Ha kisgyerekeink vannak, akkor mindig számolnunk kell azzal, hogy történhetnek kisebb-nagyobb balesetek. Amikor nagyobb értékű elektronikai cikkekben esik kár, sokakat az ájulás kerülget, pedig mindez megelőzhető, hogyha megfelelő időben megtanítjuk az óvodás gyerekeket az eszközök felelősségteljes használatára. A tiltás ritkán célravezető, hiszen így nem csak a tiltott gyümölcs kísértésével ruházzuk fel a számítógépünket, de a gyerek nem tanulja meg mire valók, és hogyan kell használni a digitális kütyüket.
Az első és legfontosabb dolog, hogy megegyezzünk a gyerkőcünkkel a géphasználati szabályokban. Beszéljük meg, hogy mikor, milyen időközönként használhatja, és milyen tartalmakat engedélyezünk számára. Fontos, hogy mindig kérje el tőlünk a notebookot, és együtt tegyük meg az első beüzemelési lépéseket, hiszen így idejekorán megtanulja, hogyan kell óvatosan, figyelemmel bánni a készülékkel. A Huawei legújabb notebookja, a MateBook 13” pehelykönnyű, mindössze 1.3 kg-os és 14.9 mm vékony, ezért egy kisgyerek is könnyedén fel tudja emelni, illetve sokkal kevésbé valószínű, hogy a súlya miatt elejti az eszközt. A notebook bekapcsoló gombja ujjlenyomat-olvasóként is funkcionál, ennek köszönhetően az ovisod a segítséged nélkül nem tud belépni a kezelő felületre, így a készülékeden tárolt anyagaid, valamint az internet sem közvetlenül elérhető számára. A kicsiknek az okoseszközök használatakor az elsődleges példa te magad vagy, ezért ne csodálkozz, hogyha a kislányod vagy kisfiad értetlenül néz rád, ha leszúrod, mikor téged utánozva étkezés közben hozzányúl a készülékedhez. Szerencsére a MateBook 13”-on nem fognak ki a maszatos praclik: az eszköz ujjlenyomat-gátló bevonata megóvja a notebookot a szennyeződésektől, ezért könnyen tisztán tarthatod. A notebook alumínium háza kiválóan ellenáll a nyomásnak is, így ha a gyerkőc rápakol pár mesekönyvet vagy játékot, akkor sincs tragédia.
A notebookod a gyerek biztonságos szórakoztatásában is a segítségedre lehet. A MateBook 13” minden eddiginél nagyobb, 88 százalékos kijelző-test aránnyal rendelkezik, ezért a 13 hüvelykes képernyő szuper látványt nyújt. A 2K-s kijelzőn nincs olyan Disney-klasszikus, Bogyó és Babóca vagy Bubbi Guppik epizód, ami ne mutatna tökéletesen. Már számos lehetősége van egy szülőnek arra, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket a gyerekük biztonságos számítógép használatáért, de ha idő vagy hozzáértés hiányában nehezen választanál az egyes opciók közül, a MateBook 13” ebben is a segítségedre lehet. A notebookodon egyszerűen létrehozhatsz egy „Vendég” bejelentkezési fiókot, ahol az asztalra kihelyezheted azokat a videókat és játékokat, amiket a gyermeked a legjobban szeret, és egyúttal elrejtheted azokat a parancsikonokat, ahol hozzáférhet az internethez és olyan tartalmakhoz, ami végképp nem neki való. Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy az egész család számára szórakoztató és biztonságos élményt nyújtson az otthoni notebook-használat.