Nagymamám is megmondta, hogy ne üljek annyit a szobában, hanem menjek a friss levegőre. Bár egyes egészségügyi témájú meglátásait a tudomány később nem támasztotta alá (ha sok vizet iszol, nem nől béka a hasadban), a természeti környezet gyermekekre, illetve az idegrendszerre kifejtett áldásos hatását mostanra meglepően sok kutatás igazolja.
Igen, valóban agresszívak és figyelemzavarosak lesznek a gyerekek, ha az életterükből hiányzik a természeti környezet és túlteng benne a beton. Jobban teljesítenek az iskolában, ha sokat vannak a zöldben – de még az is számít, hogy fák vannak-e a házunk előtt vagy parkoló.
Természethiányos szindróma
Richard Louv, a téma egyik élharcosa és több könyv szerzője alkotta meg a pszichiátriai diagnózisok mintájára a „nature deficit syndrome”, azaz természethiányos zavar kifejezést. Ez természetesen nem egy diagnózis, csupán érzékletes leírása annak a problémának, amely manapság sok gyermeket érint: hogy kénytelenek nélkülözni a természeti környezet áldásos hatásait. Mert olyan helyen laknak, ahol több a térkő, mint a bokor; vagy mert olyan életvitelt folytatnak (vagy a szüleik folytatnak olyat), amibe nem fér bele az erdei séta.
A szakember szerint a gyerekek számára fontos a természettel való közvetlen kapcsolat, azaz nyugodtan legyen vizes a kezük és sáros a cipőjük. A természetben való játék kísérletezéssel, kockázatvállalással is jár, amelynek kiemelkedő szerepe van a személyiségfejlődésben.
Persze, könnyen lehet, hogy mi megadnánk a lehetőséget, de gyerekünk nem hajlandó kitenni a lábát a kanapéról – ilyenkor nehéz megtalálni a határt a túlzott szigor (márpedig akarata ellenére is kicsapjuk a kertbe) és a feladás (maradjon a tévé előtt, legalább csend van) között.
Állítólag rengeteg gyerekre igaz, hogy egész gyerekkorukban nyafognak, amikor kirándulni „kell” menni, majd fiatal felnőttként legkedvesebb gyerekkori élményeikként hivatkoznak a közös kirándulásokra. Richard Louv szerint viszonylag ritkán fordul elő, hogy valaki gyermekkora legszebb napjaiként azt a napot idézze fel, amikor egész nap tévézhetett.
Gyógyítja a figyelemzavart, javítja a koncentrációt a fa
A természeti környezet idegrendszerre, és főként a fejlődő idegrendszerre gyakorolt hatásait egyre több kutatás támasztja alá az utóbbi években. Az egyik, sokat vizsgált gyermekkori diagnózis a hiperaktív-figyelemhiányos zavar: kiderült, hogy a természet közvetlen közelsége, azaz a zöldben eltöltött idő javította az ADHD tüneteit.
Ezzel szemben a beltéri elfoglaltságok (pl. tévézés), illetve a kültéri, de nem zöld, hanem lebetonozott-térkövezett területeken töltött idő nem javított vagy inkább rontott a gyerekek tünetein. Egy tanulmány során különféle helyszíneken történő játékot követően értékelték a gyerekek ADHD-s tüneteit – kiderült, hogy a legsúlyosabbak a tünetek, ha a gyerek ablaktalan szobában játszik, ennél még az ablakkal ellátott szoba is eggyel jobb. Jó hatással volt a figyelemhiányos tünetekre a fű borította nyílt tér, de a legjobb az olyan erdő vagy park volt, ahol fű és fák is voltak.
A koncentrációt javító hatáshoz nem kell ADHD-snak lenni, elég, ha fáradt az ember. A fáradtság okozta koncentrációzavar ugyanis igen hasonló tünetekkel jár, mint a hiperaktív figyelemzavar: ha kialvatlanok vagyunk, vagy „csak” sok dolgunk van, sokfelé kell figyelnünk, elborítanak a teendők, akkor egy idő után feledékennyé, dekoncentrálttá válunk, kevésbé leszünk képesek összpontosítani.
A kutatások szerint a természetben töltött idő ezt a figyelmi fáradtságot is gyógyítja – azaz cégvezetőknek, repülésirányítóknak és orvosoknak minimum kötelezővé kellene tenni, hogy zöld fasorokban sétáljanak munkába. Persze, még jobb, ha hétvégenként kempingeznek is.
A különféle kutatások tehát sokféle természeti környezet hatását vizsgálták: a tapasztalatok szerint javítja a figyelmi funkciókat, ha túrázunk a vadonban, de az is, ha „csupán” kertészkedünk. De még az is, ha olyan helyen lakunk, ahol fű és fák vannak az épület körül, és néha kinézünk az ablakon. Azaz nem kell végletekben gondolkodni: ha nem elérhető a számunkra, hogy rendszeresen hosszú erdei sétákat tegyünk, akkor is érdemes keresni a környéken valami zöldet.
Agresszívabb a gyerek, ha kevés a fa
Egy másik téma a zöld környezet és az agresszió, illetve az önuralom kapcsolata. A kutatások szerint a belvárosban felnövő gyerekek több szempontból veszélyeztetettebbek külvárosi kortársaikhoz képest: esetükben gyakoribb a tanulási zavar, viselkedészavarok, de az ifjúkori bűnözés és a nem kívánt terhesség is.
A szakemberek szerint ezek sok tényezős dolgok, de részben közük van az önuralomhoz, önfegyelemhez – és úgy tűnik, a betondzsungelben élő gyerekek kevesebb önuralommal rendelkeznek, mint zöld környéken élő kortársaik. Egy kutatás során elsősorban lányok esetén találtak jelentős összefüggést az önfegyelem és a zöld terület közelsége között.
