Sok beavatási szertartás úgy történik meg, hogy egy kapun kell átmenni, ami gyakorlatilag két dimenzió közötti átjáró. A kapu előtt van egy éned, a kapun átlépve pedig már egy másik dimenzióban találod magad, egy másik emberré válsz. Miután nagy nehezen sikerült Győr egyik kis utcájában meggyőznöm az automatát, hogy adjon parkolójegyet, megláttam Berecz Dorina tetoválóművészt, aki már kint állt az ajtó előtt, türelmesen megvárta, amíg kiszerencsétlenkedem magam, majd kedvesen beinvitált minket, ugyanis a feleségem is velem jött, hogy ne tetőtől talpig kivarrva jöjjek haza az interjúról. Átléptem a küszöböt, ezzel gyanútlanul beléptem egy másik dimenzióba. A helyiség azonban nem egy varázsgömbökkel és fortyogó üstökkel, döglött madárpókokkal berendezett, véres kalligráfiákkal teleírt sötét barlang volt, hanem egy barátságos műterem. A falon először Alphonse Mucha cseh illusztrátor egyik mesebeli Art Nouveau grafikáján akadt meg a szemen, de amerre néztem, ízlésesen keretezett alkotások lógtak a falon, mindenhol rend és tisztaság, sikkes berendezés, a háttérben nyugodt zene, középen pedig egy nagy fekete tetoválóágy. Egy mesevilágba érkeztem, itt beszélgettem a művésznővel.
Hogy indult a karriered?
A párom, barátok, családtagjaim egyik születésnapomra összedobtak nekem egy tetováló „starter pack”-re (kezdő csomag). Nagyon örültem, és nagyon meglepődtem. Mindig arról beszéltünk, hogy neki kéne állnom varrni, mivel gyerekkorom óta rajzoltam, maga a szubkultúra meg alapból közel állt hozzám, de mindig halogattam. Tehát így, az ő segítségükkel indultam el. Volt a csomagban egy hibrid tekercses gép, festékek, markolatok, tűk, tápegység... minden, ami kell technikailag.
Hogy lett ebből később megélhetés, üzlet?
Az első 1-2 évben bármit elvállaltam, hogy minél több gyakorlatom legyen, nem válogattam, hogy mi az a stílus, ami hozzám közel áll, mi az, ami nem, igazából nem is tudtam, hogy milyen stílus áll hozzám a legközelebb, ez organikusan alakult ki. Először az akkori kollégáimat kezdtem el tetoválni, aztán viszonylag hamar bekerültem egy stúdióba, ahol rengeteg munkám lett. 6 napot dolgoztam 1 héten, durvább volt, mint egy gyár. Az évek alatt elkanyarodtam egy stílusirányzat felé, most már csak ebben dolgozom, megnyitottam a saját üzletemet Győrben, mindezért baromi hálás vagyok.
A grafikai készség az elég fontos lehet ebben a szakmában, te mennyire tudtad ezt fejleszteni?
A nővérem volt mindig a példaképem és támaszom ebben a kérdésben. Ő grafikus, rajz és vizuális kommunikáció szakos tanár. Ha valami nem ment, hozzá mindig fordulhattam, segített, elmondta, hol csúsztam el anatómiailag, vagy ha rosszul vetült egy árnyék a karakterre stb. Tetoválásban például fontos, hogy a grafikák úgy legyenek elkészítve, hogy kövessék a test tónusait, szépen illeszkedjenek az adott testrészre, különben eltorzulhatnak az ábrák.
Merre, és hogyan lehet fejlődni ebben a szakmában, és ki számít fekete öves tetoválónak: aki a legszofisztikáltabb mintákat tudja lerajzolni, vagy aki tetoválási technikáját viszi tökélyre?
Számomra a szakma beteljesedése az, ha valaki a saját, egyedi flash-seit (ötleteit) tetoválhatja fel, ha azzal keresik meg, hogy a tetováló stílusában szeretnének a kliensek egy ötletet megvalósítani. Ez csodálatos dolog. Igazi közös munka kliens és tetováló közt. A vendég hozza az ötletet, te pedig készítesz egy olyan tetoválásnak alkalmas mintát, ami illeszkedik az adott testrészre. Ez egy nagyon inspiráló környezet. És jó, ha már nem kell olyan mintákat elvállalni, ami távol áll tőled, amit nem szívesen varrnál fel.
A másik kérdésre válaszolva, persze, fontos hogy minél több technikát el tudjon sajátítani a tetováló, mint minden képzőművészeti ágnak, a tetoválásnak is megvannak a maga technikái (bár ez nem művészeti ágba van sorolva, hanem szépészetibe), sokféleképpen lehet a festéket a bőrbe juttatni, nem mindegy hány volton, milyen erősséggel megy a gép, stroke, milyen típusú gépet/tűt mire akarsz használni stb. Tehát az a nagymester, aki művészileg és technikailag is egy kis zseni (nevet).
Most nézzük meg a dolgokat az ügyfelek részéről. Ha most valaki betoppan az utcáról, mert hirtelen eldöntötte, hogy tetováltatni akar magára valamit, akkor mi a teendő? Bármilyen stílust vállalsz?
Ideális esetben a vendég megnézi a környékbeli tetoválók portfólióját, és az alapján választ, hogy kinek a munkássága áll a legközelebb az elképzeléséhez. Manapság elég telített a piac, minden második utcában van egy tetoválószalon, bőven lehet válogatni. Például, ha a gyerekeid portréját szeretnéd felvarratni, érdemes olyanhoz menni, akinek a portfóliójában sok a portré, vagy csak portrék szerepelnek.
Ha meg egy intenzív színvilágú naplementét szeretnél pálmafákkal, akkor ne egy blackandgrey artisthoz (fekete és szürke színvilággal dolgozó művész) menj el,
hanem ahhoz, akinek tele van színekkel szinte az összes munkája. Ha az ember időt szán arra, hogy megnézze, mi a kínálat, tuti nem fog csalódni, a tetkós is nagyon örülni fog, ha egyeznek a gondolataik, valószínűleg még egy szinttel magasabbra is emeli az eredeti elképzelést, és így nagyon izgatottan fejezitek be a napot: a vendég azért, mert jobb lett a tetoválás, mint elképzelte, a tetováló meg, hogy milyen királyat varrhatott ma is.
Most egy teljesen kezdő kérdés következik. Ha én most elhatározom, hogy tetoválást szeretnék, akkor mi a teendő, mi a folyamat a nulláról?
Instagramon például van egy kisebb tájékoztatóm, megkérem a jelentkezőt, hogy előbb olvassa el. Ebben vannak instrukciók, meg kell adni, hová szeretné a tetoválást, mekkorában szeretné – ne úgy, hogy egy tenyérnyit, mert van olyan ismerősöm akinek kétszer akkora tenyere van, mint nekem –, mi az elképzelés dióhéjban, küldhet referenciaképeket, vagy választhat a munkáim közül referenciát. Ezt követően egyeztetünk egy időpontot. Az első találkozásra készítek egy részletes vázlatot (a minta kontúrvonalai és körülbelüli árnyékolása látható ezen), megnézi, ha szeretne valamiben változtatni, helyben átrajzolom. A kész mintát kinyomtatom a kívánt méretben, megmutatom, hogy állna, és ha megfelel minden, akkor stencilezem, és kezdhetjük is.
Gondolom, ezen a ponton kerülnek elő a tűk. Férfias kérdés következik. Mennyire fáj a tetoválás, szoktak itt sírni férfiak?
Változó, hogy kinek mekkora a fájdalomküszöbe, van, aki 2 óra után kidől, valaki pedig letol egy egész napos alkalmat, következő nap is jön fulldayre (egész napra), és ugyanazt a kart folytatjuk tovább. Az átlag olyan 4-5 óra.
És van vér?
Minimális, inkább a masszív pigmentálásnál jellemzőbb, de az sem sok. Amire még figyelni kell, hogy az anyajegyeket ki kell hagyni. Az első tetoválás után jössz rá, hogy nem is olyan félelmetes dolog ez, csak túlfélted a dolgot. A vérvétel rosszabb, na, ott van vér, azt viszik (nevet).
Az a helyzet, hogy a hazafelé vezető úton feleségemmel nem tűkről, festékekről, hegesedésről beszélgettünk, hanem arról, hogy milyen formát fogunk magunknak tetoválni. Szerencsére a bőröm még érintetlen, sőt egyre gyarapodik az érintetlen felületek mérete.
(Címlapkép: Kónya Tamás)
Érdekel, hogyan menthet életet a tetoválás? Olvasd el következő cikkünket a témában!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Címlapkép: Kónya Tamás