1799. május 20-án született a férfi, aki jóval a szuperhősöket megelőzve, sőt már a mozi feltalálása előtt létrehozott egy kiterjedt „közös univerzumot”. Honoré de Balzac munkássága az egyik legnagyobb terjedelmű irodalmi életmű, amely több mint százhúsz regényt számlál.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A 19. századi francia realizmus legjelentősebb alkotója, akit már életében irodalmi óriásként tiszteltek, Tours-ban látta meg a napvilágot. Habár neve alapján azt hihetnénk, előkelő ősökkel rendelkezik, valójában paraszti családból származik, a „de” előtagot ő maga ragasztotta vezetékneve elé. Apja Napóleon uralma idején hadsereg-élelmező tisztviselőként vagyonra tett szert, ő változtatta meg a család nevét Balssáról Balzacra. Honoré az oratóriánus szerzetesek vendôme-i kollégiumában végezte középiskolai tanulmányait, majd szülei kívánságára a párizsi egyetem jogi fakultására járt. Diploma után egy ügyvédi irodában kezdett dolgozni írnokként, miközben a Sorbonne irodalmi és filozófiai előadásait hallgatta. Húszéves korában határozta el, hogy író lesz, ettől kezdve minden szabadidejét annak szentelte, hogy elsajátítsa a mesterség fogásait, és páratlan szorgalommal vágott neki a munkának.
Már az 1820-as években több mint harminc regénye jelent meg, évi öt-hat kötet került ki a kezei közül, többségük álnéven – a siker azonban elkerülte. Később meg is tagadta ezeket a korai műveit, melyek nagy része romantikus kalandregény volt, kevés irodalmi értékkel. Időközben más kenyérkereseti formákkal is próbálkozott, belevágott a könyvnyomtatásba, könyvkiadásba, sőt még ananászültetvényt is létre akart hozni, azonban egyik sem igazán jött be neki. Eladósodott, családját is tönkretette, szinte egész életében a hitelezőivel küzdött. Párizsi házának több bejárata is volt, így próbálta kicselezni a hitelezőit és gyorsan kisurranni, amikor váratlanul felbukkantak a küszöbén. 1829-ben végre utolérte a siker: ekkor jelent meg Huhogók című regénye, amely a francia forradalom idején játszódik és a vendée-i királypárti lázadás történetét dolgozza fel. A Huhogók, illetve A házasélet fiziológiája című könyvei egy csapásra ismertté tették a nevét, bekerült az előkelő párizsi társaságba, több lap is felkérte munkatársának.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
A harmincas évek elején pályája meghatározó fordulatot vett: ekkor ötlött fel benne egy átfogó regényciklus terve, melynek eredetileg a Társadalmi tanulmányok, később az Emberi színjáték nevet adta. Az ötlet szerint regényei – melyek saját korának társadalmát vizsgálják, annak jellegzetes figuráit és erkölcseit mutatják be – grandiózus, összefüggő hálót alkotnak. Ebben a közös univerzumban gyakran átívelnek a történetszálak a különböző regények között, a szereplők is vissza-visszatérnek a különböző művekben, gyakran akár csak egy rövid felbukkanás erejéig. A teljes Emberi színjáték ciklus kilencvenegy (!) befejezett regényt és elbeszélést, illetve több mint harminc befejezetlen kéziratot tartalmaz, és több mint harminc olyan karaktert, amelyek egynél több műben felbukkannak. Leghíresebb alakja, Eugène de Rastignac 28 regényben jelenik meg kisebb-nagyobb szerepben, kezdetben diákként, később sikeres társasági emberként és politikusként. Nem véletlen, hogy a francia köznyelvben azóta is Rastignacnak nevezik a gátlástalanul törtető embereket. Az író állítólag annyira szerette karaktereit, hogy gyakran való életbeli ismerőseit is véletlenül fiktív szereplői nevén szólította. Balzac a nagyvárosi próza igazi atyamestere volt, regényeiben Párizs már-már hús-vér szereplőként jelenik meg.
A családja folytán királyságpárti, katolikus Balzacot neveltetése nem zavarta abban, hogy éles kritikával illesse korának visszásságait, feltárja a francia társadalomban élő, mélyen gyökerező ellentmondásokat és problémákat. Legsikeresebb regényei közé tartozik A szamárbőr (1831), az Eugénie Grandet (1833), a Goriot apó (1834) és az Elveszett illúziók (1836–43). Regényei mellett a drámaírással is megpróbálkozott, ezen a téren azonban nem ért el olyan nagy sikereket. Hihetetlen munkabírással dolgozott, olykor napi tizenöt órát is írt. Éjjel 1 órakor fogott neki a munkának, majd délelőttig, kora délutánig dolgozott. Munka közben óriási mennyiségben itta a feketekávét, emellett erős dohányos volt, és az alkoholt sem vetette meg. Késő délután aludni tért, és éjfélkor ébredt, hogy újra nekifogjon az írásnak. Saját elmondása szerint egyszer 48 órát dolgozott egyhuzamban, közben csupán három órát pihent. Sokan tévesen azt hiszik, hogy gyorsan és könnyen írt, valójában azonban rendkívül alapos volt, mániákusan újra és újra átírta, kijavította azt, amit papírra vetett. Előfordult, hogy tízszer kérte vissza a nyomdából a kéziratot. Az írás mellett nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy utánajárjon a regényeiben ábrázolt valóságnak. Gyakran utazgatott, és Párizson belül is szívesen járta a várost, olvasta az aktuális híreket. Szívesen mozgott az előkelő körökben, rendszeres résztvevője volt a különböző báloknak, társasági összejöveteleknek. Már a kortársak élő klasszikusnak tartották, és ő maga sem volt éppen szerény. Dolgozóasztalán Napóleon szobra állt, amely alá ezt írta: „Amit ő karddal kezdett, én tollal fejezem be.”
Balzac egész életében meghatározó szerepet játszottak a nők, köztük egy idősebb asszony, Madame de Berny, aki pályája kezdetén anyagilag támogatta: róla mintázta a Goriot apóban felbukkanó Madame de Beauséant alakját. Előnytelen külseje ellenére – melyen sokat rontott életmódja – rengeteg szeretője volt. Gyakran házasságtörő viszonyba bonyolódott férjes asszonyokkal, köztük Maria Du Fresnay írónővel, ezek azonban nem végződtek jól. Nehezen viselte, hogy a nők többsége csupán a hírneve miatt vonzódik hozzá, a bálványozott írót és nem a férfit látják benne. Élete szerelme Ewelina Hańska grófnő, egy lengyel arisztokrata felesége volt. 1833-ban levelezés útján ismerkedtek meg: a fiatal hölgy panaszos levelet küldött a híres írónak, melyben kifogásolta, mennyire negatívan ír Balzac a nőkről A szamárbőrben. A szerző nem volt rest válaszolni, és ezzel egy tizenöt éven át tartó, szenvedélyes levelezés vette kezdetét. Ewelina férje – akinek Kijev mellett volt földbirtoka – húsz évvel volt idősebb nála, a házasságot anyagi érdekből kötötte tulajdonképpen a két fél családja. A grófnő megígérte imádójának, hogy amint férje meghal, odaadja magát neki. Hańska gróf végül 1841-ben hunyt el, Balzac pedig két évvel később Szentpétervárra utazott, hogy megkérje Ewelina kezét, akit ekkoriban egyébként Liszt Ferenc is ostromolt szerelmével. Hosszú huzavona után I. Miklós cár megadta a párnak a házassági engedélyt, Balzac és szerelme 1850 márciusában, Berdicsiv városban kelt egybe.
Az író egészsége ekkorra azonban már alaposan megromlott, köszönhetően életmódjának és embert próbáló munkamódszereinek. Szívproblémákkal küzdött, túlsúlyos volt, az Ukrajnából Párizsba való egy hónapos utazás is megviselte. Öt hónappal az esküvője után, 1850. augusztus 18-án, ötvenegy éves korában Balzac hashártyagyulladás következtében párizsi otthonában elhunyt. Temetése óriási társadalmi esemény volt, melyen a korszak összes jelentős francia írója megjelent, köztük Victor Hugo, illetve idősebb és ifjabb Alexandre Dumas. Később Auguste Rodin alkotott síremléket számára nyughelyén, a Père-Lachaise temetőben.
Balzac életéről 1999-ben készült kétrészes, négyórás játékfilm, melyben a címszerepet Gérard Depardieu, az író szerelmét, Ewát pedig Fanny Ardant játszotta. Balzac irodalmi hírnevének köszönhetően természetesen rengeteg alkalommal filmesítették meg ismertebb regényeit, elbeszéléseit, ezekből elég pusztán a legismertebbeket említeni. Itthon is nagy sikerrel játszották Philippe de Broca 1988-as Philippe Noiret és Sophie Marceau főszereplésével készült Huhogók-adaptációját. Szintén népszerű a Goriot apó 2004-es feldolgozása, melyben Charles Aznavour alakította a címszerepet. Balzac-mű nyomán született A kalandor (1960), A sivatag rabjai (1997) és a Jessica Lange és Hugh Laurie főszereplésével készült Betti néni (1998) is. Jacques Rivette, az egykori újhullámos rendező is Balzac egyik elbeszélése – Az ismeretlen remekmű – inspirációjára írta és rendezte A szép bajkeverő című 1991-es, díjnyertes filmdrámáját.
Ha olvasnál még kultbaitet, kattints ide a tegnapiért:
