Az 1956-os forradalom leverése után a hatalom – többek között azt a tanulságot vonta le, hogy meg kell nyerni a fiatalokat a szocializmus ügyének. Az első építőtáborok az ötvenes évek második felében ezzel az ideológiai céllal jöttek létre, és az sem volt mellékes a pártvezetés számára, hogy a fiatalok a szocialista gazdaságban hasznos építőmunkát végezzenek. A minta a testvéri Szovjetunióban a rohammunkabrigádok tevékenysége volt: szabadidejükben, önkéntesen szerveződve vállaltak és teljesítettek bizonyos, a népgazdaság számára fontos beruházásokat. (Kérdéses persze, hogy az ötvenes években mennyire beszélhetünk valódi önkéntességről.)
Magyarországon az első igazán nagy feladat a Hanság lecsapolása volt, de az ötvenes-hatvanas években szinte az összes helyszínen kemény fizikai munka várt a jelentkezőkre: többek között segédkeztek a sztálinvárosi építkezéseken, a százhalombattai Dunamenti Hőerőmű és a kiskörei víztározó építésénél, vagy a Bécs–Balaton műút megépítésénél. A Minisztertanács mindazonáltal nem volt elégedett: 1961-ben megállapította, hogy a fiatalok népgazdaságilag is hasznos munkát végeznek, de a táborok hatékonysága elmaradt a várttól. Az ötvenes-hatvanas években körülbelül 22 000 fiatal dolgozott ezeken a beruházásokon nyaranta. 1982-re, az építőtábori mozgalom 25. évfordulójára ez a szám már elérte az 53 000-et. Addigra a nagyberuházások megcsappantak, elsősorban mezőgazdasági vagy konzervgyári munkára lehetett jelentkezni.
Fürdőruhás lányok
A KISZ által szervezett építőtáborok a Kádár-rendszer ifjúságpolitikájának egyik fontos elemét jelentették, és sokaknak életre szóló emlék lett a közösségi munkával és szórakozással eltöltött néhány hét. Az ifjúsági lapok is igyekeztek népszerűsíteni az építőtáborokat, például fürdőruhás lányok képeivel. Többnyire önkéntes alapon lehetett jelentkezni, bár ha valakinek nem volt kifogástalan a „káderlapja”, az egyetemre való bekerülésnél pluszpont járhatott az építőtábori tevékenységért, és sokszor ferde szemmel néztek azokra, akik nem akarták tevőlegesen is építeni a szocializmust.
A magyar tenger és a rostocki kikötő
Többnyire faházakban, sátrakban aludtak a résztvevők, egyszerű körülmények között, de bizonyos helyeken könyvtárat is biztosítottak a munkában megfáradt ifjúság számára. A nyolcvanas években sokszor némi fizetést is kaptak, és természetesen a szállás és az utazás is ingyen volt.
Ha olyan mázlista volt a fiatal, hogy a Balatonnál kellett szőlőt kötöznie, munka után megmártózhatott a magyar tengerben.
Aki pedig igazán szerencsés volt, külföldi építőtáborban is részt vehetett, szigorúan a „baráti” országok területén: Lengyelországban, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban vagy az NDK-ban, ahol például a rostocki kikötő megépítésében vagy a meisseni porcelángyárban tehette hasznossá magát.
Napirend a táborban
A fiatalokat reggel 5-kor ébresztették. „Ki ne emlékezne például a Klapka-indulóra? A tábor életének minden fontos napirendi pontjánál szerepelt. Ébresztőkor pihenten és makacsul – akár ötször is – bömbölte az összes hangszóró. Ilyenkor a felfrissítés volt a cél. Mondanom sem kell, hogy mindenki a pokolba kívánta” – idézi fel a Szegedi Tudományegyetem TTK KISZ szervezetének lapja a táborbeli reggeleket 1961-ben. A résztvevők a reggeli után indultak dolgozni, sokszor teherautók platóján zötykölődve. Tízóraira ettek egy keveset, majd folytatták a munkát. Általában kora délután végeztek az aznapi penzummal, következett az ebéd, majd szabad program volt estig. A nap végén megtekintették a munkaverseny eredményeit, 6 óra körül vacsoráztak, utána esetleg tábortűz, gitározás, éneklés következett, este 9-10-kor pedig a takarodó zárta a napot.
„Munkával és tanulással előre a szocializmus teljes győzelméért”
Az építőtáborokba az ország különböző részeiből, sőt a szocialista tábor egyéb országaiból is érkeztek fiatalok: az NDK-ból, Bulgáriából, Lengyelországból, Kubából és Vietnámból. Jellemzően kéthetes „turnusokban” váltották egymást a többnyire szakközépiskolás és gimnazista fiatalok, de egyetemisták is szép számmal jelen voltak. A munka mellett brigádversenyek, különböző politikai és tréfás vetélkedők színesítették a tábori életet. Munka után lehetett focizni, zenét hallgatni, sőt voltak olyan helyek, ahová zenekarokat is elhívtak, vagy Ki mit tud?-ot rendeztek. Hétvégente kirándulásokra is elvitték a résztvevőket, az SZTE TTK lapja említi, hogy
„a vasárnaponkénti kirándulások a környékre a bodrogkeresztúri 'Ismerd meg a tokaji hegy levét' mozgalom keretén belül zajlottak le”.
Bizonyára megismerték, de jobban tették, ha csak mértékkel. Megesett, hogy valakiket hazaküldtek, mert „a sört és a Balaton hűs vizét jobban szerették a csákány és a lapát nyelénél”. A nyolcvanas évek közepére csökkent az építőtáborok vonzereje, hanyatlott a munkamorál, és a téeszek dolgozói is sokszor panaszkodtak a diákokra: szerintük több kárt okoztak, mint hasznot.
A hivatalos cél az volt, hogy a fiatalok „segítsék a szocializmus építését hazánkban, és hogy ezzel is hozzájáruljanak önmaguk szocialista típusú emberré neveléséhez”, de valószínűleg nem emiatt maradt emlékezetes a hajdani résztvevők számára az építőtábor. Sokkal inkább azért, mert barátokat szerezhettek, megismerkedtek életük első szerelmével, vagy éppen a tablettás bor hatásaival.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
