Mihail Afanaszjevics Bulgakov a 20. századi orosz próza egyik legjelentősebb alakja, a groteszk mestere, aki hiába számított egy időben Sztálin kedvencének, később mégis indexre tették személyét. Fő műve, a filozofikus-szatirikus A Mester és Margarita közel harminc évvel a halála után jelent meg és vált kultregénnyé.
Bulgakov az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó Kijevben született 1891. május 15-én. Apja a kijevi Hittudományi Főiskola professzora, anyja tanárnő volt. Otthon egyszerre kapott vallásos nevelést és ismerkedett meg a felvilágosodás, a nyugati humanizmus eszméivel. Érettségi után az orvosi egyetemre iratkozott be, diplomája megszerzését követően vidéken, Szmolenszk környékén, majd Vjazmában kezdett praktizálni. Az itt szerzett élményei inspirálták az Egy fiatal orvos feljegyzései című novellafüzérét, melyet 1919-ben kezdett el írni. Ugyanebben az évben behívták a polgárháborúba szolgálni, az Ukrán Népköztársaság hadseregébe orvosként, ahonnét hamarosan dezertált, majd átkerült a Vörös Hadseregbe, végül a dél-orosz Fehér Gárdához. A Kaukázusban tífuszt kapott, ezért végül leszerelték. 1921-ben emigrálni akart – a Fekete-tenger partján lévő Batumiban próbált hajót találni, amire felkérezkedhet –, azonban kísérlete kudarcba fulladt. Ezért inkább Moszkvába költözött, ahol az orvosi hivatást otthagyva újságíróként, íróként próbált érvényesülni.
Több újságnak is írt, a riportok mellett lírai, szatirikus cikkeket is publikált, majd sorra jelentek meg elbeszélései, továbbá színdarabokat is írt és a szovjet kulturális élet megszervezésében is részt vett. 1925-ös regénye, a polgárháború idején játszódó A fehér gárda – melynek hősei egy polgári-értelmiségi család gyermekei, akiknek szembesülniük kell téveszméikkel – nagy sikert aratott, Sztálin állítólag a kedvenc regényeként emlegette. Ekkoriban írta fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus trilógiáját is, mely a korabeli szovjet életet, az akkori közállapotokat figurázza ki, Gogol nyomdokain haladva (Ördögösdi, Végzetes tojások, Kutyaszív). Színpadi műveiben is hasonló húrokat pengetett: a Zoja szalonja és a Bíborsziget vaskos iróniával szemléli a korabeli viszonyokat.
Habár az írószövetség tagja, Bulgakov „útitárs” szerzőnek számított, aki egyetlen írói csoporthoz sem tartozik, a hivatalos kultúrpolitika pedig nem nézte jó szemmel, hogy túlságosan komor színben festi meg a valóságot. Egyre inkább próbálták ellehetetleníteni, folyamatosan nőtt ellenségeinek száma, Vlagyimir Majakovszkij is súlyos kritikával illette őt. A fehér gárdából készült színdarabot – A Turbin család napjai – nagy viszontagságok árán, de végül sikerült bemutatnia, a Zoja szalonja és a Bíborsziget azonban nem kerülhetett színpadra. A Kutyaszív szintén tiltólistára került, és csak hosszú évtizedekkel később jelenhetett meg először nyomtatásban a Szovjetunióban. Az utolsó csapást az jelentette, mikor drámáját, a Menekülést 1929-ben a hivatalos szervek szovjetellenesnek minősítették, ezzel együtt pedig minden művét betiltották. Végső elkeseredésében levelet írt Sztálinhoz, melyben azt kérte, hadd dolgozhasson, vagy legalább hagyják őt emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel Bulgakovot telefonon. Az író dramaturgként és rendezőasszisztensként kapott állást a Művész Színháznál, később a Moszkvai Nagyszínháznál lett szövegíró és fordító.
Élete utolsó évtizedében Bulgakov főként ismeretterjesztő célzatú színpadi műveket írt. A Képmutatók cselszövése Molière-ről, a Puskin utolsó napjai az orosz költőfejedelemről szóltak, azonban érzékletesen boncolgatták a színház és a hatalom viszonyának témáját is – Bulgakov saját tapasztalatait írta bele a művekbe. Szintén hasonló témában született az 1937-es Színházi regény, mely groteszk képet fest a színfalak mögötti életről, a színészek közötti rivalizálásról. Sztálinról is írt egy operát, ezt azonban a kultúrpolitika felelősei elutasították. Eközben folyamatosan – több mint egy évtizeden keresztül – dolgozott fő műve, A Mester és Margarita megírásán, melyről pontosan tudta, hogy sohasem fogják engedni a megjelenését. Elkeseredésében elégette a regény első kéziratát – ahogyan a Mester is teszi a történetben –, később azonban a nulláról újrakezdte a könyv megírását. Egyre elhatalmasodó betegsége – magas vérnyomásból adódó vesebajjal küzdött – dacára kitartóan írta a regényt, melynek utolsó változatát a látását elvesztett író a halálos ágyán diktálta feleségének, Jelenának, akiről Margarita alakját mintázta. 1940. március 10-én, mindössze negyvennyolc évesen érte a halál moszkvai otthonában. Egy nappal később az írószövetség megemlékezést tartott a tiszteletére.
