Valentin-napi hazugságok a szerelemről – nem jó, ha te vagy a mindene

GettyImages-514351083
Olvasási idő kb. 5 perc

„Örökké a tiéd, örökké az enyém.” Áll a hatalmas, piros, szívecske alakú héliumos lufin, ami unottan várja, hogy gazdára találjon a szerelem ünnepén. Vajon egy ilyen üzenet valóban az, amit hallani szeretnénk? A kultúránk üzenetei a szerelemről olyan hiedelmeket ültethetnek belénk, amiknek gyakran kevés köze van a valósághoz, az irreális elvárásoknak pedig igencsak nehéz megfelelni.

Szegény Bálintok több mint harminc éve elvesztek a szerelem ünnepének kikiáltott Valentin-nap mögött. Az 1990-es évektől kezdődően egyre népszerűbbé, majd elfelejthetetlen nappá vált február 14-e. A választás nem véletlen, hiszen már korábban is Szent Bálintnak, a szerelmesek védőszentjének ünnepnapja volt ez, mígnem Magyarországra a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete a virágkultúra népszerűsítése céljából be nem vezette a Valentin-nap fogalmát. Mára már az emberek hatalmas társadalmi nyomásról számolnak be, hogy ezen a napon lenyűgözzék a párjukat. Vörös rózsák, szívecske alakú lufik, különleges csokoládék tömeges vásárlásában tetten is érhető a társadalom által belénk ültetett elvárás: ma ki „kell” mutatni a szerelmedet. A kulturális nyomás gyakran arra késztet bennünket, hogy túlzottan idealizált, valótlan kijelentéseket tegyünk, ezzel is kifejezve a párunk iránti szeretetünket.

Irreális üzenetek és a párkapcsolati elégedetlenség

A Valentin-nap üzenete, hogy a párodnak mindenképpen vegyél drága ajándékot, romantikus módon fejezd ki iránta érzett végtelen vonzalmadat. Ezek a kulturális üzenetek erősen befolyásolják viselkedésünket: Amerikában 2022-ben több mint 20 milliárd dollárt költöttek az emberek Valentin-napi ajándékokra. Ez az összeg nem gyémánt fülbevalókból jött össze, hanem cukorkából, üdvözlőlapokból és virágvásárlásból. Azonkívül, hogy megviseli a pénztárcánkat, irreális elvárásokat fogalmaz meg számunkra a szerelemmel kapcsolatban. Ha nem jutna eszünkbe kapásból három, itt van néhány példa a kedvenc Valentin-napi üzenetekből:

  • Örökké szeretni foglak.
  • Te vagy a mindenem.
  • Te vagy az egyetlen szerelmem örökre.
  • A szívem csakis a tiéd.
  • Te vagy a másik felem.
  • Teljesen kiegészítesz.
  • A szívem örökre hozzád tartozik.
  • Eláll tőled a lélegzetem.
A Valentin-nap szerelemképe irreális elvárásokat ültet belénk
A Valentin-nap szerelemképe irreális elvárásokat ültet belénklilkar / Getty Images Hungary

Ki ne akarná ezeket a mondatokat hallani, hiszen általuk azt érezzük, a másik mindennél jobban szeret minket, vágyik ránk, és csak velünk akar lenni. Az ördög a vállamon azonban megkérdezi, hogy érdemes-e túláltalánosító, szélsőséges kijelentésekkel bombázni egymást az ünnep kedvéért? A téves hiedelmek gyorsan párkapcsolati elégedetlenséghez vezethetnek. Ha a szívem csak az övé, miért foglalkozik olyan sokat a barátaival? Ha én vagyok a másik fele, miért beszél meg a testvérével is mindent? Vágyunk-e igazán arra, hogy a másik teljesen tőlünk függjön, mi legyünk az egyetlen kiegészítői az életének, és ne tudjon tőlünk levegőt se venni?

Őszinte kommunikáció Valentin-napon is

Nehéz nem teljesen azonosulni ezekkel a szerelmet ígérő üzenetekkel, hiszen megnyugtatnak minket, hogy nem leszünk egyedül, és örökké szeretni fognak minket. Ki ne vágyna minderre? A realitás talajára kerülni félelmetes, hiszen az nem mindig ígér nekünk örökké forró lángon égő szenvedélyes szerelmet. A szembesülés hiánya a társadalmi nyomásként belénk ültetett hiedelmek erősítéséhez vezet. A kutatások szerint mind a férfiak, mind a nők arról számolnak be, ha ezen a napon nem kapnak ajándékot vagy valamilyen visszacsatolást, hetekig elhúzódó szomorúság és levert hangulat lesz úrrá rajtuk.

Néhány tipp, hogy ne fújjunk irreális elvárásokból lufit a szerelmünk köré:

  • Kerüljük a szélsőséges szavakat, mint a mindig, örökké, soha.
  • Vizsgáljuk meg, mi is az pontosan, amit a leginkább értékelünk a kapcsolatunkban vagy a párunkban, és specifikusan ezeket osszuk meg vele.
  • Ne ígérjünk örökkét, hanem vizsgáljuk meg, milyen értékeink és céljaink vannak, indítsunk ezzel kapcsolatban beszélgetést. Ezáltal sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz.
  • Tegyük félre az elvárásokat, és legyünk úgy együtt ezen a napon, ami jóleső. Kommunikáljunk arról, hogyan is képzeljük el ezt a napot, és tegyük félre a romantikus filmekből ránk telepedő elvárásokat.

Fontos kapcsolódnunk saját szükségleteinkhez, és hiedelmeinket a romantikus kapcsolatainkkal reálisabb talajra helyezni, mert az irreális elvárások szinte biztosan csalódáshoz vezethetnek. A realitás pedig megengedi számunkra az önazonos kapcsolódást. A tudatosság nemcsak a kapcsolatnak, de pénztárcánknak és a környezetünknek is sokat jelenthet.

Ha nőként kezdeményezel, férfias vagy? Így hatnak belső elvárásaink az ismerkedésreHa nőként kezdeményezel, férfias vagy? Így hatnak belső elvárásaink az ismerkedésre

Te mit gondolsz, kezdeményezhet egy nő is? Ő is meghívhatja a másikat egy italra? Vagy a kapcsolatban ő is szervezhet randit?

Tovább olvasom

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • lájfhekk
Így készíthetsz fotóidból gif-et: kevesen ismerik a trükköt
Így készíthetsz fotóidból gif-et: kevesen ismerik a trükköt

Könnyen személyre szabhatjuk messenger üzeneteinket a fotóinkból készített gif-ekkel. Mutatjuk a trükköt.

51 perce

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

Érdekességek