A kutatók tesztekkel vizsgálták a koncentrációt, a késleltetés képességét, és az impulzuskontroll képességét, vagyis azt a készséget, hogy mennyire vagyunk képesek kontrollálni pillanatnyi késztetéseinket. Kiderült, hogy minél természetközelibb kilátás nyílik a lakásuk ablakából, a lányok annál jobban teljesítenek a teszten.
Az impulzuskontroll, illetve az önfegyelem az agresszióval is mutathat összefüggést, hiszen aki jó impulzuskontrollal rendelkezik, az az agresszív késztetéseit is jobban képes kontrollálni. Egy másik kutatás során arra az eredményre jutottak, hogy jelentős összefüggés van az agresszió és lakóhelyünk környékén található fák mennyisége között: minél zöldebb környéken lakik valaki, annál kevésbé agresszív.
A szakemberek szerint mindez a figyelmi fáradtsággal függ össze, az agresszivitás szintje ugyanis összefüggött a figyelmi fáradtság szintjével is. Magyarul, ha agyilag kifáradunk, akkor idegesebbek, erőszakosabbak leszünk. A természeti környezet valószínűleg azáltal hat a viselkedésünkre, hogy a figyelmi fáradtságot „gyógyítja”, ezáltal javítva az önuralmat.
Több fa = jobb iskolai teljesítmény
A gyerekek iskolai teljesítményét viszonylag jól bejósolja az IQ-juk, de még jobban összefügg az úgynevezett végrehajtó funkcióikkal. A végrehajtó funkciók az idegrendszerünknek az a működése, amikor felfogjuk és rendszerezzük a külvilágban és a gondolatainkban létező elemeket. A végrehajtó funkciók a memóriához hasonlóan lehetnek veleszületetten jók, lehet őket fejleszteni, időskori szellemi hanyatlás esetén pedig romlanak. A jó végrehajtó funkciókkal rendelkező gyerekek pedig jobban teljesítenek az iskolában.
A természetben töltött idő a kutatások szerint a gyerekek végrehajtó funkcióit is javítja – különböző életkorokban. Azaz, a fák közelsége közvetve javítja a gyerek iskolai teljesítményét is. Vagyis lényegesen több értelme lenne a hétvégét kirándulással tölteni, mint magolással vagy házifeladat-írással. Drukkolunk, hogy egy napon a fenti összefüggés az iskolák, illetve a tantervet előállító mindenkori bizottságok számára is ismertté váljon.
Városban lakom, mit csináljak?
Louv könyveiben és cikkeiben tanácsokat ad olyan szülőknek, akik már maguk is elszakadtak a természeti környezettől, és fogalmuk sincs, hogyan mutassák meg azt a gyerekeiknek. Louv kiemeli, amit a fenti kutatásokból is láthattunk: valamennyi pszichés előnye minden zöld helyszínnek van. Azaz, ha városban élünk, akkor keressünk egy parkot, ha az sincs, akkor egy csendes sarkot néhány fával.
E cikk szerzője nemrég egy budapesti panellakótelep melletti játszótéren figyelte meg az alábbi jelenetet: tíz-tizenegyéves gyerekek ültek a közelben lévő öt darab fa alatt és munkafüzetet töltögettek. A velük lévő tanárnő katonás stílusban épp a következő utasítást adta nekik: „Akkor most fogd meg a földet, jó, és írd be, hogy az erdő szélén nedves a talaj”. Bár első hallásra igen szomorú, hogy a gyerekeknek az a pár fa jelenti az erdőt, mégiscsak jobb, mintha ugyanezt a munkafüzetet az osztályteremben töltögetnék.
Természetesen az lenne a cél, hogy városainkat a fenti szempontok figyelembe vételével tervezzük meg, azaz olyan környezetet építsünk, amelyben nem figyelemzavaros, agresszív gyerekek nőnek fel. Louv szerint az USÁ-ban már vannak biztató trendek: sok iskolának van saját kertje, vagy illeszti programjába a természettel való ismerkedést.
A jövő környezetvédői
A természetet már csak azért is érdemes megszerettetni a gyerekekkel, hogy felnőve ne akarják lerombolni azt. Kiderült ugyanis, hogy az emberek többségét tökéletesen hidegen hagyja, ha a klímaváltozást és egyéb ökológiai katasztrófákat emlegetnek nekik: ezek túl nagy témák, túl absztraktak és túlzottan távolinak tűnnek. Nem akarunk ilyesmiken gondolkodni és többnyire elengedjük a fülünk mellett – azaz attól senki sem lesz környezetvédő, ha kiselőadást tartunk neki a fosszilis üzemanyagokról meg az olvadó sarki jégről.
A tapasztalatok szerint a környezet megóvásának vágya olyanokra jellemző, akik szeretik azt; és döntően azok szeretik, akik gyerekkorukban megszerették. A természettel való személyes kapcsolat határozza meg, hogy akarjuk-e védeni, vagy sem: amit szeretünk, azt meg akarjuk védeni. Ha szeretjük a diófát, akkor nem vágjuk ki, ha meg totál hidegen hagy minket, akkor nagyobb eséllyel betonozzuk le az udvart kocsibeállónak.
Vagyis, ha szeretnénk elkerülni, hogy dédunokáink egy szeméthegyekkel tarkított sivatagban éhezzenek, akkor csupán annyit kell tenni, hogy megszerettetjük a gyerekeinkkel a természetet. Ehhez persze nem árt, ha mi is szeretjük.
