húsvéti filmek

A passió (2004)

Mel Gibson nagy vitákat kavart Jézus-opusa a Megváltó utolsó tizenkét órájának eseményeit eleveníti fel az Újszövetség, illetve Emmerich Anna Katalin 19. századi német misztikusnő látomásai nyomán a legdurvább horrorfilmekbe illő naturalizmussal, mely könnyen felkavarhatja az érzékenyebb nézők lelkét és gyomrát. A passió rendkívül megosztó alkotás, egyesek revelatív élményként írták le, mások viszont ócska szenvedéspornóként hivatkoztak rá, a rendezőt – aki később több, súlyos magánéleti botrányba is keveredett – rengeteg kritika érte, egyesek antiszemitizmussal vádolták, mások a történelmi hűség hiányát rótták fel neki.

Krisztus utolsó megkísértése (1988)

A passiónál is jóval nagyobb vitákat kavart Martin Scorsese zseniális Krisztus-filmje, mely Níkosz Kazandzákisz görög író azonos című, botrányos regényét adaptálta vászonra: az Evangélium apokrif értelmezését nyújtó történetben Jézus (Willem Dafoe) tépelődő figura, aki tipródik az Isten által számára kiosztott Megváltó-szerep és a földi boldogság, a Mária Magdolna iránt érzett szerelmi vágy között. A film, csakúgy, mint az alapjául szolgáló regény, hihetetlen visszhangot generált, világszerte tiltakoztak ellene a különböző egyházak és keresztény mozgalmak, Franciaországban egy szélsőséges katolikus szervezet több mozit is felgyújtott, a rendező pedig halálos fenyegetéseket kapott. Több országban betiltották Scorsese alkotását, sőt, a Fülöp-szigeteken máig nem vetítheti a mozi vagy a televízió.

Máté evangéliuma (1964)

A katolicizmus és a marxizmus kettősségében mozgó, tragikus halált halt Pier Paolo Pasolini filmográfiáját rengeteg botrányosnál botrányosabb film tarkítja; a Krisztus életét egyedi nézőpontból feldolgozó Máté evangéliuma talán az író-rendező legkevésbé vitatott műve – sőt, a katolikus egyház még ki is tüntette érte –, azonban jóval kilép az átlagos Jézus-filmek komfortzónájából. A dél-olaszországi helyszíneken és helyi tájnyelven forgatott, az olasz neorealizmus eszköztárát alkalmazó film gyakran szándékosan anakronisztikus elemeket használ, a szerepeket amatőrök játsszák – az idős Máriát Pasolini saját édesanyja alakítja –, a hangsávon pedig olyan eklektikus zeneművek csendülnek fel, mint például a Munkásgyászinduló.

A megjelenésében kissé Che Guevarára emlékeztető Krisztus szerepét egy 19 éves spanyol közgazdászhallgató és kommunista aktivista, Enrique Irazoqui alakítja, és a bibliai események már-már dokumentumfilm-szerűen kerülnek tálalásra – Pasolini mesterműve mindenkinek ajánlott, aki már unja a magasztos hollywoodi Biblia-mozikat.

Brian élete (1979)

Az abszurd humor fenegyerekei, a Monty Python-csoport második nagyjátékfilmje már a forgatás előtt vitákat kavart, az eredeti gyártó el is állt a film finanszírozásától, ezért végül a Beatles-legenda George Harrison vállalta a megvalósítás költségeit. Harrison nagylelkű támogatásának köszönhetően a világ megismerhette Brian Cohen történetét, aki véletlenül pont ott és akkor látta meg a napvilágot, mint Jézus, és később latorként keresztre feszítették – pedig valójában „nem a Messiás, csak egy nagyon haszontalan kölyök”.

A Brian élete méltán vált kultuszfilmmé, többek közt hazánkban is, valószínűleg kevesen vannak, akiknek ne ugrana be az adott jelenet a „Fikusz Kukisz”, a „Júdea Népe Front” vagy a „Mit adtak nekünk a rómaiak?” kifejezések hallatán; ugyanakkor több helyütt – például Olaszországban és Írországban – a botrányok miatt évekig nem engedték bemutatni a legendás komédiát. Miután Norvégiában egy évre betiltották a Brian életét, a svédek úgy reklámozták: „annyira vicces film, hogy a norvégok nem merik bemutatni!”

A lator (1979)

Érdekes módon az olasz Pasquale Festa Campanile saját regényéből adaptált vígjátéka, A lator pont ugyanabban az időben született, mint a Monty Python-féle bibliai komédia: Campanile filmjének hősét, Kalebet Brianhez hasonlóan álmessiásként feszítik meg, éppen Krisztus oldalán, azonban ő, sorstársával ellentétben, nem véletlenül keveredik a „dologba”, hanem szemfényvesztőként igyekszik „csodákkal” megkeresni a kenyérre valót. Amíg a Brian élete vérbeli brit humorral operál, A lator ízig-vérig olasz film, tele sikamlós viccekkel és erotikával, ugyanakkor tanulságos és megható történet is, mely nem kalandozik messzire a krisztusi üzenettől.

Feltámadás (1999)

A Christopher Lambert főszereplésével készült és a Hegylakó rendezője, Russell Mulcahy által dirigált Feltámadás igazi vérgőzös horrorfilm azoknak, akik a meghitt hangulat helyett inkább a borzongást választanák húsvét idejére. A húsvétkor játszódó cselekményben két nyomozó egy áldozatait megcsonkító sorozatgyilkos után nyomoz, aki – SPOILER! – vallási fanatizmusból öldököl, a levágott testrészekből pedig Jézus testét szeretné újjáalkotni, hogy a Megváltó visszatérhessen a Földre. Nem éppen vidám családi szórakozás az ünnepre...

Húsvéti kosár (2013)

Még ennél is jóval betegebb és igazán csak a bizarr filmek szerelmeseinek ajánlható szórakozás a 2013-as Húsvéti kosár, melynek története szerint az egyház kitiltja a legfontosabb keresztény ünnep szimbolikájából a nyulat és a tojást, ezért a húsvéti nyuszi személyesen jelenik meg a Földön, hogy vérgőzös bosszút álljon, papokat és apácákat gyilkoljon halomra. A Zs kategóriás, annyira rossz, hogy az már szórakoztató kategóriába tartozó horrorfilm alaposan átértelmezi mindazt, amit a kedves nyusziról gondolunk.