„Egy feltűnően magas, hosszú kezű, hosszú lábú fickó szaladgál föl s alá a színpadon, beszéd közben széles, hatalmas mozdulatokkal gesztikulálva, majd az előadás egy pontján váratlanul flamenco táncot mutat be. Ez meg ki lehet? Egy pap?! Öt perc is kellett, míg rájöttem, hogy érdekel, amit mond, és legalább hét, hogy beleszeressek” – emlékszik vissza Gutman Bea, a Függőségtől az intimitásig c. kötet szerkesztője, első találkozására az atyával. Pál Ferenc első sikereit válogatott atlétaként érte el, és kalandos spirituális útkeresése után, teológiai tanulmányai befejeztével, 1996-ban pappá szentelték Esztergomban. Tíz éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam és Jogtudományi karának nagyelőadójában telt házas előadásokat tart, lélektani és spirituális témákat boncolgatva.Feri atya teltházas előadásainak egy része és egyéb bölcsességei most egy könyv formájában is elérhetők, melyben a szenvedélyről és az intimitásról beszél.
Vonzódunk azokhoz, akiket kiismerhetőnek tartunk
A könnyed hangvételű, kellemes olvasmány első lapjain in medias res (vagy deus ex machina?) előrebocsátja a szerző, hogy néha kissé illúzióromboló, sőt talán kiábrándító lesz, ugyanis a vonzalmat, a szimpátiát és a szerelemig vivő vágyakozást szeretjük idealizálni. „Legyen kivételes, romantikus, hihetetlen, lenyűgöző, varázslatos! Ha a különböző kutatások fényében nézzük, hogy miért pont az a nő vagy férfi tetszik nekünk, a válasz elég lehangoló lehet. De vajon a mindenféle meghatározás, evolúciós, kulturális adottság és érdek mellett mi az, amitől a kapcsolataink mégis mélységesen emberivé tudnak válni? Ez az, ami engem igazán érdekel, ezért foglalkozom ezzel a témával” – meséli Feri atya. Vonzódunk azokhoz, akiket ismerősnek, megismerhetőnek, megérthetőnek és kiismerhetőnek tartunk, sőt még azt is hozzá kellene tennünk, hogy vonzódunk azokhoz, akikről azt gondoljuk, hogy már ismerjük, kiismertük őket - állítja a könyv. Továbbá vonzódunk azokhoz, akiket kontrollálni tudunk, vagy akikről legalábbis ezt gondoljuk. Ez a mi biztonságérzetünket növeli.
Egy vonzó embernek nagyobb a státusza?
Vonzódunk azokhoz, akiknek vonzó a külsejük. A vonzó külső szimpatikussá tesz. Az evolúciós pszichológia nagyon érdekes dolgokat mond ezzel kapcsolatban. Egy komplex női arc a gének sokaságának, variálhatóságának és gazdagságának képzetét kelti bennünk. „Tudjátok, mit mond a kultúrpszichológia? Azt, hogy a jó külső már csak azért is vonzó számunkra a társas kapcsolatokban, mert az a nem tudatos képzetünk támad, hogy egy vonzó embernek státusza, elfogadottsága nagyobb, mint egy kevésbé vonzóé. Ezért, ha vele vagyok, az én presztízsem is emelkedni fog.” Vonzódunk azokhoz, akiktől pozitív megerősítéseket kapunk. Ha a másik hasonlóképpen gondolkozik és vélekedik, mint mi, akkor ez megerősít bennünket abban, hogy igazunk van, és ez kellemes érzéssel jár együtt.
Az egymásra utaltság nem azonos a kölcsönös függőséggel
„Egy érdekesség: a nők számára furcsamód zavarba ejtőbb, ha túljutalmazzák őket, mint ha alulértékelésben részesülnek. A férfiaknál ez pont fordítva van: ha bennünket egy nő túljutalmaz, azt magától értetődően megérdemeltük! Bezzeg ha alul – rögtön kimegy a biztosíték” - a könyv arra a tényre is rávilágít, hogy minden szoros kapcsolatra jellemző, hogy az érzések és az érzelmek fokozottá válnak. Ezért ha egy nő azt várja el, hogy a férje mindig megbízható pénzkereső robotként élje mellette az életét, akkor biztos, hogy végül csalódni fog. A férje előbb-utóbb kibírhatatlan lesz, majd dühös, agresszív. Ezek megjósolhatóan megtörténnek. Ugyanez nyilván fordítva is így van. Ha egy férfi azt várja el, hogy nője ugyanazzal a lelkesedéssel rajongja körbe, mint az első randin, nagyot fog csalódni. A szoros kapcsolatoknak mindig velejárója az egymásra utaltság, de fontos megkülönböztetni, hogy az egymásra utaltság nem azonos a kölcsönös függőséggel. „Az emberi élet egymásra utalt, de ez nem jelent folyamatos függőséget. A ma embere iszonyú büszke arra, hogy nem függ senkitől, és ezt összekeveri azzal, hogy nem tartozik igazán senkihez. Ezért aztán a nők kereshetnek ötször annyit, mint a férfiak, és gondolhatják azt, hogy így lesznek partnerei a férfinak, de ebből még intimitás nem született”.
Átlépve a félelmeken és saját határainkon
Elköteleződés nélkül meghitt élményeink lehetnek, az intimitás szépségeit is átélhetjük, de bensőséges kapcsolatra ne is számítsunk. Egy tartós kapcsolatban az elköteleződés és az intimitás kart karba öltve járnak. „Az Istennel való kapcsolat is egy folyamat. Ha valaki az Istennel való kapcsolatot csak pillanatokra próbálja megragadni, akkor abból nem lesz kapcsolat, találkozás is alig. Ha történik valami nagyon nagy baj, jön egy komolyabb nehézség, akkor felkiált az égre – és utána valahogy nem történik semmi.” Bizonyos mértékben mindannyiunkra jellemző az intimitástól való félelem. A meghittségre vonatkozó szorongásaink hátterében az egyre inkább tudatosuló fantáziánk egy csoportja áll. Ilyen lehet az önmagunk elvesztésétől, megsemmisülésétől való félelem: „Egy kapcsolatban az a szép, ha abban mélyebbre tudok menni, és átlépem a saját határomat, a félelemnek a határát, a szorongásét, a szégyenét, hogy mit fogsz szólni, ha elmondom magamról, hogy ki mindenki vagyok.”
Az egyéjszakás kalandokban létrejöhet az intimitás?
Ha belemegyünk ezekbe a helyzetekbe, előnye az élmény, hátránya, hogy kiderül, ez az élmény nem elég, valójában többre vágyunk. Belemehetünk, de józan ésszel tegyük, hogy világosan feltárulkozhassanak őszinte szándékaink. Fontos egy kapcsolatban, hogy szabadságot adjunk a másiknak és önmagunknak is. „Sokan naivan azt hiszik, hogy az együtt töltött több idő, a fizikai közelség fokozása az intimitás növekedésével jár, de ez óriási illúzió. Milyen sok férfi tudja szeretni a feleségét, amikor a munkahelyén van - a problémák csak akkor kezdődnek, amikor hazaér. Amikor egyszer Feldmár Andrásnak feltették a kérdést, hogy szerinte mi a szeretet, így válaszolt: 'A szeretet az, amikor kinyomhatnám valaki szemét, de nem teszem' - ez a minimal art megközelítése a szeretetnek, de legalább egy biztos alap, hiszen hányszor előfordult már, hogy a másik egy kicsit odatolta a szemét, te meg puff, kinyomtad neki!”
A feleség „visszacsalja” férjét
„A testi kapcsolat a meghittséggel együtt fejlődik? De szép lenne, ha így volna. Sajnos gyakran látjuk azt, hogy a szexualitást összetévesztik az intimitással, ami pedig óriási kulturális tévedés. Gondoljunk például arra, amikor éppen megerőszakolnak valakit: ebben a rettenetes helyzetben a meghittség éppen nulla, szexuális kapcsolat mégis van”. A könyv a kapcsolatok minden szegmensét érinti, így a megcsalás kényes kérdését is, melyről a következőt mondja: amikor egy férj megcsalja a házastársát, a feleség „visszacsalja” őt, és akkor helyreállhat az igazságosság, hiszen egy-egy, döntetlen, a szó szoros értelmében megvalósult az egyenlőség. Ez az egyik véglet, az igazságérzet ösztönös kielégítése. A másik szélsőség, ha a férj bocsánatot kér, majd elvárja, hogy a felesége megbocsásson, és másnap minden úgy folytatódjék a kapcsolatukban, mint addig. Ebben a helyzetben nem áll helyre az igazságosság. A szerző beszél saját kereséséről, tapasztalatairól is: „A nyolcvanas évek elején, amikor nagy keresésben voltam, közel álltam ahhoz, hogy hindu szerzetes legyek. Időnként Indiából és más keleti országokból eljött egy-egy mester, mi meg odaültünk a lábaihoz és hallgattuk tizenöten-húszan. Egyszer egy nagyon sötét bőrű, dél-indiai mester érkezett, aki hallatlanul jókat mondott. Miután a találkozás véget ért, mindenki együtt indult el a buszhoz. Éppen nagy pelyhekben hullott a hó, emlékszem, előttünk ment ez a nagy mester, majd egyszer csak lehajolt, meggyurkálta a havat és dobott egy hógolyót. Ez volt az a pillanat, amikor hitelessé vált számomra. Mert addig csak bölcs volt. Most már valóban elfogadtuk, amit mondott.”
Az érdeklődők rövid videókon is betekintést kaphatnak Feri atya előadásaiba, amikor éppen a megbocsátásról, és a személyes történetünkről vagy a megoldható / megoldhatatlan problémákról beszél.
