tradwife

Ugyanolyan munkáért azonos bérezés, védelem a szexuális kizsákmányolástól, a fizikai erőfölényből származó fenyegetéstől, egyenlő lehetőségek a munkapiacon, a pénzügyek, a gazdaság, a művészetek terén, szavazati jog, az anyagi függetlenséghez való jog, amely garantálja, hogy kevesebb nő maradjon egy akár bántalmazó házasságban csupán a pénz miatt, a gyakran kiskorúak között elrendezett házasságok tiltása, a menstruációs szegénység és megbélyegzés visszaszorítása, az abortuszhoz, egyáltalán, a családtervezéshez való jog, törvényi és vallási egyenlőség, a javak azonos méretű elosztása: ezekért mind vérünket és verítékünket adjuk hosszú-hosszú ideje. S akkor új trendként megjelennek nők, a tradwife-ok (a traditional wife szavak összevonásából), akik semmi mást nem szeretnének, mint a férjük apró, cuki, engedelmes kis babájává válni. Miért csinálják ezt?

Csak önállóan ne kelljen dönteni!

Amerikában mindig is megvolt a felső középosztályon belül a feleség kategóriája. Ő az, aki jellemzően nem dolgozik, a házat és a ruhatárát csinosítja, a gyerekeket neveli, vagy épp művészetekkel foglalkozik. Az olyan sorozatok, mint a Született feleségek, nagyon alaposan bemutatták az életüket, tudjuk, hogy léteznek, de eddig nem árasztották el a közösségi médiát. Nemrég azonban a tradwife-ok kezdték el „terjeszteni az igét”, miszerint a jó élethez és a boldogsághoz csak egy férj kell, akitől engedélyt lehet kérni a ház elhagyására, akinek a kívánsága parancs, és aki felsőbb hatalomként irányítja a család életét. 

A tradwife természetesen nem áll munkába, hiszen elsődleges és egyetlen feladata a családja ellátása élelemmel, nagyszerű környezettel, mosollyal, nevetéssel, gondoskodással. Eddig még nem lenne baj, csakhogy ezzel ki is merítettük a feladattárat. Önmegvalósítás? Önálló gondolkodás? Saját kereset? Döntési jog? Minek? Persze közösségimédia-oldal és internet 0–24-ben szükséges, hiszen a tradwife-ok nem titkolt célja, hogy a világ elé tárják életük minden apró részletét, és egyfajta példaképként funkcionáljanak. Cikkek születnek róluk, videókban, tévéműsorokban szerepelnek, hiszen nagyon is érdekesek: szembemennek mindazzal, amiért a nők évszázadok óta küzdenek, és úgy látszik, élvezik. 

Így néz ki egy tradwife napja a gyakorlatban

Az egyik leghíresebb hagyományőrző feleség, Alena Kate Pettitt rendszeresen és nagyon szívélyesen megmutatja a tévéstáboknak, hogyan vasalja ki szeretettel a férje ingét és vásárol hagymát. Szabadidejében a Darling Academy nevű hírlevelet szerkeszti és YouTube-csatornát vezeti, amely „a brit etikettet ünnepli”. Úgy beszél arról, hogy a férje a gyakorlatban miként gondoskodik róla, mint egy gyerek az apukájáról. Egy olyan világot akar megvalósítani, amely tulajdonképpen soha nem létezett: azt a hangulatot, biztonságérzetet, fegyelmet, ami Nagy-Britanniát és Amerikát naggyá tette, abban az időben, amikor még nyitva hagyhattad a bejárati ajtódat, és tudtad, hogy biztonságban vagy, és ismerted az idegeneket az utcán. Javasolnánk Pettittnek, hogy költözzön vidékre, egy faluban ezt mind megkapja, de az nem lenne túl trendi. 

Apa! Öhm, drágám, kimehetek ma sétálni?

Estee Williams ennél is továbbmegy: minden reggel felvesz egy vintage ruhát, megigazítja platinaszőke haját, és kisminkeli magát, hogy felkészüljön a főzéssel és takarítással töltött hosszú napra. A 25 éves feleség felel virginiai otthonukban a főzésért és a takarításért, de ez nem jelenti azt, hogy kimehet a házból, mondjuk, padlófényesítőt venni. Sem a boltba (száz dollár felett amúgy sem költhet a férje beleegyezése nélkül), sem az edzőterembe, sem egy barátnőjével kávézni nem mehet anélkül, hogy erre engedélyt ne kérjen – és kapjon – villanyszerelő férjétől, Connertől. Már persze, csak nappal. Sötétedés után egy igazi tradwife ki sem teszi a lábát otthonról, nem lenne illendő.

A feminizmus dicsőítése vagy megcsúfolása?

Az egészben az a legviccesebb, hogy a tradwife-ok egy része aktív feministának vallja magát. Úgy vélik, ők az igazi gyakorlói a nők választási szabadságának, s ha ők szabadidejükben egész nap banánkenyeret akarnak sütni, miért ne tehetnék meg? Ebben igazuk van. Abban viszont már nincs, amikor arról tweetelnek, hogy „a férjeknek mindig az első helyen kell állniuk, ha boldog házasságot akarsz”. Azaz a tradwife-ok úgy „feministák”, hogy a kellően gazdag férjük ellátása a munkájuk, amiért cserébe nem szabadon elkölthető pénzt kapnak, hanem buksisimit. S persze biztonságérzetet, hiszen ha „apa” elégedett, mi baj történhetne ebben a világban? S talán itt a fő válasz a miértekre, Estee Williams esetében legalábbis biztosan. Az asszonyka gyerekkora igen kaotikusan telt szülei válása után, anyja egyedülállóként folyamatosan küszködött, több állásban dolgozott, hogy megéljenek, hazaérve pedig a főzés és a takarítás után túl fáradt volt ahhoz, hogy megfelelően foglalkozzon a lányával. Kiégettnek, stresszesnek tűnt, Estee pedig eldöntötte, hogy az ő felnőtt élete márpedig nem lesz ilyen. 

Hogyan lehet ez népszerű?

A biztonság iránti igény mellett más tényezők is szerepet játszanak, ebből pedig az egyik a trend. Nyilvánvaló ellentmondásossága és furcsasága mellett ezért érdekes a tradwife-ok életszemlélete: mert divatossá kezd válni. A hagyománytisztelő családmodell ráadásul különösen népszerű a fehér felsőbbrendűség hívei körében, akiknek rendkívüli módon tetszik az az üzenet, hogy a fehér nőknek alá kell vetniük magukat a férjüknek, és arra kell koncentrálniuk, hogy minél több fehér gyereket hozzanak a világra. De nem szükséges szélsőjobboldali nézeteket vallani ahhoz, hogy valakinek tetsszen a tradwife jelenség. A nőkre alapvetően mérges férfiaknak végre nem kell azon görcsölniük, hogyan szerezzenek és tartsanak meg egy nőt: ott marad magától – feltéve, hogy kap egy szép otthont, és élete végéig nem kell dolgoznia. 

Kiknek tetszik ez?

Azok, akik eddig nem találták a helyüket az „új világban”, amelyben a nők ugyanolyan jogokat akarnak élvezni, beleértve a saját keresetet, a szabad párválasztást és a testük feletti önrendelkezést is, nagy örömmel veszik, ha végre vannak, akik nem jelentenek kihívást. Akik mellett az oly sok évtizeden át begyakorolt, régi szerepek s az olyan tulajdonságok, mint az erőszakosság, az önzőség, működőképesek, és egyáltalán nem kell saját személyiségfejlődésükön, modorukon dolgozniuk ahhoz, hogy boldog párkapcsolatban éljenek. A nőknek pedig a régi életforma mímelése menekülést jelent a kétezres évek sokféle szerepe, irányzata s végső soron a szabadsággal járó választási lehetőségek, döntések és a felelősség alól. Egyszerűbb kizárni a bizonytalanságot jelentő tényezőket, mint érett felnőttként megküzdeni velük.

De mit hoz a jövő? Lehet, hogy csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a tradwife-ok elrendezett házasságok segítségével kínálják az elkényeztetett fiatal férfiaknak leendő, engedelmes feleségüket, azaz az úrnak a kisujját sem kell megmozdítania. Otthon meg úgy viselkedik, ahogy akar, hiszen ő a ház ura. Ki akar mégis intellektuális kihívást, partneri együttműködést, bajtársiasságot, közös célokat? Fejlődni, meghaladni azt, ami régen is iszonyú káros volt, igazából fárasztó. Akkor már jöjjön az a vasalt ing, és kérem a reggeli kávémat, de nagyon gyorsan, mielőtt morcos leszek. Drágám!