vicces hazugságok

Képesek vagyunk felismerni azt, hogy valaki hazudik nekünk, hiszen vannak jelei. Pontosan tudjuk azt is, hogy egyszer-egyszer még belefér, ha az igazságtól egy picit elrugaszkodunk, ahogyan azt is, miért tudjuk elítélni azt, aki már a saját hazugságait is elhiszi. Egyvalamivel azonban nem feltétlenül vagyunk tisztában: azzal, hogy miért hazudunk. 

Ez az igazság a hazugságról

Nevezzük akár megtévesztésnek, akár becstelenségnek, annyi bizonyos: a hazugság egyszerűen olyan információ, ami nem igaz. Robert Feldman, a Massachussets Amherst Egyetem pszichológiaprofesszora szerint az emberek leginkább azért tisztességtelenek, mert az nagyon is hatékony társadalmi taktika. A szakember szerint hét olyan dolog van, amiért az emberek képesek kiforgatni az igazságot.

A hízelgés nem vicces, és nem is igaz

A hazugság egyik leggyakoribb formája a hízelgés, amely általában a tények eltúlzásával jár – magyarul: a hízelgő ember nem teljesen őszinte, amikor túlzásba kell vinnie a dicséretet.

Hazugság az is, ha egy olyan helyzetben próbálunk labdába rúgni, amelyről csak nagyon keveset tudunk. Például egy olyan beszélgetésbe kapcsolódunk be teljesen hozzáértőként, amelyről halványlila gőzünk sincs.

Aztán harmadikként ott a mások befolyásolására használt hazugság, amellyel az a cél, hogy még lenyűgözőbbé tegyük magunkat. Nem mondunk akkor sem igazat, amikor egy korábbi hazugságunkat kell életben tartanunk. Ez azt jelenti, hogyha a kezdetben valami apróságról elferdítjük a valót, ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani ezt az álvilágot, néha egyre nagyobbat kell mondanunk. A hatodik és hetedik ok pedig valószínűleg senki számára nem ismeretlen ok a hazugságra:

Így füllentünk mi 

Nem tagadhatjuk tehát tovább: a hazugság az életünk része, amitől gyakran érezhetjük magunkat rosszul meg jól is. Vannak ugyanis olyan füllentéseink, amelyekre jó érzésekkel gondolunk vissza, sőt, az is lehet, hogy az életünk változik meg miatta. Például így.

A hazugság utókora

„Anyu kamaszkoromban rendszeresen kiakadt, ha megmondtam neki, hol kivel voltam, mit csináltunk. Nem tudtam pontosan rájönni, mi zavarta. Egy idő után azt kezdtem el mondani, amit szeretett volna hallani, és akkor megnyugodott, rögtön lezárta a faggatózást, és hirtelen befejezte a beszélgetést” – kezdi Ildikó. 

Annál okosabbnak gondoltam, hogy ne tudná, hogy nem mondok igazat, aztán rájöttem felnőttként hogy valami látszatfalat védelmez. Meghagytam a játszmájában, azt gondoltam, nem érdekli, mit csinálok.

Ildikó felnőttként a már szintén felnőtt gyerekeivel együtt próbálta megértetni édesanyjával, hogy mi történt valójában, de ő ilyenkor is csak mosolygott, mint aki az angyalát látja. Mint azt Ildikó mondja, mindebből annyit tanult, hogy

hierarchikus kapcsolatban, például munkahelyen nem adunk át személyes információt, vagy csak minimálist, megszűrtet, a főnökkel nem beszélgetünk, csak meghallgatjuk, s amit mond, nem vonatkozik a személyes életemre.

„Hierarchikus kapcsolatban nincs bizalom, csak a szabályok betartása. Emiatt közel 40 éve úgy ülök a munkahelyeimen, mint egy kedves kolléga, ám a főnökök számára ismeretlen sziget.”

Kamuból lett házasság

Gábor a házasságát köszönheti egy „ordas nagy hazugságnak”.
„Volt egy barátnőm 11 éve, de már kifelé tartottam a kapcsolatból. Felmentem egy társkereső oldalra, persze kamuprofillal, Tom Brady fiatalkori arcképével, Veres Miklós álnéven. Csak egy kis szórakozást kerestem, de összeakadtam egy nővel, akivel egymásba szerettünk.

„Az első sokk után olyan meglepően pozitívan fogadta, hogy azt mondta: »eddig nem annyira érdekeltem, most kezdek izgalmas lenni«. A következő évben már összeházasodtunk, az első gyerekünket Miklósnak neveztük el, mivel hetekig Miklósnak hívott engem. Azóta már két gyerekünk van, és 8 éve boldog házasságban élünk.”

A munkáját szerezte hazugsággal

Ha azt gondolnánk, Gábor történeténél nem lehet kacifántosabb, akkor álljon itt Zaláné is, aki a gyerekkori álma miatt döntött úgy, hogy belemegy egy elképesztően nagy hazugságba.

„Beadtam mindenhová a jelentkezésemet, de vagy elutasítottak, vagy nem válaszoltak. 2009 őszén indult a brit FourFourTwo futballmagazin magyar kiadása, annak indult egy honlapja is, oda lehetett jelentkezni ingyenmunkára fiataloknak. A telemarketinges munkám mellett ott dolgozhattam vagy 8 hónapig, volt egy blogom, és amikor jött 2010 nyarán a dél-afrikai vb, kitaláltam egy kamut: elmegyek Dél-Afrikába egy gazdag haverom segítségével, akinek az apja a francia Danone-nál dolgozik, és mint főszponzor, kap ingyenjegyet egy csomó meccsre.

Úgy tettem, mintha kinn lennék Dél-Afrikában egész hónapban, és onnan küldeném a tudósításokat a blogomban” – mesélte a nem mindennapi történetét Zalán, aki mindeközben nemhogy Dél-Afrikában nem volt, a 8. kerületi albérletéből ki sem tette a lábát.

„Szinte egy hónapig ki sem mentem az utcára, nehogy valaki felismerjen, hogy itthon vagyok. Mindennek utánanéztem, mikor honnan hová megy busz, tök élethű volt” – sorolta Zalán, aki néhány külföldi, valóban Dél-Afrikában tartózkodó ismerősével megbeszélte Messengeren, hogy küld neki fotókat. Hogy, hogy nem, a blog óriásit ment, naponta úgy 15 ezren olvasták. 

A címet úgy adtam, hogy hátulról haladva mindennap egy betűt hozzátettem az elejéhez, a végén az jött ki afrikaans nyelven, hogy: Képzelt riport egy afrikai világbajnokságról.

Mielőtt azonban az utolsó rész megjelent volna, Zalán bement a főszerkesztőhöz, és mindent bevallott neki, még azt is, hogy csak az volt a célja, hogy felhívja magára a figyelmet” – mesélte tovább Zalán, akit a főnöke nemhogy nem zavart el, hanem azonnal föl is vette főállású munkatársnak. Zalán egy hónapig tartó hazugsága végül odáig „fajult”, hogy öt évvel később online főszerkesztő lett, a főnöke pedig a legjobb barátja.