válás élet

„Manapság az emberek hajlamosak életciklusokra választani társat, akivel a fiatalkort, a szülőséget, vagy az érettebb, gyermektelen kort élhetik meg” – magyarázza Geist Klára. „Világjelenség, hogy szériákban váltják egymást ezek a monogám kapcsolatok; a következő életszakaszt nem biztos, hogy ugyanazzal a személlyel éljük le. Ha az igényeket nem sikerül egyeztetni, a felek nem képesek rugalmasan változtatni és a következő életszakasz-feladatuk más és más (pl. az egyik gyereket akar, a másik meg élné a meghosszabbított ifjúkort), az szakítással, válással járhat. Azonban ha meg tud újulni a kapcsolat, akkor a régi partner is kiváló társ lehet a következő életszakaszban.

A kötődés igénye evolúciós minta

„A tartós, több évtizedes kapcsolatok nagy érzelmi biztonságot nyújtanak. Ha megkérdezzük az embereket, kit tartanak az igazi társnak, akkor nagyon sok ember egyvalakit tud megnevezni, felnőttkori családjaként; nem gondolja, hogy létezhet több igazi társ is” – mondja a párterapeuta. „Evolúciósan kódolva vagyunk a kötődési igényre. A valódi érzelmi biztonságot a kizárólagosság és a valóban évtizedes kapcsolat, a felnőttkori család adja (a gyerekkori családba beleszületünk, viszont a felnőtt társat mi választjuk). Mégis el kell fogadni, hogy a legtöbb ember nem így él. A cél az, hogy mindenki megtalálja azt a megoldást, ami az ő életében ideális, hiszen nem csak hagyományos kapcsolatokban gondolkodhatunk. 

A régi világban az együttjárás jelentette a szerelmet, majd jött a házasság, amiről azt mondták, az már nem kell, hogy a szerelemről szóljon.

A mai ember nyilván sokkal többre vágyik az élettől, mint az egyhangú megszokás és kötelesség, amiről azért tudjuk, hogy biztonságot is adhat. Megjelent a köztudatban, hogy a kapcsolatnak az értékét ma már nem a hossza, hanem a minősége határozza meg. De vajon könnyű kilépni egy nem működő kapcsolatból?

„Ha a származási családunkban láttunk példát válásra, jól funkcionáló mozaikcsaládra, jó újrakezdésre, akkor könnyebben lépünk ki egy már nem működő kapcsolatból” – magyarázza a szakértő. „Annak az embernek viszont nehezebben megy az újrakezdés, akinek az értékrendje és a tapasztalatai abba az irányba mutatnak, hogy törekedni kell az életre szóló kapcsolatra. Ahol az a minta, hogy a szülők együtt öregedtek meg, esetleg még idealizálja is a szülei kapcsolatát, akkor nehezebb lesz mind a feldolgozás, mind az újrakezdés.”

Mégsem példaértékű a szüleink házassága?

„Arra is látok példát – amikor kései húszas, harmincas korosztályba tartozó klienseimmel beszélgetek, és szóba kerül a származási család –, hogy hiába élnek együtt a szülők évtizedek óta, mégsem tekintik a gyerekeik példaértékűnek, mert a szülők nem elégedettek a házasságukkal” – osztja meg tapasztalatait a párterapeuta. „A felnőtt korú gyerek mondja ki, hogy a szüleinek már korábban el kellett volna válniuk, ugyanakkor van, aki a párterápiában jön rá arra, hogy a saját szülei helyett ő nem válhat el; meglátja saját kapcsolatának értékeit.

Hiszen a szülők kapcsolata mégsem rímeltethető az ő saját kapcsolatára.

Geist Klára szerint a tartós kapcsolat még nem garancia az elégedettségre, inkább a minősége az, ami számít. „Rendkívül fontos a kapcsolat jelenére figyelni, és nincs garancia manapság az élethosszig tartó kapcsolatra, csupán annyi, amit nap mint nap kihoz egymásból a két fél.

Ezt az életszakasz-partnerséget úgy szoktam átkeretezni, hogy semmi baj, hogyha így gondolkodnak a párok, hiszen annál motiváltabbak lehetnek, hogy tegyenek a kapcsolatukért.”

Miért épp az 5–7. év a kritikus pont?

Nem véletlen, hogy nagy átlagban épp 5–7 éve tartó házasságok vagy élettársi kapcsolatok érnek véget. Nagyjából egy-két év a szenvedélyes szakasz, ezután lehanyatlik a kapcsolat, ha nem tudnak elköteleződni. Így az első kritikus válási/szakítási pont a harmadik év. Ezt követi a gyermeket nevelő szakasz (minden gyermek születése általában két évvel hosszabbítja meg a kapcsolatot). A legtöbb kapcsolat szenvedélye a harmadik évben hanyatlik (hormonális okok miatt is), cserébe ekkortól a mélyebb elköteleződésé, a bekötődésé a főszerep; a valódi kötődési stílus is ekkor érvényesül (biztonságos, ambivalens vagy elkerülő).

Ez nem azt jelenti, hogy a szerelem kialszik, de a szenvedély már alábbhagy.

„A szenvedélyszerelmet felváltja a beteljesült szerelem – ami magába foglalja a szenvedélyt, az intimitást és az elkötelezettséget is – vagy a társas szerelem, intimitással és elkötelezettséggel, viszont szenvedély nélkül” – magyarázza Geist Klára. „Az adott életszakasz-feladat pedig (például egy kisgyerek, akit nevelgetni kell) plusz két évvel képes hosszabbítani a kapcsolatot. Ha még egy gyereket vállal a pár, akkor el is érkeztünk a 7. évhez. Ha egy szem gyerek születik, akkor is mehet a vacillálás, hogy talán nem is lennénk együtt, de a gyermek miatt olyan nehéz átrendezni az életünket, így megint csak elérkezünk a 7. évhez. 

Ha az életszakaszokat vizsgáljuk, ott is azt látjuk, hogy egy-egy ciklus 6-7 évig tart: szépen lefedik a életszakasz-partnerségek az emberi élet szakaszait.”

A kapcsolati szakaszok nagyon szépen tagolódnak: kisgyermeket nevelő család, majd iskolás gyermeket nevelő és így tovább. A párterapeuta arra is rámutat, hogy a kapcsolat általában a krízispontokon, tehát egy-egy szakasz végén szakadhat meg. 

• Lehet, hogy nem sikerül elköteleződni, és véget ér a kapcsolat. Esetleg az egyik fél vagy egyik fél sem vágyik gyermekre.
• Amikor már nincs pici gyerek, könnyebb a kilépés. Valamint felmerül a női-férfi szerep konfliktusa az anya munkába állásával.
• Az iskoláskorú gyermeknél az egész család teljesítményhelyzetbe kerül, ami szintén megterhelheti a kapcsolatot.
• A „legizgalmasabb” szakasz a gyermek serdülőkora: amikor a gyermek kamaszodik, és a család szembe találja magát gyermeke tekintélyelvű lázadásával. Ezzel a szakasszal egybeeshet a szülők „midlife” életszakasza. Az életközepi válságra jellemző, hogy még gyerek nélkül is jelentkezhet. Ez egy igazán klasszikus „kapcsolatból való kilépési pont”, hiszen olyan kérdések merülnek föl, mint a „kivé lettem?”, „mit szeretnék még elérni?”, „mire van szükségem, és megkaphatom-e mindezt ebben a kapcsolatban?” Az addig háttérbe szorult személyiségrészeink teret követelnek.
• A következő szakasz az üres fészekhez köthető, amikor a gyerekek kiröpülnek, és újra fel kell fedeznünk a párunkat. Régebben ebben a korban már nem volt jellemző a válás, ha el is hidegültek egymástól a házastársak, azt mondták, „öregek vagyunk mi már, jól van ez így is”. Ám amióta az 50 az új negyven, az idősebb generáció is könnyebben kilép egy már nem működő kapcsolatból – főleg, mióta a nők is függetlenebbek pénzügyileg.
• Új jelenség az ezüstválás, amikor időskorban általában jóval fiatalabb partnerrel kezdünk új életszakaszt.

„Ha működőképes kapcsolatban élünk, akkor érdemes a tartós kapcsolat örömét megtapasztalni, viszont kihűlt kapcsolatban nem szerencsés maradni” – tanácsolja Geist Klára. „Az, hogy két ember együtt marad-e, nagyban függ attól, hogy kinek mi az életszakaszigénye. Olyan is van, hogy annyira eltávolodnak az igények, hogy a felek egyszerűen már nem találnak közös metszetet. A tartós kapcsolat kulcsa az, hogy legyen egy olyan kölcsönös bizalom, érzelmi biztonság és egymás felé fordulás, amiben mind a két fél fejlődhet, illetve a partner elfogadó a másik igényeivel szemben.

Általában azon múlik az újraválasztás, hogy maradt-e még érzelem, vissza lehet-e hozni valamit a régi szerelemből.”

Szakértőnk szerint lényeges az öngondoskodás is; hogy ne hanyagoljuk el magunkat, hiszen ez a partnerrel szemben is igazságtalanság, valamint az is fontos, hogy ne terheljük túl a másikat, ne tőle várjuk a saját boldogságunkat. Az érett kapcsolat egy differenciált kapcsolat, amiben van legális kimenő: mindenki foglalkozhat azokkal a tevékenységekkel, amiket szeret. A közös metszet közös örömein túl legyenek külön elfoglaltságok is! Akár a szenvedélyt is növelheti, ha képesek a párok „szellősebben”, kiteljesedettebben élni.