A vetélést nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni. Azok, akik nem értik, miért ilyen nehéz ez, azzal érvelnek, hogy a várandósság korai szakaszában még csak egy kis sejtcsomó található az anya méhében, ezért nem is értik, mit kell meggyászolni rajta. Azok, akik mesterséges megtermékenyítésen esnek át, és a menstruációjuk során elveszítik a beültetett embriókat, szintén elvetélnek – esetükben még kevesebb a külvilágból érkező empátia. Pedig azok a vetélések nem egy sejtszaporulatról szóltak, nemcsak egy újabb havivérzésről, hanem egy fejlődő kis élet akaratlan elvesztéséről. Amivel egy sor negatív érzelem érkezik egy nő, sőt a komplett család életébe.
Gina Moffa gyászterapeuta magánpraxisában fogadja a vetélésen átesett családokat – igen, nemcsak a nőket, de a babájukat elvesztő férfiakat is. A szakértő leszögezi, hogy olyan érzelmi hullámvasút következik a vetélés után, amire előre egyszerűen nem lehet felkészülni. Ezen az sem segít, hogy a legtöbb gyászoló szülő szégyenkezik mély fájdalma miatt, hiszen élőben sosem láthatta a magzatát, nem tartotta a karjában, mégis gyászolja. Ez azonban nem teszi kevésbé valóságossá és elsöprővé az érzelmeket. Ha letagadjuk vagy nem merjük megélni őket, attól nem múlnak el, csak tovább kínoznak minket.
A gyógyulás egyik fő része, hogy engedjük meg magunknak a gyászolást. Szembe kell néznünk az érzésekkel, amiket a vetélés kiváltott belőlünk: elvesztettük egy kis élet lehetőségét, magunkat vagy a párunkat hibáztatjuk, csökkent értékűnek érezzük magunkat, aki még egy gyereket sem tud kihordani, attól félünk, ez valamiféle büntetés vagy annak a jele, hogy soha nem válhatunk szülővé. Irigyek vagyunk másokra, akiknek már van gyerekük. Mindenkinél más és más érzelmek kerülnek a felszínre. A fontos az, hogy szakemberhez forduljunk velük, aki segít őket úgy megélni, hogy abba ne pusztuljunk bele sem mi, sem a kapcsolataink. A gyászterapeuta öt tanácsa következik.
#1 Éld meg az érzéseidet!
A vetélés egy trauma, amit fel kell dolgozni. Szorongás, depresszió, erős bűntudat, érzelmi zsibbadtság járhat vele. Persze igyekszünk ezeket az érzéseket távol tartani magunktól, de ez hosszú távon lehetetlen. Ráadásul ott marad a vágy, hogy továbbra is gyereket vállaljunk, miközben nagyon félünk egy következő terhességtől: mi lesz, ha az sem sikerül? Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban ne mások érzéseivel, elképzeléseivel foglalkozzunk, hanem saját magunkkal. Éljük meg és fejezzük ki az érzéseinket, hogy aztán válaszokat kaphassunk kínzó kérdéseinkre.
#2 Haladj lassan, és hagyd, hogy gondoskodjanak rólad!
Sokan úgy próbálnak meg túlesni a vetélés utáni gyászfolyamaton, hogy azonnal belevetik magukat a régi életükbe. Dolgozni mennek, sportolnak, utaznak, próbálnak úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mások ennek ellenkezőjével küzdenek, úgy érzik, nincs értelme reggel kikelni az ágyból. Akárhogy is élünk, fontos, hogy nem kötelező azonnal visszatérnünk a régi rutinokhoz. Hagyjunk magunknak időt rá, hiszen ahogy a testünk sem pár nap alatt gyógyul meg a vetélés után, úgy a lelkünk sem. Ezekben az időkben fokozottan szükségünk van a szeretteinkre, barátainkra, akik gondoskodnak rólunk. Ezt sem kell hősiesen visszautasítani, inkább éljünk vele, támaszkodjunk rájuk egy kicsit.
#3 Integráld a veszteséget az életedbe!
Nem az számít, a terhesség hanyadik hetén történt a vetélés, hanem az, mennyire kötődtünk a babához, a lehetőséghez, a szülői érzésekhez, mennyire álmodtuk meg már a jövőt. A gyászfolyamat része, hogy elismerjük, hogy a kicsi megérkezett az életünkbe, és hogy túl korán távozott belőle. Nem érdemes és nem is lehet letagadni a létezését. Sőt fontos foglalkozni vele, akár levelet lehet neki írni, valamilyen emlékhelyet állítani, amivel megtiszteljük őt. Különösen fontos ez akkor, ha a babát úgy veszítettük el, hogy már vannak nagyobb gyerekeink. Nekik is könnyebb elfogadni a kistestvér érkezésének elmaradását, ha beszélgetünk velük róla, és egy tárggyal vagy énekkel, rajzzal, bármivel mindannyian el tudunk búcsúzni tőle.
#4 Lépj kapcsolatba a sorstársakkal!
A vetélés sokkal gyakrabban történik meg, mint gondolnánk, azaz meglehetősen sok nőt érint. Már a tudat is segíthet, hogy egyáltalán nem vagyunk egyedül a történetünkkel és az érzéseinkkel. Ha tehetjük, csatlakozzunk élőben olyan csoporthoz, ahol kibeszélhetjük magunkból a fájdalmunkat és erőt meríthetünk a többiek támogatásából. Így megoszlik a veszteség súlya, új információkat cserélhetünk egymással és újra reményre lelhetünk.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
#5 Keress egy jó szakembert!
Egy gyerek elvesztése nagyon meghatározó pont egy nő, egy család életében. Szükségünk van legalább egy szövetségesre, aki meghallgatja, megérti panaszainkat és segít kidolgozni egy olyan stratégiát, ami mérsékli a fájdalmat, helyes mederben tartja a gyógyulást. Erre nem biztos, hogy pont a párunk vagy a barátnőnk, családtagunk a legalkalmasabb személy. Főleg akkor nem, ha úgy érezzük, a negatív érzelmek lebénítanak, elborítanak, kiszorítanak minden mást az életünkből. Egy jó terapeuta nem fog hibáztatni, sőt segít megküzdeni a hamis bűntudattal és értéktelenségérzéssel. Megmutatja, hogyan működhetnek tovább a kapcsolataink és az egész életünk.
