Meglepődsz, milyen címek jönnek be a romantikus regények olvasóinak – az evolúció az oka

GettyImages-531460568

Egy kutatás szerint lehetséges, hogy az evolúciós pszichológiában keresendő az olyan romantikus regények kulcsa, mint amilyen majdnem 20 évvel ezelőtt az Alkonyat volt, vagy mint amilyen most A Bridgerton család regénysorozat.

A fülledt nyári levegő kellemes súllyal nehezedik a városra és a tengerpartra egyaránt. A tikkasztó melegben szinte nem is lehet mást csinálni, mint felcsapni egy könnyed romantikus regényt, és a parton elnyúlva vagy az erkélyen bekuckózva egy pohár bor mellett elmerülni az érzelmek kavalkádjában. Hiszen ki ne vágyna egy könnyed nyári kalandra, még ha csak papíron is? Egy kutatás megfejtette, miért rajong annyi nő a romantikus regényekért.

A romantika örök érvényű csábítása

Ha a romantikus regények kerülnek szóba, sokan elhúzzák a szájuk szélét, és lekicsinylő ajakbiggyesztéssel elhessegetik a témát. Pedig hiába alakult ki pejoratív kép a műfajról, mégis a romantikus könyvek tartják fenn a könyvkiadói ipart, a könyveladások egy jelentős részét ezek teszik ki. A Bridgerton család című Netflix-széria elsöprő sikere, amely egy 8 kötetes regénysorozatból készült, ékes bizonyítéka annak, hogy az emberek mennyire vágyják a boldog szerelmi történeteket. Vagy akár Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényére is elég rávetnünk egy pillantást: Elizabeth és Mr. Darcy románca napjainkban is töretlen sikernek és rajongói tábornak örvend, számtalan film- és sorozatadaptációval, amelyek közé a rajongói átiratokból készült filmeket is besorolhatjuk akár, mint amilyen a 2016-os Büszkeség és balítélet meg a zombik című film is. 

A romantikus regények sikere mögött evolúciós pszichológiai megfejtés lappanghat
A romantikus regények sikere mögött evolúciós pszichológiai megfejtés lappanghatproxyminder / Getty Images Hungary

A romantikus regények és az evolúciós pszichológia

Számtalan oka lehet a romantikus regények népszerűségének. Egyrészt egy olyan világba röpítenek, amelyben minden jóra fordulhat a végén, de legalábbis egy eget rengető szerelem megélésével ajándékozza meg az embert. Másrészt bizonyára az is növelheti a csáberejüket, hogy a napjainkat beárnyékoló tragikus világeseményekből képes kiragadni egy kis időre a mindennapoktól lefáradt szívű olvasót. Két kanadai kutató mégis inkább arra volt kíváncsi, hogy vajon nincs-e valami mélyebben húzódó motiváció, vajon nem lehet-e evolúciós oka is annak, hogy ilyen kapósak romantikus regények.

Több mint 15 ezer romantikus könyv címét vizsgálták meg, amelyek a romantikus regényeiről híres Harlequin Kiadónál jelentek meg. Azt feltételezték, hogy az evolúció miatt kialakult több ezer éves párosodási ösztönhöz kapcsolható kulcsszavak dominálnak majd a címekben, tehát olyan kifejezések, amelyek egy gazdag, fitt, termékeny és elköteleződő férfit ígérnek az olvasóknak. A leggyakrabban ezek a szavak fordultak elő a romantikus regénycímekben:

  1. szerelem (840 alkalommal)
  2. menyasszony (835 alkalommal)
  3. baby (696 alkalommal)
  4. férfi (672 alkalommal)
  5. házasság (612 alkalommal)
  6. doktor (388 alkalommal)
  7. éjszaka (340 alkalommal)
  8. cowboy (314 alkalommal)
  9. nővérke (224 alkalommal)
  10. főnök (142 alkalommal)

Ezeket követően előkelő helyen végeztek még a herceg, farmer, lovag, király, testőr, seriff, kalóz és a bába szavak. Összességében tehát a leggyakrabban használt címszavak egyértelműen azt jelezték, hogy a női olvasók számára fontos a hosszú távú elköteleződés és a „szaporodás”. Bár a főszereplő férfi fizikuma és vagyona nem kapott akkora reflektorfényt, mint amire a kutatók számítottak, a cowboy szó népszerűsége miatt mégis bekerül a fizikai fittség a legvágyottabb tulajdonságok listájára, valamint a doktor szó miatt a gazdagság is bekerülhet a képbe, ugyanis az Egyesült Államokban alapvetően ez egy jól kereső foglalkozásnak számít. Tehát mindent összevetve a Harlequin romantikus regénycímei megegyeznek az evolúciós szempontból vonzó párkeresés heteroszexuális női fókuszpontjainak, vélhetően ennek köszönhetik nemzetközi sikerüket.

Egy 170 regényes író, Penny Jordan szerint nem meglepő a kanadai kutatópáros evolúciós pszichológián alapuló vizsgálatának eredménye. Úgy gondolja, minden nőben az az ösztönös érzés lappang, hogy a párkapcsolati boldogság kulcsa egy olyan férfi partner találása, aki rendelkezik annyi hatalommal, hogy sok nő vágyálmává váljon, mégis exkluzív kapcsolatra vágyik. Egy ilyen férfi mellett, aki képes a biztonság mindegyik vetületét megteremteni, a nők könnyebben megengedhetik maguknak azt a sérülékeny állapotot, amelyet egy gyermek kihordása, megszülése és felnevelése jelent számukra.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra