Fára csíptetett gyertya, csillagszóró, papírdíszek, csillogó üvegcsodák és diómanók – sokan még ma is a legkedvesebb emlékeink között őrizzük a nyolcvanas évek karácsonyait, amikor még elképzelni sem tudtuk, hogy lehet talpig fekete vagy éppen fehér egy ünnepi fenyő. De jöhetnek a 21. század legtrendibb díszei, a retrót sosem feledjük, sőt, egyre többen gondoljuk úgy, hogy nosztalgiából gyerekkori pompába öltöztetjük a nappalinkban felállított, zöld karácsonyi jelképet.
Retró karácsonyfák, családi történetek
A nyolcvanas évek családjai számára az ünnepi hangulat meghatározó részei voltak ezek a jobbára kézzel készített, aprólékosan kidolgozott díszek, amelyeket még ma is sok család őriz. Így lehet, hogy ezek a csillogó emlékek egyúttal egy-egy család történetei is egyben. Káplár Gábor számára mindenképp.
Az ő édesapja volt ugyanis az egyike azoknak az üvegműveseknek, akiknek a saját készítésű díszei kerültek a magyar háztartások ünnepi fáira.
Kizárólag kézzel készített csodák
Mert Káplár Béla napjai, amióta kitanulta az üvegmesterséget, jóformán csak az alkotásról szóltak. Alig volt 16 éves, amikor 1956 után üvegtechnikus lett, a szerzett tudását először egy kőbányai gyógyszergyárban, különféle lombikok készítésében kamatoztatta, és csak később, az 1970-es években kezdett karácsonyfadíszeket készíteni. Több ezer fára csíptethető vagy akasztható kutyát, kacsát, gólyát, gombát vagy épp különféle csúcsdíszeket talált ki és valósított meg,
mindenféle gépi munka és öntőforma nélkül, kizárólag kézzel.
Száz gólya várta a színeit
Káplár Béla fiának, Gábornak a mai napig kristálytiszta emlékei vannak arról, hogyan születtek édesapja kezei között a csillogóbbnál csillogóbb üvegdíszek. A gólya például úgy készült, hogy miután kialakította a formát, belemártotta a fehér festékbe, majd a hosszabban hagyott üvegaljat beleszúrta a homokágyba. Így állt ott egymás mellett száz gólya, amelyeknek – miután az alapozás után két nap alatt megszáradtak – egyesével, ecsettel festette meg először a piros csőrét, majd a fekete szemét és a szárnyát.
A kacsa ugyanígy készült, csak más színekkel.
Éjszakába nyúló munka
Gábor édesapja az üvegfújást akkor sem hagyta abba, amikor később a műszaki egyetemen kezdett el dolgozni. Reggel ötkor kelt, hatkor elindult dolgozni, négykor hazament, hogy otthon este tízig karácsonyfadíszeket készíthessen. Egy hétig délutántól esténként csak fújt, a következő héten viszont már festette a korábban elkészített alkotásokat. Gábor máig féltve őrzi édesapja szeretettel készített díszeit, és december 24-én a gyűjteményéből jó pár darab kerül fel a karácsonyfára.
Generációkon átívelő örökség
És könnyen meglehet, hogy Káplár Béla kézzel készített csodái a mi fáinkon is ott ragyognak, ugyanis a díszek nem álltak meg Budapest határainál. Gábor édesapjának üvegvarázslatai nemcsak gyönyörű karácsonyfadíszek, hanem örökség is, hiszen a nyolcvanas évek kézzel készített díszei ma is ott csillognak a fenyőágon, hogy a nosztalgia hídján át újabb és újabb generációk fedezhessék fel a régmúlt emlékeit. Ha még több érdekességet szeretnél megtudni a témában, olvasd el a régmúlt karácsonyairól készült írásunkat, amelyben egy fotókkal teli galériát is találsz.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
