Levente Magyarországon volt első osztályos, majd egy évig a Kanári szigeteken járt iskolába, és most második éve, hogy Bangkokban egy kéttannyelvű iskolában tanul. Votisky Petra pszichológust kérdeztük arról, hogy mennyire veszik könnyen a gyerekek az idegen kultúrákba való beilleszkedés akadályait.
Egy év „lazítás”
„Nem kalandot vagy munkalehetőséget kerestünk, és nem is készültünk rá évekig. Hiába volt jó állásunk, egyszer csak elegünk lett az otthoni helyzetből - többek között az iskolarendszerből - és 2013-ban eldöntöttük, hogy egy másik országban folytatjuk. (A sors iróniája, hogy most épp egy diktatúrában élünk, de külföldiként nem érezzük a fenyegetettséget, a hatalom nem szól bele a hétköznapjainkba, és nem mondja meg, mit gondolhatok, vagy hogyan neveljük a gyereket.)
Gyakorlatilag kinyitottuk a térképet, hogy megnézzük, hol lehetne jobb nekünk, ahol barátok is élnek. Végül a Kanári-szigetekre esett a választásunk – függetlenül attól, hogy akkor még egyikünk sem beszélt spanyolul” – meséli Baranyai Liza, aki férjével, Gergővel és fiával, Leventével 2013 nyarán költözött Gran Canariára.
“Kivettünk egy nagyobb lakást, és kiadtuk a szabad szobákat norvég nyaralóknak. Dolgoztunk, ismerkedtünk a nyelvvel, és persze élveztük a mediterrán klímát. Levi augusztus végén kezdte az iskolát, ahova 24 különböző nemzetiségű gyerek járt, és az igazgató szerint semmi gond nincs azzal, hogy nem beszél spanyolul, eddig mindenki hamar megtanulta a nyelvet.
Az iskolában egyébként differenciált oktatás van, vagyis a gyerekek a saját szintjükön tanulják az egyes tantárgyakat, így Levi a harmadikos matekot és az elsős spanyol írás-olvasást tanulta. Fél év elteltével már folyékonyan beszélt spanyolul, és mindenkivel hamar megbarátkozott. A tankönyveket a könyvtár biztosította az iskolának, és diabetikus étkeztetést is lehetett kérni.” Levi ugyanis menetközben cukorbeteg lett, de a helyi egészségügyi szolgáltatásokkal a család könnyen vette az akadályokat.
A világ másik felén
„Egy év pihenés után Gergővel pályázni kezdtünk szakmánkbeli állásokra több országban, köztük a Távol-Keleten is. Amikor engem felvettek a Greenpeace délkelet-ázsiai irodájába, családi kupaktanácsot tartottunk, és úgy döntöttünk, költözünk Bangkokba. Levit egy angol-thai kéttannyelvű iskolába írattuk be, ahol a 600 tanuló közül 100 külföldi.
Iskolakezdés előtt a fiunk négy hónapig ismerkedhetett az új kultúrával, és ezalatt a Rosetta Stone nyelvoktató programmal (erről itt már írtunk korábban) és velünk gyakorolva olyan szinten megtanulta az angol nyelvet, hogy nem okozott problémát bekapcsolódni az iskola második évfolyamába.
Thai nyelven még nem sokat tud, de nagyon jól érzi magát az iskolában, ahol van zongora és informatika óra is, a tanárok mind segítőkészek, a gyerekek mezítláb járkálnak a tanteremben, és ha a külföldi diák nem akarja a mandarin nyelvet tanulni vagy a buddhista imákba bekapcsolódni, senki nem kötelezi rá” – mondja Baranyai Liza.
„Ami viszont eleinte kihívás volt, az az, hogy Ázsiában nemigen van 1-es típusú diabétesz, nehéz is volt megtalálni a város egyetlen specialistáját. Mindennek ellenére az iskolában könnyebben elfogadták a tanárok ezt a helyzetet - nem úgy, mint Magyarországon. Most már ismerjük három ország vércukorszint-mérési, étkezési és inzulinadagolási elképzelését, és megvan a miénk is. Megtudakoltuk ismeretlen ázsiai gyümölcsök nevét, kinyomoztuk azok szénhidráttartalmát, és nagy nehezen találtunk olyan kenyeret is, amiben nincs cukor.”
Élmény és lehetőségek
Levente az otthoni barátokkal Skype-on és e-mailben tartja a kapcsolatot. Anyanyelve mellett elsajátította a spanyol és az angol nyelvet is olyan szinten, hogy hétköznapi helyzetekben gond nélkül társalog gyerekekkel és felnőttekkel.
„Idővel a thai nyelv is rá fog ragadni, de semmit nem erőltetünk. A legfontosabb, hogy jól érezze magát. A magyar iskolában folyton stresszelt, a kanári vagy a thai iskolában viszont soha nem voltak lehetetlen elvárások, rugalmasan állnak hozzá a gyerekek helyzetéhez, és nem terhelik őket túl sok kötelező feladattal. Levi egy himalájai utunk során is szerzett barátokat, amikor tibeti szerzetestanoncokkal és nepáli gyerekekkel ismerkedett. Rengeteg élménnyel gazdagodott már, pedig még csak tíz éves. Ismeri a világ számos arcát, a szegénységet, a globalizáció és a környezetszennyezés következményeit.
Arra tanítjuk, hogy a kulturális értékek relatívak - kivéve az egyetemesek, mint az emberi jogok, az elfogadás vagy a környezetvédelem. Levi nem ítélkezik, nagyon nyitott, empatikus és boldog gyerek” – fűzi hozzá Liza, Levente anyukája.
Harmadik kultúrájú gyerekek
Így hívják azokat a gyerekeket, akik gyerekkoruk meghatározó részét a szüleik kultúráján kívül töltötték. “Bizonyos területeken ők gyorsabban fejlődnek, mint otthon felnövő kortársaik. A globális földrajzi, politikai, kulturális ismereteik sokkal szélesebbek, jó kapcsolatot tudnak kialakítani a felnőttekkel, gyorsan fejlődnek a kommunikációs készségeik, és sokkal önállóbbak is.
Ugyanakkor a harmadik kultúrájú gyerekekre megkésett serdülőkori fejlődés jellemző, hiszen a serdülőkor fő feladata éppen az, hogy a kulturális szabályokat teszteli, próbálgatja a gyerek, majd végül internalizálja azokat. Ha viszont a kulturális szabályrendszerek folyamatosan változnak körülötte, akkor nehezebben megy végbe ez a serdülési folyamat. Emiatt nehezebb lehet a dolguk, amikor önmaguk akarnak lenni, önmagukat akarják megtalálni, hiszen az energiájuk nagy része az alkalmazkodásra megy el.
Persze a személyiségen is rengeteg múlik: van olyan gyerek, aki ugyanahhoz a környezethez gyorsan, könnyen alkalmazkodik, míg másoknak több idő kell” – magyarázza Votisky Petra pszichológus, a Nők külföldön weboldal megálmodója.
Nyitottság és biztonságérzet
“A 8-9 éves kor a latencia időszaka, az azt megelőző viharos évekhez képest egy nyugodtabb korszak. Ilyenkor alakul ki a nézőpontváltás képessége, ami segíti a kisiskolást az alkalmazkodásban, a kulturális különbözőségek és a másság megértésében. Ebben a korban egyre fontosabbá válik a kortárscsoport – amit a pszichológia átpártolásnak nevez -, emiatt egy kiskamaszt vagy kamaszt az idő előrehaladtával egyre nehezebb kiszakítani a közösségből” – mondta a Díványnak Votisky Petra.
“Az alkalmazkodást mindenképpen leegyszerűsítheti, ha soknemzetiségű országba költözik a család, ahol hozzá vannak szokva a gyerekek beilleszkedés támogatásához. Ha pedig a szülők is nyitottak és rugalmasak, akkor a gyerek is érdeklődve fog az új helyzethez viszonyulni. Nagyon fontos, hogy meglegyen az alapvető biztonságérzet, és a gyerek értelmi szintjének megfelelően el kell magyarázni, hogy mi fog történni a költözés során, mi az, ami az új helyen a családra vár, és meg kell hallgatni az ő véleményét, elképzeléseit is. Ugyanígy az iskola és a tanárok is jelentős szerepet játszanak abban, hogy mennyire tud a gyerek alkalmazkodni. Ha támogatják, segítik az első időszakban, akkor nem vetik vissza az esetleges kudarcélmények sem" – fűzte hozzá a szakértő.
Előnyök és hiányosságok
A külföldön élő gyerek kommunikációs és diplomáciai érzéke, de a megfigyelőképessége is különösen fejlett lesz, hiszen erre szüksége van a beilleszkedéshez. Könnyebben megérti a kulturális különbségeket, rugalmasabb, és sok élethelyzetben rendkívül magabiztos lehet. “Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a külvilág számára érthetetlen módon elbizonytalanodik egyes szituációkban. Ezért esetleg félénknek tűnhet.
Ami hátulütője lehet egy ilyen életmódnak, hogy nem alakul ki kultúrához való ragaszkodás, lojalitás. A külföldön élő gyerekeket kevésbé érdekelheti a szüleik kultúrája, ezért megtartani is nehezebb azt. Erre különösen akkor kell figyelni, ha az iskolában, a környezetükben kizárólag idegen kultúrával és idegen nyelvvel találkoznak.
A külföldi életre jellemző az is, hogy rengeteg új és értékes barátság köttetik, de ezekből sokat el is veszít a gyerek, hiszen ennyi kapcsolatot nehéz ápolni - különösen komoly földrajzi távolságokból. A költözésekkel együtt járó veszteségek feldolgozása pedig nem minden esetben tökéletes a külföldön élő gyerekeknél" - figyelmeztet Votisky Petra.
