A Kádár-kor legszenzációsabb bűncselekménye a Városmajorban

Olvasási idő kb. 3 perc

A Városmajori Szabadtéri Színpad idei saját bemutatójaként készül el Fejes Endre nagysikerű regényének színpadi adaptációja, A jó estét nyár, jó estét szerelem. A július 18-i bemutatót követően még egy alkalommal, július 19-én láthatja a közönség az új adaptációt.

Fejes Endre 1969-es művének alapját egy igaz történet szolgáltatta, amely messze a Kádár-korszak legtöbbet emlegetett és legszenzációsabb bűncselekménye volt. Hét évvel a mű megírása előtt sötétkék ruhás fiatalember szédítette a pesti lányokat görög diplomatábak adva ki magát, megjátszotta, hogy töri a magyar nyelvet, azt hazudta, hogy apja Washingtonban él. Szöllősi G. Sándor egyszerű gyári munkás volt, szorgalmasan dolgozott, ám fizetésnapkor felvette kék öltönyét, és drága éttermekbe vitt gyanútlan nőket, akik hittek csodálatos meséjének. Szerelmet vallott és házasságot ígért nekik, bemutatkozott szüleiknek, akik örültek a jó partynak. Szöllősi pár találkozás után felszívódott, átejtette a reménykedő nőket és családjaikat. Mint a nyomozásból és a bírósági vallomásokból kiderült, soha nem tett szexuális ajánlatot egyetlen kiszemeltjének sem. A korabeli közbeszédet így elsősorban az foglalkoztatta, vajon mi volt Szöllősi célja ezekkel az átverésekkel.

joestetnyar


1962 júliusában a férfi átvágta egy 25 éves nő torkát. A Kádár-kori propaganda, amely a brutálisan elkövetett gyilkosságokról jellemzően hallgatott, nagy sajtónyilvánosságot és szenzációt kerített az ügy köré – ám ezt semmiképp sem értelmezhetjük a diktatúra puhulásának egyik jeleként. Akkoriban nyílt ugyanis több exkluzív, direkt a nyugati vendégekre specializálódott drága budapesti hotel és étterem, s így Szöllősi történetét – aki jellemzően ezeken a helyeken fordult meg alkalmi partnereivel – könnyű volt a romlott nyugati métely elrettentő példájaként emlegetni. A hatalmas médiavisszhangot kiváltó tárgyaláson Szöllősit halálra ítélték, enyhítő körülményeket nem vettek számításba, például azt sem, hogy kiderült, az elkövetőnek pszichiátriai segítségre lett volna szüksége.


A sötétkék ruhás, három napig király, a hónap többi napján koldus fiú nyomasztó története ihlette Fejes Endrét a Jó estét nyár, jó estét szerelem megírására, amelyből nagysikerű tévéjáték is készült 1972-ben olyan színészek főszereplésével, mint Harsányi Gábor, Halász Judit, Törőcsik Mari és Tordai Teri. Fejes a történetben szereplő fiatalembert olyan intellektuális lázadóként ábrázolta, aki ekképp próbál szembefordulni a rendszer adta lehetőségekkel, pontosabban azoknak hiányával, a társadalmi szerepkörök mozdíthatatlanságával. Jóval több ő, mint egyszerű pszichiátriai esettanulmány, tragédiája éppen az, hogy a számára kijelölt szűk mozgásteret még rövid időre sem lehetséges megváltoztatnia. Hiába él szilván a hónap nagy részében, hogy pár napig megélhesse, milyen más embereknek parancsolni, a gazdaság látszatával különbnek tűnni – végzete kódolva van tisztességtelen játékaiba.


A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 18-án és 19-én, két alkalommal láthatják a darabot az érdeklődők Hidvégi Nóra rendezésében. A főbb szerepeket Jaskó Bálint, Törőcsik Franciska, Györgyi Anna, Huzella Júlia és Kálid Artúr játsszák majd.

Ezt a cikket nem a Dívány szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek