Emberi vért talált a szendvicsében egy vendég

Olvasási idő kb. 1 perc

A houstoni nő már megevett egy fél szendvicset, mikor meglátta rajta.

Már az ebédjének a felénél járt egy houstoni nő, amikor emberi vért fedezett fel  kajájában. Susan Mosher a Cracker Baller nevű étteremben evett két héttel ezelőtt férjével, amikor megtörtént az eset, és állítólag azóta is retteg az egészségéért - írja az Eater.

"Már megettem a szendvicsem felét, amikor lenéztem, és vért láttam. Egy ujjlenyomatot. Odajött a pincérnő, akinek szinte kiestek a szemei, mikor meglátta, és kiáltozva vissza is rohant a konyhába, mert tudta, miről van szó" - mondta a korábban rákot is leküzdő Mosher. Mint később kiderült, egy szakács vágta meg magát véletlenül. "Azt akarom, hogy a magát megsebző úr menjen el egy teljes vérvizsgálatra, hogy bizonyítsa, nem fertőzött meg semmivel. Veszélyeztette az életemet, úgyhogy ez igazán nem nagy kérés. Imádkozok minden nap, hogy ne történjen semmi baj" - mondta Mosher, aki a hivatalos bocsánatkérés, és a két 50 dolláros utalvány ellenére is orvosokkal és jogászokkal konzultál.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek