Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Alexander Selkirk, a matróz, aki Robinson Crusoe alakját ihlette.
A világ leghíresebb hajótöröttje kétségtelenül Robinson Crusoe. Daniel Defoe 1719. április 25-én megjelent regénye máig az angol irodalom egyik legolvasottabb könyvének számít. Hatását mi sem mutatja jobban, mint hogy kvázi műfajt teremtett: a hasonló túléléstörténeteket robinzonádnak nevezi a szaknyelv.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A főhős, egy yorki születésű tengerész huszonnyolc évet tölt egy lakatlan szigeten Venezuela és Trinidad partjainál. A magány és az elemek mellett kannibálokkal is meg kell küzdenie, de társa is akad egy bennszülött személyében, akit Pénteknek nevez el. Végül feltűnik egy hajó a horizonton, melynek legénysége fellázadt a kapitány ellen. Robinson és Péntek segítenek a kapitánynak visszaszerezni a parancsnokságot, aki cserébe hazaszállítja őket Angliába. A kalandos történet nem teljesen a képzelet szüleménye, Defoe számos valós forrásból merített hozzá ihletet. A legfőbb inspirációforrásként Alexander Selkirk, egy skót tengerész története szolgált, aki négy évet élt egyedül egy kis szigeten a Csendes-óceánon, Chile partjaihoz közel. A forrófejű Selkirk összeszólalkozott kapitányával, aki – a kor szokásaitól eltérően – nem végeztette ki beosztottját, hanem kidobatta őt a legközelebb útba eső szigeten. Selkirk Robinsonhoz hasonlóan tábort épített magának a szigeten és kecskékre vadászott, melyeknek a húsát megette, bőrükből pedig ruhákat készített. Végül egy brit hajó talált rá a renitens matrózra és vitte őt vissza a civilizációba.
Egyes források szerint Selkirk és Defoe személyesen is találkoztak, mások úgy vélik, az író a hajótöröttet megmentő Woodes Rogers kapitánnyal volt jóban, így ismerte meg a történetet. Évszázadokig rejtély volt, vajon tényleg igaz-e Selkirk története. Habár a chilei kormány 1966-tól hivatalosan is Robinson Crusoe-szigetnek nevezte el a skót tengerész egykori lakhelyét, csupán a kétezres évek elején sikerült egy japán régészeti expedíciónak konkrét bizonyítékokat találnia. Feltárták Selkirk kunyhójának maradványait, találtak egy puskát és egy navigációs eszközt, ami talán az őt megmentő hajó legénységéé lehetett. Selkirk sztorija mellett Defoe Abu Bakr ibn Tufajl 12. századi arab csillagász-filozófus Hajj ibj Jakzán (Éber fia, Élő) című művét is felhasználta, melynek hőse egy lakatlan szigeten nevelkedő fiú, akit egy gazella nevelt fel.
A téma akkoriban mondhatni benne volt a levegőben: a földrajzi felfedezések és az európai gyarmatbirodalmak kiépülése aktuálissá tette ezt az egzotikummal átszőtt civilizációs tanmesét. Mint számos elemző – köztük James Joyce – megjegyezte, Robinson tulajdonképpen a brit kultúra megtestesítője, aki a gyarmatosítás előrehozott hírnökeként megteremti a civilizációt maga körül a vadonban. Sőt, a saját civilizációját teremti újra: az európai kultúra felsőbbrendűségét hirdetve száll szembe a meghódítandó vadsággal. Robinson és Péntek viszonya szintén egyértelműen jelzi az európai gyarmatosítók hozzáállását az idegen népekhez: feladatuknak érzik, hogy „civilizálják” a bennszülötteket, megtanítsák őket az európai szokásokra, átadják nekik a fehér ember kultúráját és vallását. Defoe – aki korábban újságírással foglalkozott és politikai pamfleteket írt, melyekért többször börtönben is ült – bevallottan tanító szándékkal alkotta meg a Robinson történetét. Eredetileg felnőtteknek szóló tanmesének szánta, később azonban akaratlanul is az ifjúsági irodalom klasszikusa vált belőle.
A könyv első kiadása még jóval hosszabb címmel rendelkezett: Robinson Crusoe yorki tengerész élete és különös, meglepő kalandjai: Aki huszonnyolc évet élt egyedül egy lakatlan szigeten Amerika partjainál, a nagy Orinoco folyó torkolatától nem messze; egy olyan hajótörés kényszerítette a szigetre, amelyben rajta kívül minden ember meghalt. Hiányzott róla Defoe neve, szerzőként maga Robinson lett megjelölve, és afféle álönéletrajzként hirdették. Defoe regénye akkora siker lett, hogy még a megjelenés évében négy kiadást megért. Európa-szerte olvasók tömegei falták a hajótörött történetét, amit német, francia és holland nyelvre is lefordítottak. Sokan próbálták utánozni a regényt, hamarosan megjelentek a különböző helyi Robinson-történetek. Magyarországon Jelky András, a Holland Kelet-Indiai Társaság megbízásában álló, szabólegényből lett kalandor felfedező vált a hasonló mesék hőseivé.
Először 1779-ben, Jelky saját elbeszélése alapján, német nyelven jelent meg könyv az életéről, melyet pár év múlva magyarra is lefordítottak. Alakja idehaza megkésve, a 19. században lett igazán népszerű, köszönhetően főként Hevesi Lajos 1872-ben megjelent kalandos ifjúsági regényének (Jelky András kalandjai). A siker hatására maga Defoe is írt két folytatást a történethez. A második rész – Robinson Crusoe további kalandjai – nem érte el az első könyv sikerét, és habár Defoe úgy tervezte, ez lesz az utolsó Robinson-regény, később egy harmadik részt is összehozott, Robinson Crusoe élete és meglepő kalandjai alatti gondolatai, álmával az angyali világról címmel. Ebben valójában esszéket közölt és saját gondolatait fogalmazta meg, Robinson nevét csak a figyelemfelkeltés miatt használta.
A Robinson természetesen rengeteg feldolgozást ért meg az idők során, ezek között egyaránt vannak a regény konkrét adaptációi és különböző átértelmezések, paródiák, Defoe műve által inspirált történetek. Robert Michael Ballantyne A korallsziget című, 19. századi ifjúsági regényében hajótörött fiatalok létrehozzák a tökéletes keresztény társadalmat egy lakatlan szigeten. Egy évszázaddal később William Golding kifordította Ballantyne idealista meséjét: A legyek urában a szigetre vetődött iskolások civilizációja hamar brutális diktatúrába süllyed, ahol az állatias ösztönök uralkodnak.
Defoe regényét első ízben a trükkfilmezés úttörőjének számító mozimágus, Georges Méliès vitte filmre 1902-ben. Az 1920-as években Hollywoodban és Nagy-Britanniában is készült némafilmes feldolgozás. 1947-ben a Szovjetunióban készült filmadaptáció, melynek különlegessége, hogy olyan speciális 3D-s formátumban forgatták, amit szemüveg nélkül is térhatásúként érzékel a néző. 1954-ben Mexikóban a szürrealista film atyamestere, Luis Buñuel rendezett egy – hozzá képest meglepően konvencionális stílusú – filmverziót. 1988-ban Aidan Quinn, 1997-ben pedig Pierce Brosnan alakította Robinsont a mozivásznon. 2008-ban tévésorozat formájában kívánták újraéleszteni a történetet, a Crusoe című nagy költségvetésű szériát azonban tizenhárom epizód után elkaszálta a csatorna.
A számos Robinson-variáció között megemlíthetjük az 1954-as Miss Robin Crusoe című filmet, melynek invenciója – mint a címből is kitűnik – a főhős nemének megcserélése. A Robinson Crusoe a Marson (1964) a 17. századból az űrkorszakba helyezi a cselekményt: a főhős a vörös bolygón szenved űrhajótörést, ahol egy marslakót fogad szolgálatába. A Robin Crusoe kalandjai (1966) – melyet itthon a hétvégi Walt Disney-matinékban láthattunk a ’90-es években – modernizált paródia, melynek hőse a lakatlan szigeten egy gyönyörű bennszülött lányba botlik, akit Szerdának nevez el, és bevezeti őt a női emancipáció rejtelmeibe. Az 1975-ös szatíra, a Péntek, a bennszülött kifordítja az eredeti regény világképét: Robinsont bárdolatlannak, gonosznak festi le, míg társát intelligensnek és törődőnek ábrázolja, alapos kritikáját nyújtva a fehér európai civilizációnak. Idehaza Tímár Péter rendezett szürreális szatírát Defoe műve alapján Hagyjátok Robinsont! címmel 1989-ben, Mikó István címszereplésével.
Az 1960-as (szintén Disney-produkció) A Robinson család a svájci Johann David Wyss kora 19. századi Defoe-utánzat regényét adaptálta vászonra, melyben egy, a napóleoni háborúk elől menekülő család szenved hajótörést egy lakatlan szigeten. Nem véletlen, hogy az 1965–1968 között futott Lost in Space (Elveszve az űrben) sci-fi kalandsorozat (illetve az 1998-as moziváltozat és a 2018-as új széria) hősei is a Robinson családnevet viselik. Nagy siker volt Robert Zemeckis szabadon értelmezett túlélősztorija, a 2000-es Számkivetett, melyben Tom Hanks küzdött meg az elemekkel egy lakatlan szigeten.
Végezetül, az egyik legfurcsább feldolgozás az 1994-es Robinson’s Requiem című videójáték, melyben mi magunk bújhatunk egy idegen bolygón lezuhant asztronauta bőrébe. A játék különlegessége az volt, hogy igyekezett minél valószerűbben szimulálni a megpróbáltatásokat: ha a játékos nem aludt vagy evett eleget, túl sokat volt a napon, elkapott egy betegséget, hamar véget ért a történet. Sajnos éppen emiatt iszonyú döcögősre sikerült a játékmenet, és igazi szenvedést jelentett akár csak néhány napig is életben maradni a vadonban.
Érdekes volt? Olvass még kultbaiteket, itt van a tegnapi:
