Április 11-én tartják a Parkinson-kór világnapját, ezen a napon született ugyanis James Parkinson brit orvos, aki 1817-ben először írta le a betegség tüneteit.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Parkinson 1755. április 11-én látta meg a napvilágot a London környékbeli Hoxtonban, három testvér közül a legidősebbként. Az orvosi hivatást édesapjától örökölte, aki elismert gyógyszerész és háziorvos volt, a saját birtokán üzemelő rendelőjében gyógyította a környékbeli betegeket (Hoxton akkoriban különálló falu volt, ma már Észak-London városrésze). James ifjúkorától kezdve dolgozott apja mellett asszisztensként, majd Londonban maga is elvégezte az orvosi egyetemet. Egyszer megmentette egy férfi életét, aki felakasztotta magát, tettéért elnyerte a Royal Humane Society ezüstmedálját. Diploma után Parkinson átvette nem sokkal korábban elhunyt apja praxisát, emellett számos kutatást folytatott és rengeteg orvosi tanulmányt írt. Ezeknek hála 1787-ben beválasztották a Londoni Orvosi Társaság tagjai közé.
Az orvostudomány mellett a napi politika is roppantul érdekelte. Öreg Hubert álnéven politikai kiáltványokat, cikkeket írt, melyekben radikálisan liberális nézeteit hangoztatta. Szorgalmazta többek között a parlament alsóházának reformját, az általános választójog bevezetését és az alsóbb néposztályok életkörülményeinek javítását. Keményen kritizálta a miniszterelnök, ifjabb William Pitt személyét, egyes források szerint pedig a francia forradalmat is lelkesen fogadta. Politikai pamfletíró karrierjének azonban 1794-ben vége szakadt, amikor összefüggésbe hozták őt egy III. György király elleni merényletkísérlettel, melyben az uralkodót egy játék puskából kilőtt mérgezett nyílvesszővel próbálták eltenni láb alól. Habár Parkinson ellen sohasem emeltek vádat, neve örökre bepiszkolódott a politikai közéletben.
A politikából való kivonulását követően Parkinson még inkább az orvosi kutatásokra kezdett koncentrálni. Ennek eredményeként számos úttörő tanulmánya jelent meg, többek között a köszvénnyel és a hasnyálmirigy-gyulladással kapcsolatban. Legfontosabb orvosi munkáját Tanulmány a remegő bénulásról címmel 1817-ben publikálta. Ebben hat páciens – három saját betege, illetve három ember, akivel az utcán találkozott – kórképét írta le, akik mindannyian ugyanannak az idegi megbetegedésnek, a „reszketőkórnak” a jeleit mutatták. A tanulmány áttörőnek bizonyult a degeneratív idegi betegségek kutatásában. A brit orvos által leírt betegséget hatvan évvel később francia kollégája, Jean-Martin Charcot nevezte el a tiszteletére Parkinson-kórnak.
Az orvoslás és az élettan mellett Parkinsont rengeteg más tudományág is érdekelte. Pszichiátriai kutatásokat is folytatott, gyakran látogatott el a hoxtoni elmegyógyintézetbe. Földrajzi, kémiai és paleontológiai munkássága is jelentős volt, élete utolsó évtizedeiben különösen az utóbbi területen alkotott maradandót. Gyakran járt túrázni, ahol barátaival, családjával – hat gyermeke született, feleségével példás házaséletet élt – fosszíliák után kutattak. Ő írta az első jelentősebb angol nyelvű paleontológiai szakkönyveket, melyeket maga is illusztrált. Világképére egyaránt hatott vallásos hite és tudományos érdeklődése: úgy vélte, a természet fejlődése, a fajok kihalása és átalakulása globális kataklizmák következtében történik, melyeket Isten irányít. Hitte, hogy Isten alkotta a világot, azonban úgy gondolta, az ószövetségi teremtéstörténetben leírt hat nap metaforikus időegység, valójában sok tízezer évnek felel meg. Aktív szabadkőműves volt, és a Londoni Földrajzi Társaság alapítói közé tartozott.
Parkinsont sokrétű kutatásai és fontos eredményei dacára sohasem választották be a Királyi Természettudományos Társaság tagjai közé, valószínűsíthetően kétes politikai hírneve miatt. 1824. december 21-én szélütés következtében halt meg hoxtoni otthonában. Hivatását fia, az orvosként és gyógyszerészként működő John Parkinson vette át. Érdekesség, hogy James Parkinsonról nem maradt fenn bizonyíthatóan őt ábrázoló kép az utókor számára. Sokan, tévesen, egy 19. századi ausztrál névrokonát, James Cumine Parkinsont ábrázoló fényképről hiszik, hogy Parkinson látható rajta, holott az első dagerrotípiák csupán 1839-ben, másfél évtizeddel a jeles orvos halála után készültek. Két rajzról gondolják a történészek, hogy talán Parkinson szerepel rajtuk: az egyik egy 1789-ben született gúnyrajz, mely az Oddfellows nevű orvosi céh tagjait ábrázolja, akik közé Parkinson is beletartozott. A másik Parkinson egy saját könyvének, az 1804-ben megjelent A falusiak orvos-barátja című műnek kihajtható illusztrációja, melyen egy orvos – talán a szerző – beszélget egy falusi söröző vendégeivel.
Ha érdekesnek találtad a történetet, olvasd el tegnapi kultbaitünket is:
