Hogy lett szexszimbólum és cuki kedvenc a nagy fülű, harapós rágcsálóból? Nyuszik a porondon

GettyImages-1262756699
Olvasási idő kb. 4 perc

Az elefánt állati nagy, a tigris és a zebra csíkos, a dinoszaurusz kihalt, ezért különleges, a zsiráfnak pedig viccesen hosszú a nyaka. Érthető, hogy kiemelkedtek az állatvilágból, és mesehősök lettek. De mitől vált egy közönséges rágcsáló mesesztárrá és szexbálvánnyá?

Mindenekelőtt szögezzük le, egy közel 4000 fős községünk Győr-Moson-Sopron megyében szintén erre a névre hallgat, Pannonhalma közelében. Történetünk azonban most nem erről a Nyúlról szól, hanem néhány névrokonáról…

A nyúlon túl
A nyúlon túlImage Source / Getty Images Hungary

Így lett híres a kis emlős

közönséges nyúl ugyanolyan rágcsáló, mint az egér, a patkány, a tengerimalac, a hörcsög, a hód, a pézsmapocok, vagy akár a mormota. Létezett korábban közel víziló nagyságú méretben is, de a ma élő legnagyobb rágcsálók a vízidisznók, a legkisebbek pedig a törpeegerek. Közülük kifejezetten nagy karriert a nyúl mellett az egér futott még be, szintén érthetetlen okokból, de ugye senkinek nem kell bemutatni sem Mickey Mouse-t és barátnőjét Minnie-t, ahogy Jerry egeret sem, Tom macska kedvenc bőszítőjét. De valahogy sem a pockok, sem a vízidisznók, sem az egyébként híres szőrzetű nutrillák vagy csincsillák, sem pedig ugye a patkányok (kivéve Remyt a L’ecsóból) nem lettek bálványok, mesehősök, vagy igazi házi kedvencek. Ezzel szemben a híres nyulakat sorolni is nehéz:

  • Tapsi Hapsi
  • Kockásfülű Nyúl
  • Micimackó barátja: Nyuszi
  • Péter Nyúl
  • Bob és Bobek, a régebbi generációk kedvéért
  • A Találd ki, mennyire szeretlek mezei nyulai, az újabb generációk kedvéért
  • BING nyuszi
  • Miffy és még sokan mások…
És ő csak egy a sok híres nyúl közül
És ő csak egy a sok híres nyúl közülMichael Buckner / Getty Images Hungary

A kérdés alapvetően nyitva marad, a választ mindenki szimpátiájának és vérmérsékletének megfelelően keresse magában. Az biztos, hogy cuki, hogy nagy a füle, helyes, ahogy a nózija tikkel, és kellemes tapintású a szőre. Viszont ha valaki testközelből is barátkozott már élő példánnyal, az tapasztalhatta, hogy a nyúl bizony nem is olyan szelíd jószág, és különösebb mérlegelés nélkül nyakon harapja vagy levizeli a nála jóval nagyobb testalkatú, kétlábú főemlőst, ha kedve tartja. Mindezek fényében továbbra is kicsit értetlenül állunk az előtt, mitől is lett pont ez a lény ilyen népszerű főszereplője a rajzfilmeknek. Ráadásul nem csak a kicsik kedvence a nyúl!

Amikor a nyúl füle senkit sem érdekel 

A 18 év felettiek is kifejezetten bolondulnak érte, bár nem annyira a kockás fülű verzió hozza őket lázba, sokkal inkább egy csak profilból ismert sziluett. Igen, a Playboy-nyuszira célzunk, ami 1953-ban indult hódító útjára. Megálmodója Hugh Hefner már az első számmal nem kisebb nyúlra lőtt, mint Marilyn Monroe. Ő volt ugyanis az első megjelenő Playboy magazin címlaplánya. Az 2017-ben 91 évesen elhunyt szexiparos Hefner feltett szándéka volt kizökkenteni az ötvenes évek elején Amerika szexuálisan elfojtott lakosságát a prűdség állóvizéből.

A '82-es fotón Hefner oldalán a fiatal hölgy kivételesen nem egy „nyuszika”, hanem tulajdon leánya
A '82-es fotón Hefner oldalán a fiatal hölgy kivételesen nem egy „nyuszika”, hanem tulajdon leányaFrank Edwards / Getty Images Hungary

A tudományos igényességgel megfogalmazott filozófia hamar követőkre talált, a hiányos öltözetű nők pedig rajongók millióira.

Az igazi Playboy

A magát feministának (!) tartó alapító nem feleségeinek számával döntött Guinness-rekordot, bár abból sem volt kevés. Még csak nem is legalább ezer szeretőjével, akik közül a legtöbben Hefner lepedője előtt vagy után magazinjának lapjain is megfordultak, hanem azzal, hogy több mint 6 évtizedig dolgozott főszerkesztőként. A Playboy-villa és Hefner birodalma új jelentést adott a „nyuszi” szónak, de tekintve azt, ahogy Hefner a nőkkel bánt, ennek egy nyúl sem örülhet túlságosan.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek