Arról kérdeztem néhány ismerősömet, van-e valami, ami nyomasztja őket, ha a közelgő karácsonyra gondolnak. Két dolgot mondtak: az egyik a fogyasztás terrorja, azt érzik, ha nem költekeznek, akkor nem rendes emberek, a másik pedig az, hogy menetrend szerint karácsonykor vannak a balhék a családjukban. Van valami közös abban, hogyan alakulnak ki ezek a klasszikus balhék?
Horváth Gergely: Úgy kezdődik, hogy nyűge és tétje is van-e napnak, amikor meg kellene felelni a "szeret ünnepének". Általában nem ezt tesszük nap mint nap, tehát nincs is gyakorlatunk.
Tari Annamária: Sokan azt mondják: "na ez a Nap az évben, amikor mindenkinek szeretnie kell a másikat". Ez elég nagy érzelmi nyomás, mert a ceremónia szintjén valóban összetalálkozik a család, másrészt viszont a feszültségek intenzitása is emelkedik. Akiknél ilyenkor robban a veszekedés, valójában nem történik más, mint az, hogy látszik a valóság, az indulatok és a problémák.
Az összezártság, a megszokott szerepek ilyenkor elég kényelmetlenek lehetnek, és miután általában több éve változatlan formában zajlanak az események, nem meglepő, hogy a menetrendszerű veszekedés is ott van a szokásos cselekmények között.
Mintha egy korai forgatókönyv alapján menne, úgy működik ilyenkor mindenki. Mi komponáljuk a történéseket, tudattalanul rákészülünk, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy pontról pontra betartsuk azt. Akkor is, ha egyébként minden karácsony után megállapítjuk, rémes volt, hogy már megint ez történt. Mintha nem mi csinálnánk, hanem történne.
Tari Annamária
HG: Elő kell jönni az elszigeteltségből, és mert a magány véd a közösségtől, előjönnek a konfliktusok is.
TA: A balhék szinte előre borítékolhatók, és annak ellenére, hogy megelőzhetőek lennének, mindenki sodródik. Egyszer mesélte nekem valaki, hogy rendszeres a 23. esti előveszekedés, amikor a lift nélküli ház lépcsőin felcincálják a karácsonyfát.
Előre tudja mindenki, milyen mondatok fognak elhangzani, mi kerül elő a múltból, és hogyan zuhannak be a lakásba fásultan, amikor már jó előre mindenkinek elege kezd lenni az egészből, pedig még nincs is ünnepi este. A kérdésemre, hogy miért mindig így, csak mosoly volt a válasz: mi mindig így csináljuk.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
HG: A szeretetnek csak valamiféle közösségben van értelme, így működik. Amikor nincs közösségünk másokkal, akár a család tagjaival, akkor a szeretettel is bajlódunk, és ki tart dicsőségesnek egy olyan ünnepet, amellyel maga is hadilábon áll?
TA: Gergő, teljesen igazad van, a magány látszólag véd, ugyanakkor meg felvértez olyan tulajdonságokkal, attitűddel, ami egyre nehezebbé teszi a közös együttléteket. Ráadásul szerintem tényleg van nyomás mindenkin, a karácsony olyan ünnep, amikor a családdal KELL lenni, és ebben a formában ez a kötelezettség sokszor negatív. A szeretet hiánya mellett nyilván ott van a kapcsolat elszegényedése is.
Annamari, úgy látszik, a megkoreografált veszekedésnek pont az a lényege, hogy megtörténjen. Miért fontos ez a családtagoknak?
TA: A feszültség levezetése a cél, csak nem mindegy, milyen áron. Ilyenkor valójában minden elhangzó - tudatos - mondat ellenére a tudattalan érzelmi érdek az, hogy robbanhasson valami. Az elégedetlenség talál ilyenkor csatornát és sokszor "cimkét" is, vagyis olyan indulatok jönnek elő, amik valójában másról szólnak.
Ha ezt a példabeli esetet nézzük, akkor a változatlan forma lehet, hogy a pár egyéb szokásaira és érzelmeire is igaz, vagyis hagyják, hogy ne az őszinte, hanem a maszkolt és másnak látszó okokra lehessen fogni a dolgot.
Gyerekkorunkban a szülők tekintélye és szigora az, ami szabályozza majd, ki mennyire mer őszintén élni és fogalmazni, képes lesz-e felelősséget vállalni, minden nehézség ellenére. Akinek komoly érzelmi büntetéssel kellett szembenéznie a korai éveiben, az felnőttként is kerülni fogja ezt, mert tudattalan fékek meggátolják abban, hogy önmagának ártson, miközben figyelmen kívül hagyja a másik ember érzelmeit.
A legfontosabb dolog a „megúszás” lesz, annak ellenére, hogy esetleg nagyobb bonyodalom származik a megszerzett pillanatnyi előnyből. Nagyjából ezek a helyzetek azok, amiben a hegy tetején elindított hógolyóból nem sejthetjük, mekkora lavina zúdul majd.
Az elkerülés ma már társadalmi méretekben jellemző, egyre kevesebb idő jut a személyes érzelmek kifejezésére, ezért majdnem mindenkinek eljön az a pillanat, mikor nincs más vágya, csak lerendezni gyorsan az előtte álló konfliktust. Természetesen minden magunk előtt tolt kásahegy egyszer csak leomlik, tehát a tökéletes menekülés nem biztosított. Azonban a személyiségben ezek a tudattalan mechanizmusok nagyon erősek, régiek és megszokottak lehetetnek, ami ismétlési kényszerként újra s újra előidézi majd a szokásos szituációt.
Szóval az elkerülés vágya és a türelmetlenség generálja a veszekedéseket?
TA: Igen, ezek sok konfliktust tudnak kirobbantani. De megvizsgálva a szituációkat, szinte mindig azt láthatnánk, hogy ugyanolyan dolgok és ugyanúgy kerülnek elő. Más kérdés, hogy az indulatok között vannak olyanok is, amelyekben a szeretet utáni vágy van, vagyis a bárhány éves gyerek vágya a szülei és családja szeretetére.
HG: Van egy ösztönös igazság ezekben a haragokban: a szeretet nevében egyébként hazug viszonyaink között összejövünk egy estére ájtatoskodni. Aki ez ellen lázad, okkal lázad. Ugyanakkor ez a kritikai hozzáállás önmagában kevés, mert jobb, ha mások bírálatát a magunk gerendáinál kezdjük, és megvizsgáljuk, hogy mi valójában szeretünk-e, vagy csak bírálunk és vágyjuk nagyon.
Sok példát láttam már olyanra is, hogy a gyerekek miatt nincs semmi kirobbanó indulat a szülők közt, elfojtják, mert jön a szeretet ünnepe. Mi a jó meghatározása a szeretetnek?
Tari: A legegyszerűbb válasz erre, hogy olyan érzelmi kötődés, amiben az elfogadás és a kapcsolódás vágya jelen van, folyamatosan és egyenletes intenzitással. Azt szoktam mondani, hogy mindig lehet veszekedni, és haragudni is, konfliktus esetén, mert nincs baj, ha a felek tudják és érzik, hogy az altalaj a szeretet, vagyis a biztonságos alap megvan.
A legnagyobb probléma azonban akkor van, ha a szeretet és az elfogadás üres szavak, ami mögött nincs megtartó érzelem, mélység. Ilyenkor egy család vagy pár elnémul egymás felé...és valójában magára hagyja a másikat.
HG: Most jelent meg egy kiváló önsegítő könyv keresztény pszichológusok tollából, az a címe, hogy A szeretet választható. Ennek az a lényege, hogy a téveszmékkel ellentétben a szeretet nem szerelemszerű állapot, vagyis nem egy tőlünk független érzelmi áradás, amely cselekszik helyettünk.
A szeretet leginkább egy döntés. Döntés arról, hogy a másikkal úgy cselekszem, ahogy szeretném, hogy velem cselekedjenek. De még ennél is több; ellentételezésre nem váró jóakarat Isten egy másik teremtménye felé.
TA: Na igen, de ez a döntés már csak a második fázis szerintem, az első a komolyabb rész, a kötődés. Kell, hogy legyen pozitív érzelmi tartalma, ami aztán lehetővé teszi a felelősség és a tisztesség, őszinteség működését. A kötődés képessége viszont kora gyerekkorban alakul, az anya-gyerek kapcsolat függvénye, ami azt is jelenti, hogy komoly pszichés munkát igényel a helyreállítása, ha sérült.
Ma elég sok ember küzd azzal, hogy magányos, akár a családjában is. Az az oka, hogy a kötődési képességben és az érzelmek felismerésében és átélésében vannak problémái. Ezért senki nem hibáztatható, mert nem ő alakította így, hanem a személyiségfejlődése során történtek olyan érzelmi események vele, amiket csak így reagálhatott le. Tehát ez inkább egy reakció vagy következmény.
Felnőttként viszont már meg kell azért dolgozni, hogy az emberi kapcsolatokban megtartsuk a bizalmat és az őszinteséget.
