Mit ígér 2010? - Június: a pokol kapuja

Olvasási idő kb. 3 perc

asztro-elorejelzesA júniusi, robbanásveszélyes konstelláció energiáit konstruktív módon is felhasználhatjuk, de ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak – a csillagállás emberi eszközökkel kezelhetetlen, elsöprő erejű kollektív folyamatokat sejtet.

A Dívány asztrológiai előrejelzése 2010-re, negyedik rész: június.

cikk-tipus-altalanos

JÚNIUS

A bőség szaruja és a pokol kapuja

Június 6-án a Jupiter is bekukkant a Kosba lehetőségek egy újabb ciklusának kezdetét jelezve. Sokak, elsősorban Kos, Oroszlán és Nyilas típusúak számára azonban ez akár életük lehetősége is lehet, hiszen június 8-án kerül sor a Jupiter és a sokkoló Uránusz három, úttorlaszokat szétzúzó találkozója közül az elsőre. Mások számára is vízválasztó ez a hónap: olyan sebességgel távolodhatunk el múltunktól, ahogy egy hatalmas jéghegy törik le az Antarktiszról. A most megnyíló utak jelentősége fel sem mérhető e formáció szeptember 18. és 2011. január 4-i megismétlődése előtt  - a lehetőségek mellett azonban hatalmas kockázatokkal, hirtelen, fájdalmas elválással, a külvilágból és tulajdon pszichénk mélységeiből egyaránt leselkedő veszélyekkel is számolnunk kell.

A június 7-én Szűzbe lépő Mars még nyomatékosabbá teszi, hogy magunknak is tevékenyen hozzá kell járulnunk az időszak előnyeinek kihasználásához. Ha nem is önként és dalolva, de rákényszerülhetünk például, hogy néhány hatékonyságunkat megnövelő változtatást eszközöljünk. Miközben nem állíthatjuk alacsonyra a mércét, fantáziánkat is korlátok közé kell szorítanunk. Az időszak energiái legjobban új projektek elkezdése, merőben ismeretlen területek meghódítása révén hasznosíthatók.

A Jupiter és az Uránusz berobbanása a Kosba társadalmi szinten is felsziporkáztatja a zsenialitást és újító szellemet. A lehetséges globális tudatszint-váltást, találmányok, újítások, bizonyos krónikus problémák újszerű megközelítését és megoldását fémjelezheti az elkövetkező években.

A hónap elején kínálkozó lehetőségeket azonban sürgősen ki kell használni, ugyanis a június 26-i telehold, ami egyben holdfogyatkozás is, világviszonylatban nagy és nem feltétlenül pozitív változásokat sejtet.

Eközben  ugyanis a Jupiter és Uránusz szemben a Szaturnusszal, egyszersmind kvadrátot képezve a Plútóval, a 2010 január 15-i napfogyatkozás által jelzett események lavináját indíthatja el.

A Nagy Kereszt néven ismert formáció (további résztvevők: a Rákban álló Nap, Merkúr, szemben a Hold–Plútó együttállással a Bakban) nem csak az idei nyárra, hanem a 2010 – 2012 közötti időszak egészére nyomja rá bélyegét.

Egyéni és kollektív szinten az lenne a feladat, hogy konstruktív módon használjuk fel e szó szoros értelmében robbanásveszélyes konstelláció energiáit. Ennek mikéntje azonban több mint kérdéses, hiszen emberi eszközökkel kezelhetetlen, elsöprő erejű kollektív folyamatokról van szó: a Jupiter–Uránusz bőségszarujával párhuzamosan tehát a pokol kapuja is megnyílhat.


Folytatjuk

a szerző asztrológus

cikk-tipus-linkek

Május
Február, március és április
Éves áttekintés és január

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • Offline
Ennek a kutyafélének szó szerint megszakad a szíve, ha elhagyják a társai
Ennek a kutyafélének szó szerint megszakad a szíve, ha elhagyják a társai

Egyedül ritkán vannak, és ha úgy alakul, bele is halhatnak.

4 perce

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

Érdekességek