18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

„Inkább fagyjak le, és gyorsan túl leszek rajta” – gondolta megerőszakolása közben

GettyImages-1301756222

„Csengetnek, és én kinyitom a lakást, betolja az ajtót, tapperol, szólok, hogy ne! Csak nevet, és folytatja… Érzésekre emlékszem, hiányos filmkockákra. Beláttam, hogy jóval nagyobb nálam, én egyedül vagyok, sokkot kaptam, de fel csak akkor adtam, amikor már bennem volt. Minél előbb legyen vége! – csak erre tudtam gondolni. Aztán valahogy kikapcsolsz. Mintha nem is a te tested lenne. A fájdalom hozott vissza. Arra ocsúdtam, hogy mennyire fáj.”

„Csak arra emlékszem, hogy ülök a tusolóban, és nézem, ahogy folyik a vér. Aztán arra, hogy üvöltöznek velem a rendőrségen, hogy miért nem emlékszem, hány óra volt, meg arra, hogy jönnek a helyszínelők, és elviszik a lepedőt” – idézi fel Anna, aki a megerőszakolását követő két-három hétből csak foszlányokra emlékszik. „Amikor a tested nagy sokkon megy keresztül, az agyad lekapcsol, hogy ne kelljen még több fájdalmat átélned” – meséli, s azóta már tudja, ez pszichéje természetes védekező mechanizmusának köszönhető, ami igyekszik megakadályozni, hogy minden szörnyűségre pontosan emlékezzen.

„Zavar és káosz volt bennem…”

„A poszttraumás stressz-szindróma pánikrohamokkal vegyült, 3-4 hétig annyira remegtem utána, hogy a telefonomat sem tudtam megfogni, de az talán még rosszabb volt, hogy közben folyamatosan lelkifurdalást is éreztem. A rendőrségnek és a pszichiátereknek is annyiszor kellett elmesélnem a történteket, hogy már tejesen tárgyilagosan mondtam el az egészet, mintha nem is velem történt volna. Túl kellett élnem, és ehhez inkább mint kívülálló tekintettem az egészre, de emiatt azt is hittem, biztosan rosszul működöm. Ma már tudom, hogy ezek normális válaszreakciók.

A szexuális erőszak sokkal több nőt érint, mint ahányan felvállalják...
A szexuális erőszak sokkal több nőt érint, mint ahányan felvállalják...Marin / Getty Images Hungary

„Ha csak egy nőnek is segítek ezzel…”

Anna azért is döntött úgy, hogy felzaklató történetét megosztja másokkal, mert az egészben rendkívül egyedül érezte magát, és csak nagyon nagy nehézségek árán lelt valódi segítségre. Azt szeretné, ha történetén át más nők is megértenék:

normális, ha lelkileg és fizikailag is fáj, és ha nem tudják, hogyan lépjenek tovább.

Azt reméli, így elmondhatja, létezik segítség, még ha nehéz is megtalálni. A felnövekvő férfigenerációkat nevelőknek pedig azt üzeni, tanítsák meg pontosan: mi az erőszak. Ha a másik fél beleegyezése nélkül történik bármi, vagy az valamilyen befolyásoltság alatt áll, az már erőszak. Anna nem csodálja, hogy a nők magukban tartják hasonló tapasztalataikat, hiszen szégyen és megaláztatás kíséri útját az eset óta eltelt több év során.

„A társadalom reakciója fájt a legjobban…”Getty Images Hungary
„A társadalom reakciója fájt a legjobban…”Getty Images HungaryTinnakorn Jorruang

Mégis, amikor nyíltan vállalva mindezt, közösségimédia-felületén megosztotta a történteket és érzéseit, rengeteg privát levelet kapott, sortársaktól. Fiatal lányoktól és asszonyoktól. Azt mondja, addig nem hitte, hogy minden harmadik nő erőszak áldozatául esik, de ma már nincs kétsége efelől.

Az elkövetők szinte kivétel nélkül ismerősök, és túlnyomórészt tanult, magasan kvalifikált, diplomás emberek.

Emberileg és szakmailag a környezetük szemében olyanok, akikről sosem feltételeznének hasonlót.

„Nem az én testem, nem velem történik”

„Eszem ágában sem volt feljelentést tenni, de annyira véreztem, hogy orvoshoz kellett mennem, akinek kötelessége volt értesíteni a rendőrséget” – avat be a történtekbe Anna, akihez egy este kollégája becsengetett, majd belökte az ajtót, és a nő lakásában többszörösen megerőszakolta, majd egy lepedővel letakarta és otthagyta. „Aztán jöttek a rendőrségi kihallgatások, különböző orvosi és igazságügyi szakértői vizsgálatok. Az egyik ilyenen, gyakorlatukat végző orvostanhallgató egyetemisták jelenlétében, meztelenre vetkőzve kellett reprodukálnom a testtartást, amiben az eset történt” – meséli a megdöbbentő részleteket a fiatal nő.

„Egyetlen őszinte ölelést vártam. Végül csak magamtól kaptam meg”

„A legérdekesebb az, hogy valami furcsa pszichés reakció kapcsán egy ideig valahogy mintha keresnéd az elkövetőnek a felmentést: biztos, nem úgy gondolta, talán, hogy azt érezd: nem is akartak bántani, csak én reagálom túl az egészet” – magyarázza lelki folyamatait Anna, akinek minden sebe közül a leginkább a társadalom reakciója fáj. Megbélyegzettnek, kiutáltnak érezte magát. Sokan kétségbe vonták igazát, a szégyen és a megaláztatás mellett gyakran megvetéssel is találkozott: biztos, kiérdemelte, biztos, provokálta, biztos, nem mondta érthetően, hogy ne, csak tönkre akarja tenni a másikat, csak rágalmaz – hangzottak a vádak. Még a gyerekkori barátok 99%-a is eltűnt. Ők ugyan nem azért, mert nem hittek Annának, hanem mert a tagadás fázisában ragadva könnyebb volt számukra nem tudomást venni az eseményekről, mint szembenézni azokkal, felfogni, hogy ez bárkivel megtörténhet, és felvállalni a segítségnyújtás lelki terheit.

„Nyugtatók nélkül a közértig se mentem sokáig…”Getty Images Hungary
„Nyugtatók nélkül a közértig se mentem sokáig…”Getty Images HungaryAnchalee Phanmaha

„Biztos a te hibád…”

A barátok és ismerősök kérdései: miért engedted be, miért nem ütötted meg, miért nem kiabáltál? – mind csak rontanak a helyzeten” – mondja Anna. „Ezek csak fokozzák benned az érzést, hogy a te hibádból történt, megakadályozhattad volna. A társadalom valahogy jobban koncentrál az áldozatra, szereti rátenni a felelősség egy részét, hibáztatni. Így könnyebb nekik elfogadni.”

„Szeretném, ha egyszer bocsánatot kérne”

Anna az eset után nagyon sokáig félt, késsel a párnája alatt aludt, és késsel a zsebében lépett ki az utcára. Még most is, legalább hússzor egy nap látni véli az elkövető arcát egy-egy szembejövő járókelőkben, és összerezzen. „Az eset után sokáig csak benyugtatózva tudtam még a boltba is lemenni” – emlékszik vissza „Egy nap sok pirula után a közértben messziről észrevettem őt. Mindent elejtettem, és hanyatt-homlok rohantam hazáig, ahol egy újabb nagy marék nyugtatót vettem be, s csak azután éreztem, talán túlzásba vittem. Becsengettem a szomszédhoz, és elmondtam neki, hogy egy csomó nyugtatót vettem be. A következő emlékem a sürgősségiről van, ahonnan öngyilkossági kísérlet címén a pszichiátriára utaltak. Három hónapot töltöttem a zárt osztályon.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra