Illés Fanni paralimpikon úszó, ráadásul idén megnyerte a Miss Colours szépségversenyt. Vele beszélgettünk, arról, milyen lábak nélkül felnőni, és hol tart ma Magyarországon a kerekesszékesek helyzete.
Miért vagy mozgássérült?
Adott, így születtem.
Mennyire határozta meg az életedet, mennyire fogadtad el ezt?
A mai napig rengeteget gondolkozom ezen, most rosszabb hetem van lelkileg, és előjön, de nem úgy, hogy bárcsak lenne lábam. Lehet, hogy ezt így gáznak találják az emberek, és azt gondolják, hogy ez egy begyakorolt szöveg, de nem kívántam soha, hogy legyen lábam. Pedig ez emel ki a többiek közül, és, hogy lábak nélkül úszom. Ráadásul teljesen ugyanúgy éltem az életem. mint a többiek, legalábbis a sulis időszakban. Esetleg a kirándulásokon volt más, hogy a suliban a tanárok vittek oda, vagy felmentett voltam tesi órán. Mindig épekkel jártam együtt, gimibe Zalaegerszegre jártam, 50 kilométerre az otthonomtól. Ekkor kezdtem meg az önálló életem, hét éve kollégiumban lakom.
Vannak akadálymentes szobák a kollégiumban?
Nincsenek. Szerencsére olyan a sérülésem, hogy mindent meg tudok egyedül oldani. Ami nehéz, hogy a WC-be nem fér be a kerekes székem. A tusolóba befér, de ki kell szállni belőle, hogy be tudjak menni a tusoló részbe.
A WC-nél is megvan a saját módszerem: odáig kerekesszékkel megyek, aztán kiszállok a székből, becsukom az ajtót, és láb nélkül sokkal könnyebben mozgok, mint lábbakkal. A földön élek, mint egy kiskutya. Ami nem túl higiénikus, de lekopogom, eddig nem kaptam el soha semmilyen durva dolgot.
Az nem zavar, hogy rossz helyen van a mosdó vagy a villanykapcsoló?
Á, ezeket megoldom, nem vagyok problémázós lány. Erre tanítottak a szüleim.Ne másban keressük a hibát, meg lehet mindent oldani, igaz néha körülményesebb.
Azt mondtad nehéz heted van. Miért?
Most jöttem haza három hét floridai edzőtáborból. Három hét kőkemény munka, érzem is a hatását, nagyon jól ment az úszás, lelkileg is rendbe tett. De aztán sajnos elmúlt ez a hatás. A Komjádi nem egy ingergazdag környezet, nem megy az úszás sem, és jövő héten verseny lesz. Időben nem úszom rosszakat, de van az az érzés, hogy nehezen megy, minden egyes másodpercért meg kell küzdenem. Ez így kellemetlen.
Minden évben megyünk edzőtáborba a paraválogatottal, hogy elmenjünk a vírusok elől, és fejlődjünk. Ez a legjobb az egészben. A mindennapok rá tudják rakni a hangulatomra magukat. Mivel szeretnék jól úszni a jövő heti versenyen és a jövő évi világbajnokságon is, azt érzem, hogy megszakadok. Egyedül járok konditerembe, nem tudom, ezt melyik úszó csinálná meg a Hosszú Katinkán kívül, és mégsem érzem azt az eredményt a testemen. Szeretnék lefogyni még két kilót..
Mondjuk el azért, hogy hány kiló vagy.
Lábakkal vagy lábak nélkül? Lábak nélkül 46-47. És 178 centi magas lennék, ha lennének lábaim.
Mennyire volt más Floridában a megítélésed, mint itthon?
Túl sok élményem nem volt, mert az uszoda, a konditerem és a szálloda közt ingáztam. De az így is lejött, hogy az emberek nagyon máshogy állnak a dolgokhoz. Ha nem megy valami jól, akkor próbáld meg újra, holnap majd jobb lesz - mondják. Itthon, ha nem megy valami, akkor szar vagy és kész. Három héten keresztül lábak nélkül voltam kerekesszékben. Senki meg sem bámult, pedig én elég lelkis vagyok. Tegnapelőtt egy ember odajött hozzám, és megkérdezte: Ugye nem mondja, hogy maga nyomorék? Nem, kerekesszékes vagyok és nem nyomorék. Ez a felfogás, ami itthon van, az nem jön be. Ez egy élethelyzet, egy állapot, amitől még nem vagyok se sérült, se beteg, se semmi. Én mindig azt mondom, ti épek vagytok, de csak testileg. Ez meg az én testem. Ezt kaptam, ezt csinálom.
Mennyire más a felkészülésed mint az ép sportolóké?
Ugyanolyan, csak mivel én csak karral úszom, ezért kilométerben más. Aki kézzel-lábbal úszik, az nyilván több kilométert képes úszni. Nálam egy edzés - ami két óra- kb 4 kilométer. Ha azt megszorzod kettővel, akkor 8-9 kilométert úszom naponta, és erre jön még két órás kondi. Muszáj fogyni, hogy jobban menjen, de ez csak az én véleményem, az edzőm nem mondja.
Edzhetnél Hosszú Katinkával?
Ma is ott úszott mellettem, nagyon helyes lány, megmaradt annak aki volt, ezért is szereti mindenki. Akik nagy sportolók, meg akik benne vannak a munkában, azok ilyenek. A focistáink nagyképűek, a vízilabdás fiaink nagyon szerények. Úgy tudnak bejönni, hogy meg sem mondanád róla, hogy ő egy vízilabdás. Akik alattuk vannak, a fiatalabb vízilabdázók, na őnekik még van arcuk. Még meg kell tanulniuk az alázat szó fogalmát.
Mióta csinálod ezt?
13 éves korom óta úszom versenyszerűen, elég későn kezdtem. Hosszú Katinka szerintem 5-6 évesen tanulhatott meg úszni, és utána kezdett versenyezni. Én meg 12-13 évesen tanultam meg még úszni is. Az első alkalomtól számítva, hogy vízbe mentem, fél év múlva már versenyen voltam. Nagyon sokan nem vagyunk paraúszók Magyarországon, a válogatott 11 fő. Az épeknél meg 30 fölötti ez a szám.
Zalaegerszegen kezdtem, volt egy csapatom, jóban voltam a lányokkal, fiúkkal, de ők épek voltak. Feljöttem, mert itt hasonló sérülésű lányokkal úszhatom együtt. Aki a pályatársam, ő a szobatársam minden versenyen. Neki egy ép keze és egy ép lába van, nekem viszont semmim sem ép, nem is egy kategóriában versenyzünk.
Az, hogy a kezeden nincs annyi ujj, befolyásolja a sebességed?
Minél nagyobb a tenyered, annál jobban megy. Nem lehet semmit használni, mindenki azt használhatja, amije van. Az úszókat ugyanis kategóriákra osztják be, egytől tízig.
A tízes kategóriás embert úgy kell elképzelni, hogy az egyik lába mondjuk vékonyabb, térdtől lefelé. Mondjuk ő szinte ép ember. A másik véglet az egyes, nyaktól lefelé béna emberek, akiket úgy rakják be a vízbe. Nagyon lassan tudnak leúszni 50 métert, de leússzák. Én pedig az 5-6 kategóriában vagyok, mellen ötös, mert ott az a lényeg, ahol a láb számít. A többi kategóriában eggyel feljebb vagyok, de szeretnék lejjebb kerülni, mert műtötték a vállamat, nem úgy terhelhető.
A ategóriabesorolás úgy történik, hogy az orvosok megvizsgálnak, lemérnek mint a ruhát, minden egyes testrészt lemérnek, lerajzolják a kezem, és az alapján besorolnak. Megnézik mi mozog, hogy mozog, aztán megnéznek vízben. Megnézik a belső szerveket is. Kívülről lehet, hogy épnek nézek ki, de vannak problémáim a vállammal a könyökömmel. Ezen múlhat, hogy oda sorolnak ahol eddig lehetnék. Sokan azt gondolják, azért szeretnék átsorolást, mert ott jobb eredményeim lehetnek. De akkor nem úgy ugranék be a medencébe, hogy úgyis nyolcadik leszek, de szuper.
Úgy érted, jelenleg egy olyan kategóriában vagy, ahol hátrányból indulsz a többiekhez képest ?
Igen, hozzám képest ők sokkal épebbek, ez szerintem nem fair. A paralimpiai döntő tudja igazolni, ahol 100 méteres mellúszásban bejutottam, úgy, hogy egyedül nekem nem volt lábam. Ők el tudják magukat rúgni a fordulókban, tudnak lendületet venni a rajtkövön. Én ezzel mindjárt 5 méter hátrányból indulok.
Ebből élsz?
Nem. Bár kapok ösztöndíjat, húszezer forintot havonta. Mindig egy összegben kapom meg, van, hogy 6 hónapig nem kapok semmit.
El tudod képzelni itthon, hogy a Marie Claire vagy az Elle vagy bármelyik másik glossy magazin címlapjára kerülj?
Ez a célom. Van ez az úszás vonala az életemnek, amit magam miatt csinálok, a szüleimnek szeretnék bizonyítani, meg a páromnak, hisz ők vannak ebben minden nap velem. A másik vonal, hogy azért is indultam el szépségversenyen, hogy felhívjam a figyelmet a kerekesszékesek helyzetére. Aki kérdezett, mindenki az úszásról kérdezett. A szürke hétköznapokról, hogy hogyan jutok be egy nem akadálymentesített helyre – na ez senkit nem érdekelt. Ezért is indultam el egy szépségversenyen, hogy kiálljak a fogyatékkal élő lányokért és fiúkért.
Jó lenne, ha lenne egy ilyen lehetőség. Aki először nyerte meg ezt a szépségversenyt, a Varga Kata, ő az Elle magazinak volt a címlapján tavaly, de a kerekesszéke alig látszott. Én felvállalnám akár láb nélkül is magamat.
Nyilván az van bennem, hogy én sosem tartottam magam jó nőnek, és nem is foglalkoztam vele. Én sportoló vagyok, általában nem vagyok kifestve, most le is van nőve a hajam, majd elmegyek fodrászhoz. Ezt én azért csináltam, mert ezzel, könnyebben tudom építeni a karriereremet, mint azzal, hogy úszom, és senki le sem szarja.
Volt a szépségversenynek utóhatása?
Az utcán megismernek az emberek, és nem azért, mert úszó vagyok, hanem a verseny miatt. Meg a Berki is sokat tett ehhez hozzá. Merthogy benne voltam az Édes életben Berki Krisztiánnal. Nekem nem volt szimpatikus, de aztán megváltozott róla a véleményem.
Azért írtam neki, mert ha az emberek sokan nézik a műsort, és azt látják, hogy a nagypofájú, bunkó paraszt Berki Krisztián segít nekem - mert erről szólt a műsor - akkor ők is nyugodtan odajöhetnek az utcán segíteni, megszólítani, vagy bármi ilyesmi. Nagyon pozitív hatása volt a műsornak. Ha pedig valakinek azt mondom nem kell segíteni, nem kell megsértődni, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy akkor nem kell segítség.
Nincs benned ilyen, hogy ezt én dafke megoldom egyedül?
Pont ilyen vagyok, így neveltek, meg tudom oldani egyedül is, de el kell fogadnom, hogy vannak szituációk, amiknél szükségem van másokra. De nekem pozitív az életem, 10-ből 10 ember segít vagy felajánlja.
Sokan mondják, hogy hülye vagyok, hogy becézgetem magunkat - mert azt szoktam mondani, hogy rokik vagyunk - és a saját világomból szóltak rám. Az, hogy a tévében lássam magam vissza lábak nélkül - nem mint sportoló , hanem mint magánember. Nagyon gátlásos voltam, de nem azért csináltam, hogy sztár legyek, hanem azért, mert ez mindannyiunk érdeke.
Apa egyik ismerőse teljesen kiakadt, hogy le kellett vágni a lábujját, és mondta, hogy soha többet nem vesz fel papucsot, és akkor mondta neki apa, hogy te hülye vagy, a lányomnak nincsen lába. Én soha nem szégyelltem a testem, csak magamban, az meg mindegy.
Most, hogy itt beszélgetünk, felvetted a lábadat. Ez mitől függ?
Szeretem öltöztetni, meg télen jó, mert melegít. Nyáron nem annyira. Meg ha mankózom, akkor hordom.
Felveszel szoknyát?
Székbe persze. Régen bő cuccokat hordtam, és amíg nem jött a sport az életembe, addig nagyon gátlásos voltam. Most már csak 5-10 százalékra csökkent ez bennem.
A sport segített elfogadni a tested?
Jókor jött az életembe..Valami pluszt adott. Bárcsak mindenki így gondolkodna, mint én, meg akik körülvesznek! Magyarországon kb 10 százalék azok aránya, akik a rokik közül úgy gondolkodnak, mint én.
Miért, ők hogyan gondolkodnak?
Otthon ülnek, tévéznek, sajnálják magukat, és elrejtőznek a világ elől. Ezért fura az embereknek, ha látnak egy kerekesszékest, mert senki nem mozdul ki otthonról. A versennyel is ez volt a célom, én mertem írni a Berkli Krisztiánnak, akkor ő merjen kijönni a lakásából, nem?
Lehet divatosan öltözködni, nem érdekel, hogy vékony a lábam - már összement a szivacs, ki kéne cseréltetni a vádlimon - attól még lehet öltözködni.
Akkor bármilyen forma lehet?
Jaja, jó formájúak, szokta is mondani egy úszós társam, hogy egész izgatóak a lábaim - persze csak poénból.
Változott szerinted valami ebből a szempontból az utóbbi időben?
Igen, itt Pesten mindenképp. De a múltkor voltam a barátommal Esztergomban, és úgy néztek rám, mintha ufót láttak volna. Ott még szerintem kerekesszékes embert nem láttak, az biztos. Ide még nem jutott el a felfogás.
Ez azt jelenti, hogy meredten néznek?
Négy fajta van. Van, aki észre sem vesz. Vannak, akik bámulnak a szemük sarkából, aztán vannak, akik utánam bámulnak, és rólam beszélnek. Végül vannak, akik odajönnek és kézzel megpróbálnak meggyógyítani. Volt olyan a múltkor, hogy egy nő kérdezte, hogy mi bajom. Mondtam, hogy így születtem. Mondta, hogy Isten tud rajtam segíteni. Én meg azt válaszoltam, hogy bár katolikus és hívő ember vagyok, ezen higgye el, nem tud segíteni, ezt adta, és ez így szuper. Még egyszer megkérdezte, hogy mi bajom, és elmondtam, hogy nincsenek lábaim. Ezen tényleg nem tud segíteni - látta be.
Közben összegyűjtöttük milyen előnyei vannak a mozgássérültségnek..
A tesóm mindig azt mondta egész gyerekkorunkban, hogy bárcsak neki sem lenne lába. Én már kint voltam az utcán, amikor ő még a cipőfűzőjét kötötte be. Mondta, hogy nem kell borotválni a lábamat, mindig izmos a lábam, olcsó a műköröm, mert csak három ujjam van. Amerikában szerintem ennek nem is igen van hátránya, itthon az akadálymentesítés a probléma.
Nem dühítenek ezek a dolgok?
A Komjádiban a versenymedencében edzek, ami az emeleten van. Mindenki végignézi, ahogy az edzőm felvisz ölben, aztán a székemet. Lefelé ugyanez. Ez megszokott, ezek nekem poénosak.. Ezeket a szituációkat néha kiposztolom. A múltkor voltam a Sportkórházban, és ott lift sincs. Jöttek a beteghordók és ők cipeltek egyik helyről a másikra. Ezek ciki szituációk, de úgy vagyok vele, hogy nem érdekel. Így is próbálom terjeszteni az igét. Vagy vannak helyek, ahol van akadálymentesítés, de olyan meredek, hogy ember legyen a talpán aki ezen felteker.
Mik a célok? Rió?
Nem, mostanában csak napokban gondolkodom. Most mondjuk a jövő heti szintfelmérő. Aztán jön a karácsony, és most lesz az első, hogy nem hagyok ki két hetet, hanem inkább folytatom.
Jövőre lesz egy VB, és mivel otthagytam a magyar szakot az ELTE-n, lehet, hogy emelt szinten újra érettségizek Szeretnék pszichológiát tanulni, mert nagyon érdekel.
