Emlékszel még a Dallasra? Ezt biztosan nem tudtad a sorozatról

Ekkor még persze nem sejtették, hogy a texasi olajmágnás-família tizenhárom évadon keresztül állandó vendég marad tízmilliók háztartásában, és a Dallas minden idők egyik legsikeresebb televíziósorozatává válik.

A David Jacobs forgatókönyvíró, producer fejéből kipattant széria eredetileg ötrészes minisorozatként debütált, a nagy sikerre való tekintettel azonban 1978 őszétől rendes sorozatként, heti folytatásokban láthatták a nézők a CBS csatornán. A (nem meglepő módon) Dallasban játszódó cselekmény középpontjában az idősödő Jock Ewing olajbáró (Jim Davis) és családja áll: hűséges felesége, Miss Ellie (Barbara Bel Geddes) és fiai, John Ross (a magyar keresztségben Jockey) (Larry Hagman) és Bobby (Patrick Duffy), akik birtokukon, a Southfork Ranchen élnek, és pozíciójuknál fogva a környék mindenható előkelőségeinek számítanak. Rajtuk kívül a birtokon él még a családtól elszakadt középső fiú, Gary lánya, Lucy (Charlene Tilton) és a ranch gondozója, Ray Krebbs (Steve Kanaly), akiről idővel kiderül, hogy Jock törvénytelen fia.

A sorozat eredeti konfliktusa Bobby és a család ősellenségének számító Barnes família sarja, Pamela (Victoria Principal) közötti házasság volt. Idővel azonban az eredetileg mellékalaknak szánt báty, az ördögi machinációiról híres, mindenre elszállt Jockey vált a nézők kedvencévé és a sorozat ikonikus figurájává. Az őt alakító Hagman korábban kizárólag jóképű, pozitív hősöket játszott – az amerikai közönség emlékezetében leginkább a Jeannie, a háziszellem című vígjátéksorozat űrhajósaként élt –, ezért kezdetben szkeptikus volt az intrikus manipulátor szerepével kapcsolatban. Jockey karaktere azonban egy csapásra meghozta számára a világhírt. Nézők milliárdjai imádták gyűlölni őt, és lesték hétről hétre rivalizálását a szerencsétlen vesztes Cliff Barnesszal (Ken Kercheval) és egyre romló kapcsolatát az alkoholba menekülő, egykori szépségkirálynő feleségével, Sue Ellennel (itthon Samantha – a fordítók állítólag úgy gondolták, a „szú” a rovarra emlékeztetné a nézőket) (Linda Gray).

A sorozat sikeréhez a karakterek mellett természetesen hozzájárult az intrikák és konfliktusok folyamatos halmozása, illetve a „gazdagok és szépek” cowboykalapokkal és bő válltömésekkel tarkított világa. Korábban a szappanopera főként a délutáni műsorsávban, naponta jelentkező sorozattípusnak számított, a Dallas sikere azonban új életet lehelt a műfajba, és behozta a főműsoridőbe és a fősodorba. Az első nagy szenzáció az 1979–80-as évadot lezáró Ki lőtte le Jockey-t? epizód volt: a rész végén kedvenc gátlástalan üzletemberünket egy rejtélyes alak pisztolyvégre kapta saját irodájában, a nézők pedig egy egész nyáron át izgulhattak, ki lehet az elkövető, és vajon életben marad-e a sorozat sztárja. A fejleményeket több mint 90 millió néző követte nyomon az Államokban, a siker nyomán pedig egyre több sorozatban lett divat ún. cliffhangerrel lezárni az évadokat, vagyis egy megoldatlan súlyos helyzet vagy konfliktus közepén hagyni a szereplőket a nyári szünet előtt (idehaza a legemlékezetesebb eset talán Berényi Miklós jégbe fulladása volt a Barátok köztben).

Habár Jockey túlélte a merényletet, öccse, a jólelkű Bobby már nem volt ennyire szerencsés – a nyolcadik évad záró epizódjában féltékeny sógornője elgázolta őt az autójával. A szappanoperák világában azonban még a halál sem mindig állandó. Patrick Duffy távozását óriási felháborodás követte a rajongók részéről, és a nézettség zuhanni kezdett. A producerek végül meggyőzték a színészt, hogy térjen vissza. A kilencedik évad bizarrsága miatt legendássá vált zárójelenetében Pamela felébred viharos álmából és kisétál a fürdőszobába, ahol a zuhany alól halottnak gondolt férje köszönti őt a legnagyobb természetességgel. Kiderült, hogy a teljes évad, beleértve Bobby halálát, mindössze egy rossz álom volt.

A Dallas sikerén felbuzdulva a rivális ABC hálózat 1981-ben elindította a rendkívül hasonló alaphelyzetre épülő – egy olajmágnás-família eseménydús életét bemutató – Dinasztiát, melyben egy „női Jockey”, a Joan Collins által játszott Alexis Carrington kavarta a viszályokat. A két sorozat évekig egymás fő ellenfelének számított, a lapokban csak nagy szappanopera-háborúként emlegették rivalizálásukat. A nézők számát és a sorozat élettartamát tekintve a Dallast kiálthatjuk ki a harc győztesének. A készítők maguk is igyekeztek meglovagolni a sikert, és időközben útjára indítottak egy másik szériát, Knots Landing címen (ezt idehaza sosem játszották a tévék), mely a középső Ewing fiú, Gary és családjának történetét mutatta be. A Dallas 357 epizódot ért meg, mielőtt 1991 tavaszán végül elkaszálta a csatorna. Az utolsó epizód rejtélyesen ér véget: miután egy sátáni figura megmutatta neki, mennyivel jobb lenne a világ, ha nem született volna meg, a részeg Jockey hálószobájából pisztolylövés hallatszik, Bobby pedig „Ó, istenem!” felkiáltással lép be a helyiségbe.

Magyarországra csak jelentős késéssel érkezhettek meg a Ewingok, a rendszerváltozás előtt ugyanis a kultúrpolitika nemkívánatosnak ítélte a gátlástalan kapitalista üzérkedést folytató Jockey és luxusban élő, a gazdagság amerikai álmát megtestesítő famíliájának történetét. A Dallas első epizódja végül 1990 decemberében ment adásba a tévé 1-es csatornáján, ahol ezután heti folytatásokban (évadok közötti szünet nélkül), péntek esténként láthatták a nézők. A sorozat egy csapásra kultikussá vált, aminek oka jelentős részben épp a Dallasnak a hazai valóságtól olyannyira eltérő, a magyar nézők számára ténylegesen álomnak ható világa volt. Egyesek úgy gondolják, a sorozat népszerűsége segítette a szabadpiaci gazdasági modell megismerését és elfogadását Magyarországon, bár természetesen sem a készítőknek, sem a hazai tévé vezetőségének nem voltak efféle szándékai.

A Dallas óriási népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ekkoriban számtalan szülő kérte, hogy Bobbynak, Samanthának vagy épp Pamelának keresztelhesse születendő gyermekét. A Jockey nevet inkább a harci kutyák kapták. A sorozat szinkronhangjait legalább annyira összekapcsolták szerepükkel, mint a karakterek eredeti megformálóit. Jockey magyar hangját, Kránitz Lajost többször megfenyegették, amiért „megint gonoszkodott”, a Miss Ellie-t megszólaltató Dallos Szilviának pedig levélben ajánlottak segítséget ismeretlenek arra az esetre, ha idősebbik fia megint keresztbe tenne a család boldogságának. Hamar megszületett a dallaszozás néven elhíresült italozós játék is. A sorozat szereplői közismerten gyakran nyúltak a pohár után, a játékban részt vevő nézőknek pedig tévézés közben az volt a feladatuk, hogy valahányszor a képernyőn isznak, ők is legurítsanak egy pohárkával. A széria legendás, rendkívül fülbemászó főcímzenéjét Galla Miklós, később pedig a Méhek zenészduó is feldolgozta paródia formájában. A Kretén magazin hasábjain évekig ment folytatásokban a Dallas erősen szürreális képregény-paródiája (Fürcht Pál Zsolt és Varga Zerge Zoltán alkotása), melyben a „Jujingokat” többek közt a Flintstone családdal és a Terminátorral is összehozta a balsors.

A korszak másik ikonikus, óriási nézettségnek örvendő műsora a Friderikusz-show volt, melynek készítői már a kezdetektől szerették volna elhívni a Dallas sztárjait, elsősorban Larry Hagmant Magyarországra. Hagman többszöri megkeresésre sem válaszolt, 1993 februárjában azonban Dömsödi Gábor producer fülébe jutott, hogy a színész éppen Prágában tartózkodik, de mivel ott nem érzi jól magát, hamarosan Budapestre távozik. A készítők megfigyeltették a repülőteret, a pályaudvarokat, szállodákat, végül sikerült Hagman nyomára bukkanniuk, aki vonattal érkezett a magyar fővárosba. Jockey megformálója készségesen állt a show gyártóinak rendelkezésére, imponált neki, hogy – Csehországgal ellentétben, ahol nem vetítették a Dallast – mekkora kultusz övezi itthon.

Mivel már leforgatták a Friderikusz-show aktuális adását, gyorsan újraépítették a díszletet, hogy felvehessék az interjút Hagmannel. A színész még abba is belement, hogy Dömsödiék forgassanak vele egy reklámfilmet a Mol számára, melyben a magyar olajtársaság legújabb benzintípusát népszerűsíti. A reklámért – melyet ad hoc módon hoztak össze, és egy óra alatt forgattak le – Hagman eredetileg nem kért gázsit, végül a producerek hárommillió forintos honoráriumban állapodtak meg vele. Ez idehaza nagy összegnek tűnt, az amerikai sorozatsztár számára azonban igencsak potom fizetésnek számított. Hagman később többször is visszatért hazánkba, többek között a szervátültetettek ügyének népszerűsítése, valamint különböző ezzel kapcsolatos programok apropóján (sorozatbeli karakteréhez hasonlóan a színész nem vetette meg az alkoholt, ennek következményeként a ’90-es évek derekán májátültetésen esett át).

A sorozat végét követően többször is megpróbálkoztak a Dallas folytatásával, valamilyen formába történő újjáélesztésével. A ’90-es években két tévéfilm is készült – Jockey visszatér, A Ewingok háborúja –, melyek folytatták a történetet és feloldották az utolsó epizód rejtélyes végét. A 2000-es években sokáig hírben volt egy játékfilmes feldolgozás, melyben John Travolta játszotta volna Jockey, Shirley MacLaine pedig Miss Ellie szerepét, ebből a tervből azonban nem lett semmi. 2010-ben a TNT kábelcsatorna végül útjára indított egy folytatásos sorozatot, mely a Ewingok következő nemzedékének, Jockey és Bobby gyermekeinek életét követte nyomon, de a nagy öregek, Hagman, Duffy és Linda Gray is visszatértek klasszikus szerepükben. Hagman 2012-es halálát a készítők beleírták a sorozatba – Jockey-t meggyilkolják, azonban mint kiderül, ő maga tervelte ki a dolgot, mivel tudta, hogy halálos beteg. Az új sorozat azonban képtelen volt megközelíteni elődje népszerűségét, és három elég gyenge évad után hamvába holt.

A Dallas töretlen népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy idehaza már retró-tévécsatorna is üzemel Jocky (sic!) TV néven, ahol természetesen napi szinten ismétlik a klasszikus sorozatot. De jó ideje üzemel már az óbudai Dallas étterem is, ahol – a hely nevéhez hűen – az amerikai konyha ízeibe kóstolhat bele a nagyérdemű.

Jó volt ez a kultbaitsztori, igaz? Olvasd el a tegnapit is!