Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az afrikai országon kívül Kuba és Bolívia is a dobogón a női parlamenti képviselők arányában.
Először a felvilágosodás korában született meg a gondolat, hogy a választójogot kiterjesszék a társadalom egészére, származási, vagyoni és nemi különbségekre való tekintet nélkül. A nőknek azonban még hosszú ideig kellett várniuk, mire szavazati joghoz jutottak. A 19. században a polgárosodás folyamatával fokozatosan átalakult a társadalmi berendezkedés, egyre szélesebb néprétegek jutottak általános polgárjogokhoz. A feminista mozgalmak a század közepétől harcoltak azért, hogy a nőket is megillessék ezek a jogok, választóvá és választhatóvá válhassanak. A szüfrazsett mozgalmak gyakran tüntetéseket, tiltakozó akciókat szerveztek, hogy felhívják a figyelmet ügyükre.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A világon először 1869-ben, az USA Wyoming államában szavazhattak a nők, őket követte Új-Zéland brit kolónia 1893-ban. Európa és a nyugati világ nagyobb részén azonban csak a 20. század első évtizedeiben, sőt, egyes országokban jóval később nyerték el a jogot. Finnország volt az első független állam (nem csupán kolónia vagy államterület), melynek egész területén teljes körű választójogot biztosítottak a nőknek, 1906-ban. A legtöbb európai és nyugati nemzet az 1910-es években csatlakozott a finnekhez, köztük Portugália (1911), Norvégia (1913), Hollandia (1917), Oroszország (1917, a Kerenszkij-féle ideiglenes kormány által) Németország (1918), Nagy-Britannia (1918), Kanada (1919) és az Egyesült Államok (1920). Ebben fontos szerepet játszott, hogy az első világháború alatt megváltozott a nők társadalmi szerepe és megítélése. Míg a férfiak a fronton harcoltak, otthon a nőknek kellett átvenniük a munkájukat, és dolgozniuk a gyárakban, hivatalokban, de gyakran a rendőrségen, tűzoltóságon is. Franciaországban azonban csak 1944-től, Svájcban pedig csak 1971-től szavazhattak a nők.
Itthon 1848 után indulhatott be a polgárosodás folyamata, ekkor terjesztették ki az általános választójogot minden húsz évnél idősebb magyar férfira (ezt később vagyoni cenzusokkal szűkítették). A nők választójogának kérdése először a kiegyezést követően merült fel. 1871-ben Madocsányi Pál, a Szabadelvű Párt képviselője nyújtott be beadványt az országgyűlésnek az ügyben, kérvényét azonban általános derültség fogadta. A századforduló környékén viszont már itthon is megindult a nők jogainak kiteljesítése. 1895-től például egyes egyetemi karokra már nők is jelentkezhettek, és folyamatosan alakultak a nőegyletek. A nők választójogáért vívott harcot a Szociáldemokrata Párt és az 1904-ben alakult Feministák Egyesülete vezette. Utóbbi szervezet egyik legjelentősebb vezetője Bédy-Schwimmer Rózsa újságíró volt, ő alapította a Nő és Társadalom című lapot, mely folyamatosan beszámolt a nőjogi kérdésekről, eseményekről, és segített szervezni az egyesület munkáját és tagságát. Az újság nagyszabású felmérést végzett politikusok, jogászok és más közéleti szereplők körében, mennyire támogatják a nők választójogát. A felmérésből kiderült, hogy sokan már ekkor támogatták a szavazati jog kiterjesztését a nőkre – egyesek teljes körűen, mások cenzushoz kötötten.
Mégis, a lassan megváltozó közvélekedés ellenére sem sikerült eredményt elérni. Az 1913-as választójogi törvény még mindig csak a férfiaknak adta meg a választójogot. 1917-ben Vázsonyi Vilmos választójogi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a nők szavazati jogára, egy hónapos vita után azonban a parlament különbizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a kérdés „nem időszerű”. Végül az őszirózsás forradalmat követően 1918-ban a Károlyi-kormány hozott programot a választójog teljes körű kiszélesítéséről – beleértve a nőket is, akik 24 éves kortól szavazhattak, ha tudtak írni-olvasni, és legalább hat éve magyar állampolgárok voltak. A Tanácsköztársaság még jobban kiszélesítette a jogot – 18 éves kortól szavazhatott minden férfi és nő, kivéve a papokat és a kizsákmányolónak minősítetteket. 1919 áprilisában a tanácsválasztás volt az első Magyarországon, melyen a nők is szavazhattak. A Tanácsköztársaság bukása után alakult Friedrich-kormány a Károlyi-kormány alatt hozott kritériumokhoz tartotta magát, amikor beiktatta az új választási törvényt. A nők szavazati jogának feltételein többször is szigorítottak a Horthy-korszakban – 30 éves korhatárt és hat elemi végzettséget írtak elő –, de a választójog mindvégig megmaradt. Végig 1945-ben bevezették az általános, titkos, cenzushoz nem kötött szavazójogot, mely (legalábbis papíron) végre teljes egyenlőséget biztosított a nők és a férfiak számára a politikában.
Az első magyar női országgyűlési képviselő a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben 1920-ban a parlamentbe jutott Slachta Margit volt. Két évig tevékenykedett az országgyűlésben, majd több mint húszéves kihagyás után, 1945-től lett újra képviselő. Slachta 1922-ben megtámadta az érvényes választójogot, mely a nőknek szigorúbb cenzust rendelt el, mint a férfiaknak, és kidolgozott egy módosítási javaslatot. Ez azonban nem került a törvényhozás elé, ugyanis a képviselőnő mandátuma nem sokkal később lejárt. A szociáldemokrata Kéthly Anna volt a második női képviselő, ő több mint negyedszázadon át, 1922-től 1948-ig tevékenykedett az országgyűlésben. 1945 és 1948 között a nemzet-, majd országgyűlés alelnöke volt, mielőtt a kommunisták puccsal kizárták pártjából, majd koholt vádakkal letartóztatták.
De hogy állunk jelenleg a nők politikában betöltött szerepével? A világranglista élén – meglepő módon – Ruanda áll, ahol a mindössze 80 tagot számláló képviselő-testületben 49 nő foglal helyet, így 61,3 százalékos a nők aránya a törvényhozásban. A második helyezett Kuba (53,2 százalék – 605 képviselőből 322 nő), a dobogó alsó fokán pedig Bolívia szerepel (53,1 százalék – 130/69). Az európai országok közül Svédország áll a legelőkelőbb, ötödik helyen, a svéd parlament 47,3 százalékát alkotják női politikusok. Magyarország a 148. helyet foglalja el – 199 megválasztott országgyűlési képviselőnk között mindössze 25 nő szerepel, az arány így 12,6 százalékos. Európában mindössze egyetlen állam, Ukrajna végzett rosszabb helyen nálunk. A lista utolsó helyén Pápua Új-Guinea, Vanuatu és Mikronézia osztoznak, mely országok parlamentjében egyetlen női képviselő sem dolgozik (érdemes hozzátenni, hogy Mikronézia képviselő-testülete mindössze 14 főből áll).
Olvasnál még kultbait-sztorikat? Itt megtalálod a tegnapit:
