Elsőre persze a sztárok jutnak eszünkbe, akik a lesifotósoktól és a kéretlen kíváncsiskodóktól tartva titokban tartják az esküvőjük időpontját, helyszínét, s ha hívnak is vendégeket, azoknak szigorú titoktartási egyezményt kell aláírniuk. Vannak párok, akik még ezt is megspórolják, s életük egyik legintimebb eseményén tényleg csak az anyakönyvvezetővel és két tanúval szeretnének jelen lenni.
Példák vannak jócskán a sztárvilágból
Ez egyrészt teljesen érthető: így még könnyebb távol tartani a sajtót. Nem véletlen, hogy így mondta ki az igent Jennifer Lopez és Ben Affleck, vagy Boris Johnson volt brit miniszterelnök és menyasszonya, Carrie. Jay-Z és Beyoncé, Scarlett Johansson és Colin Jost, Cameron Diaz és Benji Madden, Mila Kunis és Ashton Kutcher, Ed Sheeran és Cherry Seaborn, Blake Lively és Ryan Reynolds, Penelope Cruz és Javier Bardem is. Ezzel egyfajta divatot teremtettek, így egyre többen jönnek rá, mennyivel kevesebb költséget, veszekedést és stresszt jelent egy kis magánesküvő valami szép helyen a nagy buli helyett.
A szülőknek is csak egy órával később szóltak a titkos esküvőről
Egyesek odáig mennek, hogy nemcsak a barátokat, kollégákat hagyják ki a vendégek közül, de még a rokonságot és a szülőket is. Jess Rudwick pszichológus és Gerald Davies logisztikus még a saját szüleiket is kihagyták. Senkinek nem volt beleszólása a szervezésbe, mert nem is értesítették őket. Az esküvőn egész pontosan négyen voltak jelen, ők az eskük kimondása után fagyival és pezsgővel ünnepeltek. Amikor az ifjú házasok úgy döntöttek, azért értesítik a szüleiket, azok eleinte nem is hitték el, hogy ez megtörténhetett. Aztán kénytelen-kelletlen megbarátkoztak a gondolattal, és örültek, hogy nem kellett egy halom pénzt ruhákra és dekorációra költeniük.
A spórolás minden országban nagyon erős érv: Franciaországban például 12 000 euróba kerül egy, az általánosan elfogadott szabályok szerint szervezett esküvő.
Kis hazánkban is könnyű a milliós álomhatár fölé érni. Arról nem is beszélve, hogy a szervezés köztudottan szétcincálja a menyasszony és a vőlegény idegeit.
Miért nem így csináltuk mindig is?
Az esküvő alapvetően nem arra hivatott, hogy életünk nagy napja és az év legnagyobb bulija legyen. Ez – lecsupaszítva – csupán egyfajta szerződéskötés két ember között, akik olyan ruhában állnak az oltár elé, amilyenben akarnak: ha megvannak az érvényes okmányaik, van két tanú, már esküdhetnek is. Ehelyett az utóbbi évtizedekben az egyre költségesebb, különlegesebb esküvők kezdtek elterjedni – s velük együtt egyfajta verseny is elindult. Kinek van a legdrágább fehér ruhája, ki hozatta a virágokat a legmesszebbről, ki foglalta le leghamarabb a legfelkapottabb helyszínt? Ebben mérték az esküvő és a hozzá tartozó, egyre mellékesebbé váló szerelem nagyságát is.
Talán nem is baj, hogy a koronavírus okozta lezárások miatt – a sztárokon kívül ez indította útjára a kis létszámú, csak tanús esküvőket – végre ebből egy kicsit visszaveszünk, és elkezdünk elgondolkodni azon, pontosan miről is szól a mi saját esküvőnk.
A hagyományok megtartásáról vagy az elvárásoknak való megfelelésről? Akkor bizony nem ússzuk meg a vendégsereget, a magas költségeket, a veszekedést, a szülők kéretlen tanácsait, igényeit. Mint ahogy akkor sem, ha az a vágyunk, hogy ország-világnak megmutassuk, milyen szép ruhában sikerült végre oltár elé állnunk, vagy tényleg együtt szeretnénk bulizni aznap a barátainkkal. De ne feledjük: mindig van választásunk: pontosan azt hívjuk meg a nagy napra, akit akarunk. Ha asszertíven tudunk kommunikálni, megőrizhetjük magunknak a jogot, hogy ez az ünnep olyan legyen, ami nekünk valóban tetszik – legyenek ott akárhányan.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
