TARI ANNAMÁRIA
Mi változik nyáron? A hőmérséklet, a napsütés, a nyári programok és a hosszabb esték mintha hirtelen élesebben mutatnák meg a valóságot. Akik egyedül vannak, magányukat és a barátok hiányát ilyenkor jobban érzik. Nyári önmagunk teljesen egyezik a télivel?
Jobb otthon ülni vagy érdemes valamin változtatni?
Amikor valaki az utcán sétálva kicsit irigyen nézi a párokat és felfigyel egy puszira, vagy boldog egymásra nézésre, miközben a saját magánéletével elégedetlen és szomorú, akkor minden látszat ellenére is döntési helyzetben van. Az egyik út a tétlenség: otthoni kanapé filmekkel, vagy az aktívabb erőfeszítés: programokat szervezni, és új emberekkel ismerkedni.
Az ilyenkor jellemző „nem fogok mások nyakán lógni” és „senki nincs, akivel programokat csinálhatnék” gondolatok igazi önsajnálatról és a passzivitás választásáról árulkodnak, ami azt is jelzi, hogy rossz érzés lenne mások előtt nyíltan felvállalni az egyedüllét okozta érzéseket. De a kapcsolat kezdeményezése nem jelent transzparenciát, vagyis olyan „átlátszóságot”, melyben lemeztelenedve feltárjuk a szomorú valóságot idegeneknek, miközben tudtára adjuk: magányosak vagyunk.
A társas kapcsolatok létrehozása nem drámai
...ha csak mi magunk nem tesszük azzá. Mikor mások életét könnyebbnek és boldogabbnak, gördülékenyebbnek látjuk, akkor már érzelmeinkben jelen lehet fájdalom vagy enyhe féltékenység, mert felidéződnek hiányok és veszteségek, csalódások és elszúrt alkalmak a saját életünkben.
A saját életünk formálása és alakulása mindig rajtunk múlik, még akkor is, ha meggyőződésünk, hogy állandóan a körülmények áldozatai vagyunk. Soha nem magyarázhatjuk a történteket csak a másik ember dolgaival, hiszen mi is ott voltunk, egészen 50% felelősséggel a helyzetben. Akár a választásaink rosszak, akár a döntéseink elhamarkodottak, jobb szembenézni a saját részünkkel is.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindig mindenen lehet változtatni, az élet nem teljesen előre megírt könyv, amiben csak passzív résztvevők vagyunk. Hozhatunk döntést bármikor, amivel, ha csak apró lépésekben is, de elindíthatunk egy változási folyamatot. Ez lehet egy nyári alkalommal elkezdett hobbi új ismerősökkel, vagy esti program nagy bátran egyedül, mert nem kizárt, hogy beszélgetésbe lehet elegyedni másokkal.
Ehhez persze pszichés erőfeszítéseket kell tenni
...ami egyet jelent az emlékek és tanulságok felidézésével, akár fájdalmak és örömök feldolgozásával, de mindenképpen tartalmaznia kell azt a felismerést is, hogy tenni kell valamit, mert az ajtón nem fognak becsengetni vadidegenek azzal a jóhírrel, hogy pont barátokat keresnek...
Az élet néha elég igazságtalannak tűnik, sokszor nehéznek és érthetetlennek is akár. Aki passzívan szemléli ezt és áldozatként törődik bele a sorsa alakulásába, azt gondolja, így kell élnie. Aki ennél harcosabb természet, egy idő után fészkelődni és gondolkodni kezd, leül a barátaival, próbálja megérteni a dolgait, majd döntést hoz. A nyári hónapokban ugyanazok az érzelmi jellemzők működnek egy személyiségben, mint télen. Nincs különbség tehát a valódi tudattalan motivációkban évszakok szerint. Tehát nem a nyár a bűnös, hanem a kapcsolati készség és az egyedüllét tartósításának a vágya...
Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.A facebookon is.
HORVÁTH GERGELY
A nyárnak egy különösen kegyetlen tulajdonsága; elkerülhetetlenül szembesíthet azzal, hogy nem tudunk mit kezdeni az életünkkel. Az ok egyszerű: eltűnnek a barátok, rokonok, mindenki, akivel beszélni, találkozni lehet, aki alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmünket arról, hogy fogalmunk sincs, mihez kezdjünk magunkkal.
Ólomsúlyú tehetetlenség nehezedik ránk, miközben a világ ezer meg ezer dologra hív, mi mégsem tudunk elindulni egyik felé sem, mert úgy érezzük, nem rólunk szól. Mielőtt egyetlen lépést is tennénk bármi felé, gondolatban már meggyőztük magunkat arról, hogy úgyse lesz jó, nem érdekes, különben is, minek.
Jó, ha tudjuk, ezzel nem vagyunk egyedül
Az életem egy adott pillanatában – mint már többször, megbízhatóan -, az angol író, Nick Hornby sietett segítségemre. Egy fiúról című regényének magányos hőse (akit a filmváltozatban Hugh Grant alakított) hasonlóban szenved: érthetetlenül értelmetlen az élete. Jóképű, tehetős, értelmes férfi, mégis, egy semmirekellő. Pontosabban: egy semmire kelő. A napot időegységekre bontja, és aszerint rendszerezi, mi hány egység. Bemenés a városba, kávézás, zenehallgatás, stb., biztos múlása és múlatása ez az időnek, a semmi elfedésére szolgáló pótcselekvések napi sorozata. Talán ismerős a saját életünkből is; egy kávé, cigi, valami halk zene, meg a tűnődés az élet értelmén. Naphosszat. Nos, Will, a regényhős abban a halk, mélyben rejlő depresszióban szenved, ami saját életünk kitalálatlanságának mutatja magát.
És nehéz ezt a tehetetlenséget megmagyarázni másoknak, mert tényleg, mi tart vissza attól, hogy az ésszerű baráti tanácsokat megfogadva ezt meg azt megcselekedjük?! Van, aki azt mondja, hogy ez akarathiány. Én inkább úgy éreztem, hogy a belső meggyőződés hiánya. Az ember ilyenkor olyan, mint egy leeresztett strandlabda. Ez az az eset, amikor indokoltan szeretnénk egy kicsit felfuvalkodottak lenni. De hogyan?
Tegyünk valamit a saját érdekünkben
Ha semmire sincs motivációnk, tenni is nehezen fogunk a változásért, ezért gyakran mástól várjuk a megoldást. Várjuk, hogy jöjjön a nagy ő, és a szenvedély kirántson tespedtségünkből. Vagy egy új munkaajánlat. Vagy kapjunk egy extrajutalmat, amit két perc elkölthetünk a sarki plázában. Várunk valakit, aki megment. Jó, várjunk rá, de addig is tegyünk valamit a saját érdekünkben, így biztos, hogy a megmentő is hamarabb megjön, mint Godot!
Amit bármikor megtehetünk magunkért az az, hogy nem nézünk befelé. Addig nézünk önmagunk sötét rejtekébe a megoldásért, amíg a végén belezuhanunk a nagy fekete lyukba. Borítékolom, hogy ha eddig nem ment, ezután sem fogjuk tudni magunkat megfejteni. Gondoljunk bele, mennyi önmagunkkal töltött órát számlázhatnánk ki, és mégis, ennyi munka után mire jutottunk velünk? Szóval, legalább egy kicsit, ne mi legyünk fókuszban. Egészséges, ha már unjuk a magunk baját. Majd megoldódunk. De kell egy kis levegő.
A depi évelő fajzat
Will Freeman-t ebből egy fura helyzetben megismert fura nő fura gyereke kezdi kirántani. Úgy fura, hogy teljesen hétköznapi. Csak tökéletlen, ahogy mindannyian azok vagyunk. Will lassan azon kapja magát, hogy érdeklődik a gyerek iránt. Van valami, nem is tudom, vonakodó törődés iránta, amit maga se akar, de mégiscsak erősebb, mint a fürdőkádban való terméketlen agyalás. Aztán ez a gyerek, aki nem több, mint egy másik ember, tehát egy tökéletesen eltérő kis univerzum, lassan megnyitja ez a betokosodni látszó Will-féle univerzumot, és mindenkiben elindul egy változás. Vagy ahogy Will mondja: minden ember egy kis sziget, ami jól el van magában, de kell, hogy legyen híd a többi szomszédos szigetre is...
Ami elmondható Egy fiúról, az elmondható egy lányról és elmondható mindannyiunkról. A depi évelő fajzat, melyen nyáron titkos féreg foga rág, de tegyünk egy szívességet magunknak, hiszen az első lépést úgy tudjuk megtenni, hogy egy tapodtat sem kell mozdulunk; vegyük le rólunk a szemünket. Így még az is lehet, hogy meglátunk valaki mást. Láthatót. Láthatatlant.
Horváth Gergely Rádiós műsorvezető, író 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