A 20. század egyik legfontosabb regényének számító A Mester és Margarita fantasztikus elemekkel átszőtt, bravúrosan groteszk szatíra, mely rengeteg fontos témát boncolgat, többek között a művész és a hatalom viszonyáról, a jó és a rossz kölcsönösségéről, a szellem szabadságáról vet fel kérdéseket. A cselekmény két szálon fut párhuzamosan. A Sátán a mágus Woland doktor képében segítőivel látogatást tesz a ’30-as évekbeli, hivatalosan ateista Moszkvában, eközben egy apokrif jellegű elbeszélésben megismerhetjük Krisztus és Poncius Pilátus alternatív történetét. A harmadik szálat a rejtélyes író, a Pilátus igaz történetén dolgozó Mester és szerelme, Margarita Nyikolajevna jelenti. A Mestert elárulták írótársai és a kritikusok, készülő könyvét elutasították, ami miatt elégette a kéziratot és elmegyógyintézetbe került. Margarita elvállalja a boszorkány-háziasszonyi szerepet Woland Walpurgis-éji bálján, ezért cserébe a Sátán visszaadja neki szerelmét. A regény egyszerre frappáns kifigurázása a kortárs moszkvai valóságnak, a sztálini mindennapok keserű ellentmondásainak, és foglalkozik örökbecsű, a konkrét helyszíntől elvonatkoztatható egyetemes filozofikus-morális kérdésekkel. A legemlékezetesebb részek közé tartozik a Goethe Faustja nyomán született Walpurgis-éj jelenete, vagy Margarita szórakoztató repülése a város felett.
A szerző „jóslata” természetesen valóra vált: a regény azonnal tiltólistára került, és csak negyedszázaddal befejezése után, 1966–67-ben jelenhetett meg először a Szovjetunióban, akkor is csupán csonkított változatban, a Novij Mir irodalmi folyóiratban (az első teljes szovjet kiadás végül 1973-ban látott napvilágot). Még 1967-ben kicsempészték a Szovjetunióból a kézirat egyik példányát, melynek alapján Párizsban megjelenhetett az első francia fordítás, ezt hamarosan az angol és több más nyelvű kiadás követte. Bulgakov regénye egy csapásra népszerűvé vált, mind nyugaton, mind a szocialista tömb országaiban. A korabeli fiatal értelmiség különösen érzékenynek mutatkozott a regényben boncolgatott témákra és a könyv misztikus, az okkultat és a hétköznapi groteszket egymásba oltó hangvételére. A rajongók között volt Mick Jagger, akinek barátnője, Marianne Faithfull ajánlotta figyelmébe Bulgakov remekművét – így született a Rolling Stones klasszikus dala, a Sympathy for the Devil. Más zenészeket is megihletett a regény, a Pearl Jam például Pilate című dalában dolgozta fel a cselekmény Krisztus-szálát, Patti Smith pedig Pilátus regénybeli kutyája nyomán nevezte el Banga című albumát és annak címadó dalát.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Filmes és tévés feldolgozások is szép számmal akadnak. Ezek közül érdemes megemlíteni a lengyel Andrzej Wajda 1970-es, a német televízió számára készített filmjét, a Pilátus és a többieket, Aleksandar Petrovic 1972-es olasz–szovjet koprodukcióban forgatott feldolgozását és Yuri Kara 1994-es orosz játékfilmes adaptációját. Ma a legnépszerűbb feldolgozásnak talán a szintén orosz Vlagyimir Bortkó által rendezett 2005-ös, tízrészes tévésorozata számít. A ’80-as évek végefelé Roman Polanski szerette volna a regényt filmre vinni, a tervet finanszírozó Warner stúdió azonban úgy gondolta, a berlini fal leomlásával érvényét vesztette a könyv mondanivalója. 2019-ben Baz Luhrmann (Moulin Rouge!, A nagy Gatsby) szerezte meg az adaptációs jogokat. Magyarországon a Nagy Könyv tévéműsor részeként, a döntőbe jutott legjobb tizenkét regény egyikeként, Fekete Ibolya készített rövid „kortes-filmet” A Mester és Margaritából. Szintén Bulgakov regénye, illetve a szerző szolgált alapul Szirtes András számára Forradalom után című különleges kísérleti filmjéhez is. Bulgakov műveit természetesen a színpadon és hangjáték formájában is gyakran feldolgozták. Idehaza az utóbbi évtizedekben a Nemzeti Színház és a Vígszínház is műsorára tűzte A Mester és Margaritát, tavaly pedig az Operaházban mutatták be a regény zenés feldolgozását.
Tetszett a mai? Olvasd el a tegnapit is:
