, a Gyula melletti Ajtósról származott, ősei a falu nevét családi előnévként használták. Németországba kivándorolva ebből született a Türer („ajtós”), majd Dürer név. Ajtósi a családi hagyományokat folytatva ötvösmesterként dolgozott. Vándoriparosként jutott el Nürnbergbe, ahol feleségül vette mestere, Hieronymus Holper aranyműves lányát, és saját műhelyt hozott létre. A házaspárnak tizennyolc gyermeke született, ezek közül azonban csak három érte meg a felnőttkort. Albrecht (vagyis ifj. Albert), aki a harmadik volt a tizennyolc testvér közül, apja műhelyében sajátította el a nemesfém megmunkálásának művészetét. 13 évesen alkotta meg első önarcképét, egy hibátlanul kidolgozott ezüstvessző rajzot. 15 évesen a város első számú festője, Michael Wolgemut tanítványa lett. Mestere mellett újfent rengeteg tapasztalatot szerzett, itt ismerte meg például a fametszés technikáját. A tanulóévek befejeztével – a kor szokásainak megfelelően – vándorútra indult, bejárta Németalföldet, Svájcot és Elzászt.

Miután 1494-ben visszatért Nürnbergbe és megházasodott, Dürer Velencébe utazott tanulmányútra. Ő volt az első német művész, aki Itáliában tanulmányozta a reneszánsz festészetet (többek között Leonardo da Vinci, illetve az emberi test pontos ábrázolását kutató Andrea Mantegna munkásságát), és ez óriási hatást gyakorolt rá. Elsajátította az olasz művészek formanyelvét, a perspektíva szabályait, a valószerű ábrázolásmód csínját-bínját. Rendkívüli precizitással és rajztudással rendelkezett, melyeket kiváló érzékkel állított szolgálatába. Ekkoriban kezdett akvarelleket festeni – különösen tájképeket alkotott, melyekben a táj nem háttérként szolgál, hanem szerves része az összképnek. Szülővárosába hazatérve létrehozta saját műhelyét, és számos megbízást kapott előkelő német mecénásoktól, köztük Bölcs Frigyes szász választófejedelemtől.

Dürer vallásos hitét ötvözte a reneszánsz művészet formanyelvével, úgy vélte, a művészet legfőbb feladata a bibliai történetek, különösen Krisztus életének megjelenítése. Legjelentősebb alkotásai ennek a felfogásnak a jegyében születtek. Igazi hírnevet az 1498-ban megjelent, tizenöt fametszetből álló Apokalipszis-sorozat szerzett neki, melyet ő maga szerkesztett és adott ki sokszorosításban, könyv formájában, egyszerre latinul és németül. A szenvedélyes stílusú, túlzsúfolt, még a késő gótika hatását mutató metszetek nagy sikert arattak, köszönhetően a korszak végítéletváró hangulatának, vagyis a téma kvázi benne volt a levegőben. Ezt követték olyan remekművek, mint a Bűnbeesés, a Mária élete, illetve az Ádám és Éva (ami az első német aktképnek számít). A századfordulón művei végleg levetették a gótikus vonásokat, Dürer pedig egyre jobban kezdett érdeklődni a perspektíva és más elméleti kérdések iránt. Második, 1504–1505-ös itáliai utazása során bejárta Velencét, Bolognát, Ferrarát, végleg magáévá tette a reneszánsz stílust és eszményeket.

Dolgozott nagyobb szabású munkákon is, Bölcs Frigyes megbízásából ő készítette például a wittenbergi palota kápolnájának nagy szárnyas oltárát, melynek különösen középső része, a Királyok imádása számít jelentős művészi teljesítménynek. Dürer alkotta meg az első csillagtérképet is. Munkatársai, Johannes Stabius matematikus-térképész és Conrad Heinfogel mérnök-matematikus alkották meg a koordinátarendszert és helyezték el benne a csillagokat, Dürer pedig ezek alapján elkészítette a metszeteket. Szülővárosától csak egyetlen megbízatást kapott életében – a Nürnbergben őrzött császári ékszereket rejtő szekrény ajtóit készítette el –, Miksa császár azonban felfigyelt a tehetségére, és életjáradékot biztosított neki (egyedüliként a neki dolgozó művészek közül). Dürer, tanítványai és öccse segédletével, részt vett a császár által megrendelt Diadalkapu elkészítésében, mely hatalmas, részletes tablóban mutatja be Miksa és családja történetét, jelentősebb tetteiket. A teljes kapu 96 fadúcra készített 192 fametszetből áll, melyek egy 330x280 centiméteres diadalívvé állnak össze. Dürert különösen foglalkoztatta az emberi arc, munkássága során rengeteg arcképet készített, köztük saját magát is többször lefestette. Miksa császárról készített portréja volt az első abban a sorozatban, melyben jelentős személyiségek, köztük Rotterdami Erasmus és Bölcs Frigyes arcát örökítette meg. Idős mestere, Michael Wolgemut arcképét is elkészítette.

Dürer egyik önarcképe
Dürer egyik önarcképeFotó: duncan1890 / Getty Images Hungary

Dürer hírneve olyan jelentős volt, hogy egy alkalommal Antwerpen városi tanácsa házat, teljes ellátást, évi 300 tallér tiszteletdíjat és az összes városi megrendelés kivitelezését ajánlotta fel neki, ha műhelyét áthelyezi a városba. Dürer azonban visszautasította a nagylelkű megkeresést, inkább hű maradt szülővárosához, ahol tanítványaival sorban kapta a császártól a munkákat. Továbbra is hatottak rá a korszak új szellemi áramlatai, például Luther Mártonnal is megismerkedett. Neki ajándékozta néhány metszetét, a reformátor pedig néhány fontos írását adta oda a művésznek. Habár Dürert megragadták Luther tanai, egész életében hű maradt katolikus hitéhez. Szintén lázba hozta őt a korszak nagy újítása, a könyvnyomtatás. Legtöbb sorozatát – mint az említett Apokalipszist vagy Mária életét – sokszorosított formában adta ki, könyvszerűen árulta őket, gyakran utazásai során is kereskedett velük.

Élete utolsó szakaszában figyelme egyre jobban az elméleti munkák felé fordult. Rengeteget értekezett a festészet matematikai, geometriai vonatkozásairól, a perspektíva és az arányok tudományáról. Leghíresebb, Aránytan című műve óriási hatást gyakorolt a kortársakra. Képzőművészeti munkái mellett az irodalom területén is jeleskedett, önéletrajzi és családtörténeti munkákat, útirajzokat vetett papírra. Utolsó nagy munkája, a Négy apostol című kéttáblás festménypár 1526-ban készült. Hűen Dürer szellemiségéhez, a képek nem elvont, megfoghatatlan bibliai alakokként, hanem emberként, hús-vér személyként ábrázolják János, Péter, Pál és Márk alakját, akik mindegyike egy-egy személyiségtípust, temperamentumot jelenít meg. A táblák alján apró betűkkel Luther fordításában olvashatók idézetek az Újszövetségből.

1528. április 6-án, ötvenhat éves korában érte a halál. Felesége családjának kriptájában helyezték örök nyugalomra, a nürnbergi Szent János-temetőben. Sírfelirata így szól: „Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve.” 

Ha a tegnapi kultúraadagról lemaradtál volna, itt megtalálod:

Mustra