Nagy bajt okozhat, ha így vásárolsz

vasarlas-baj-878229960
Olvasási idő kb. 5 perc

Mindennapi életünk része a vásárlás, amely azon felül, hogy pénzt visz el, bizonyos esetekben a párkapcsolatainkban is bajt okozhat. Például akkor, ha e tevékenységet titokban űzzük. Szakértőt kérdeztünk meg erről.

Nem sokat kell talán magyaráznunk arról, hogy mit jelent titokban vásárolni, ám sokak számára talán nem is ismert jelenség. Pedig a környezetünkben is lehet olyan, aki szereti csendben, magányosan megoldani úgy a költéseit, hogy nem szól róla, vagy épp csak a kiadásai összegéről nem az igazat mondja partnerének. Félreértés ne essék: a titokban vásárlás nem azt jelenti, amikor meglepetésként ajándékot vásárolunk szerettünknek, hanem azt, amikor

szándékosan rejtjük el a közös háztartásunkat érintő, nagyobb vagy rendszeres vásárlásokat.

Veszélyes üzem a titokban vásárlás

Molly Burrets, a Dél-Kaliforniai Egyetem klinikai pszichológusa szerint az ilyen tevékenységek hátterében gyakran az áll, hogy a titokban vásárló szeretné elkerülni a költési szokásokkal kapcsolatos konfliktusokat, vagy épp azt, hogy úgy adjon ki pénzt, hogy ahhoz nem fűz megjegyzést a partnere. A legtöbben ugyanis azt akarják megúszni, hogy

társuk ne érdeklődjön sem az elköltött összegről, sem a megvásárolt dolgokról, sem a vásárlások gyakoriságáról.

A titokban vásárlás bajt is okozhat a párkapcsolatokban
A titokban vásárlás bajt is okozhat a párkapcsolatokbanOliver Rossi / Getty Images Hungary

Amiért viszont veszélyes lehet, hogy egyesek a titokban vásárlást stresszoldásként használják. Ám, ha e megküzdési stratégiát túlzásba viszik, akkor az egykor jó érzést nyújtó vásárlás szégyent és tagadást okozó függőségi minta részévé válhat.

Összetett pszichológiai folyamat

Mindezzel egyetért Madurka Petra pszichológus is, aki szerint, mint általában a legtöbb pszichológiai folyamat, ez is nagyon összetett. A titokban vásárlás hátterében sok minden állhat, attól függően, hogy

ki elől titkoljuk a vásárlást, milyen gyakran történik meg, vagy, hogy konkrét tárgyhoz köthető-e.

Ha például a párkapcsolatunkban nem merjük elmondani, az lehet egy korábbi szülői minta ismétlődése, vagy a bizonytalanság – „ha megtudja, biztos nem fog szeretni” – következménye. Ha viszont már azért kezdjük el titkolni, mert kezd függőséggé válni, esetleg a környezetünk is érzékeli a problémát, akkor szégyent élünk meg, így igyekszünk eltitkolni a vásárlás tényét. 

Főként nőket érintő probléma

A pszichológus szerint e tevékenység inkább a nőket érinti, hasonlóan a vásárlásfüggőséghez.
„Ennek az lehet az oka, hogy a nők több esetben függnek anyagilag a párjuktól, nagyobb a társadalmi nyomás, hogy a jövedelmüket a családjuk jólétére fordítsák a sajátjuk helyett” – magyarázza Madurka Petra. Noha a szakértő is úgy véli, hogy a titokban vásárlás az elején „viccesnek”, izgalmasnak tűnhet, több veszélyt is rejt magában: többek között azt, hogy miután nincs egy külső vélemény, kontroll, e tevékenység könnyebben alakulhat mániává, de emellett a párkapcsolati őszinteség alapjait is megkérdőjelezheti.

A magányos vásárlás az őszinteség alapjait is megkérdőjelezheti
A magányos vásárlás az őszinteség alapjait is megkérdőjelezhetiEkin Kizilkaya / Getty Images Hungary

Bajt okozhat a párkapcsolatban

Márpedig köztudott, hogy az őszinteség hiánya bizalomvesztést eredményezhet egy kapcsolatban. A titkolózó részéről megerősödhet az önvédelem érzése, főleg, ha a vásárlás kiderül, és a másik fél nem empatikusan reagál.

A másik fél esetében pedig könnyen fokozódhat a gyanúsítás és ellenőrzés.  

A legjobb, amit tehetünk

„Mindenképpen a nyílt kommunikációt javaslom. Nem feltétlenül kell beszámolnunk minden költésünkről, de legyenek világos szabályok, amelyekben meghatározzuk, hogyan osztjuk fel a közös és egyéni költségeket” – tanácsolja Madurka Petra, aki szerint segíthet a „háromnapos szabály” használata is. 

Ha valamit kinézünk magunknak, ne vegyük meg azonnal, hanem várjunk vele három napot. Ha ezután is érezzük a szükségét, akkor megvásárolhatjuk.

Segíthet az őszinte kommunikáció és a „szórakozási pénz” is
Segíthet az őszinte kommunikáció és a „szórakozási pénz” isPixelsEffect / Getty Images Hungary

A pszichológus azt is jó ötletnek tartja, hogy a párok úgynevezett „szórakozási” pénzt építenek a költségvetésükbe, amelyet minden hónapban arra költhetnek, amire csak akarnak. Hasznos lehet megállapodni egy kiadási limitben is, amely mindkét fél számára egy bizonyos fokú egészséges, pénzügyi szabadságot biztosít. Segíthet az a lefektetett szabály is, hogy az elfogadott keretnél nagyobb összegű kiadásokat pedig megbeszélik.

Ha szeretnéd megismerni a bizonyos 5 másodperccel kapcsolatos szabály új fejleményeit, akkor mindenképpen ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek