A családi szeretettel kapcsolatos elvárásainkat egyre inkább az ünnepekbe csomagoljuk. Azt akarjuk, hogy az alkalmak tökéletesek legyenek, és azt akarjuk, hogy minden álmunk – a kapcsolatról, a harmóniáról, az örömről és a boldogságról – valóra váljon.
Szívesen vesszük magunkra a fáradságos munkát, és éppen azért elvárásaink nagyon erősek ilyenkor. Sőt, az év hátralévő részében nagyjából csak az ünnepek léteznek sokaknak.
Az ünnepek azonban nem mindig a családi közelség és a vágyak teljesüléséről szólnak. Régebben ezek inkább közösségi események voltak.
Ám az elmúlt évszázad során a karácsony és a többi különleges ünnepség valahogy kisebb közegbe került, és egyre inkább privát, családközpontú eseményekké váltak, amelyek a belső rituálékat és hagyományokat hangsúlyozzák.
És bár arra alapozunk ilyenkor, hogy a családi kötelékek ebben az időszakban a legszorosabbak, a helyzet az, hogy a feszültségek is nőnek, ugyanis az ünnepek mindenkiben aktiválják a láthatóság, az elismerés, a csodálat, és a szerelem utáni vágyat. Ugyanakkor régi félelmeket is szítanak, vagy éppen emlékeket hoznak fel. Az érzelmi kiszolgáltatottság felhalmozódása pedig kritikus reakcióhoz vezethet – írja a PsychologyToday.
Ahogy a kereskedelmi gépezet minden évben beindul, úgy az emberek érzelmi gépezetével is ugyanez történik. Az ünnepek beindítják a vágyat a családi kötelékek után, amelyek még gyermekkorban alakultak ki, és miközben az évszak a lázas tevékenység örvényébe pörget mindenkit, egyben pszichológiai passzivitásba is.
A karácsony jellemzően az események maratonja, amely napokig tart, és a családtagok az év nagy részében azzal igyekeznek megtartani a harmóniát, hogy tartják egymástól a távolságot, karácsonykor azonban ez lehetetlen. A családi események egy aranyszabálya:
minél tovább maradnak együtt a rokonok, annál nagyobb az esélye, hogy megbomlik a harmónia.
Az érzelmi tét karácsonykor is nagyobb, hiszen a családi hagyományokkal a karácsony mélyebbre hat a lélekben, így jobban is kötődik a gyerekkori emlékekhez. Amint a családtagok behajtanak a kocsibeállóba, régi, megszokott szerepekbe csúsznak vissza, mintha soha nem mentek volna el otthonról.
Ebben a légkörben minden cselekedetnek, minden gesztusnak van érzelmi töltete. Amikor megérkezel és köszönsz, lehet, hogy a nagyobbik testvéred már ott van, ami akár egyfajta kisebbrendűségi érzést is kiválthat belőled.
Steven J. Wolin pszichiáter egészséges és diszfunkcionális családokban tanulmányozta a rituális gyakorlatokat, rámutat, hogy az ünnepi események mély visszhangot okozó természete különleges felelősséget ró a házastársakra, hogy megtalálják a közös nevezőt.
Szerinte úgy vágyunk a rituálékra, „mintha az agyban lenne egy olyan mély struktúra, mint Chomsky nyelvszemlélete”, ami minden bizonnyal hatalmas érzelmi erővel bír. Egy ma már klasszikusnak számító tanulmányban, amely az alkohollal való visszaélésnek a családi életre gyakorolt hatását vizsgálta, Wolin megállapította, hogy a rituálék rendkívül védelmezőek, ugyanis hozzájárulnak a családok stabilitásához és identitástudatához. Valójában azokban a családokban, amelyek meg tudták tartani a rituálé szerepét az életükben a szülői alkoholfogyasztás dezorganizáló hatása ellenére, lényegesen kevésbé terjedt át az alkoholizmus a következő generációra.
Az általa készített családi interjúk során egy nő azt mondta neki, az embereknek nem szabad házasodni addig, amíg meg nem beszélték a karácsonyt. Bölcs gondolat, a kérdés csak az, hogy vajon kinek a rituáléi érvényesülnek majd. Mindkét partner rosszul érzi majd magát, ha nem tudnak közös nevezőre jutni.
Míg egyes rituálék létfontosságúak egy egészséges család életében, és elősegítik az összetartozás érzését, a karácsonyi ünnepségek pontos lebonyolítási módja felkavaró vagy őszintén megosztó lehet, még a közvetlen családon belül is. Vannak olyan családtagok, akik azt akarják, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogy kiskoruk óta csinálták – ugyanaz a terítés, ugyanazok az ételek, ugyanaz az öltözködés, ugyanaz az ülésrend, ugyanaz a tevékenységi sorrend. Más családtagok jobban érzik magukat a változásban, különösen az aktuális igények által. „Azok, akik a folytonosságot erőltetik – állapítja meg Wolin –, általában csalódottak.”
A rituálék erősek, mert automatikusan összekötnek minket a múlttal, de a túlságos ragaszkodás hozzájuk sem valami előnyös dolog. Wolin úgy találja, hogy ezek visszaüthetnek, ha a családok nem alkalmazkodnak, például, ha a szülők nem hajlandók elismerni, hogy a gyerekek saját jogukon válnak felnőtté. Ez arra ösztönzi a fiatalabb generációt, hogy a saját életébe meneküljön az ünnepek elől.
A definíció szerint a családi ünnepek nemzedékek közötti események, amelyek gyakran legalább három generációt is egyesítenek. „Azok a házaspárok, akiknek nincs gyerekük, ezer mérföldet fognak autózni ónos esőben és esőben, hogy olyan rokonokkal lehessenek, akiket nem igazán szeretnek – csak azért, hogy egy kétgenerációs családban lehessenek” – fogalmaz William Doherty pszichológus és a Minnesotai Egyetem családi társadalomtudományának professzora. Hozzáteszi, közben érdemes elgondolkodni az irónián is.
A karácsony a gyerekek köré épülő kiterjesztett ünnep, amelyre heteken át készülünk. „De a gyerekek számára a karácsony egy óra alatt véget ér” – mutat rá Pittman. Bármilyen ajándékot is kapnak, a gyerekek magas árat fizetnek az ünnep fő frusztrációjáért. Mivel mindenki arra törekszik, hogy mindent jól csináljon, a feszültség egyre nő. És ahogy az lenni szokott, a gyerekek a beépített radarjukkal érzik a felnőttek frusztrációját, és azt teszik, amit az egészséges gyerekek mindenhol – cselekszenek.
Az ilyen eseményektől a szülők inkompetensnek tűnnek, miközben azon versenyeznek, hogy kinek a gyereke milyen. Kinek a gyerekei viselkednek a legjobban? Kik néznek ki a legjobban? A szülők pedig dühösek a gyerekekre, ha valami nem úgy alakul, ahogy gondolják. Természetesen ettől a gyerekek feszültebbek lesznek.
Pittman kifejti: „Azt gondoljuk, hogy ha elég halat aprítunk fel, elég pulykát töltünk meg, vagy elég színes lámpát teszünk fel, vagy azzal, hogy behúzzuk a fát a nappaliba, akkor a problémáink megszűnnek, és minden csodálatos lesz. Hogyan jutottunk el ebbe a megtévesztésbe?”
Nevezhetjük ezt a hiedelmet a „minőségi idő” mítoszának is. Azt gondoljuk, hogy néhány nap alatt – ünnepek alatt – egyévnyi munkát behozhatunk a családi kapcsolatainkban. Azonban az év hátralévő részét tönkreteszi, ha azt hiszik, hogy ezeken a napokon minden kapcsolatot helyre tudunk hozni és minden adósságot visszafizetünk. Pittman szerint
a karácsony és a többi különleges nap szomorú, mert szembesülünk azzal a valósággal, amit egész évben nem tettünk meg magunkért, életünkért és szeretteinkért.
Szerinte jobb lenne, ha az év hátralévő részét úgy kezeljük, mintha karácsony lenne. Ezzel szemben a karácsonyt pedig úgy kezeljük, mintha valamiféle megpróbáltatás lenne. „Mondd le a nagy show-t. Ne vesződj pástétommal” – szólít fel Pittman, és inkább azt javasolja, hogy törekedjetek arra, hogy szeressétek, tápláljátok egymást, akkor senki sem fog csalódni.
