Ma, ha egy iskolában van is egyenruha, az biztosan nem iskolaköpeny, melynek nejlonos tapintását máig érezzük, akárcsak a krétapor illatát, na meg tapintását tenyerünkön. Ha a sorok olvastán még az is a füledben van, hogyan csikordult meg a kréta a zöldre mázolt táblán, biztosan sok dolog ismerős lesz számodra retróidézőnkben!
Mindegy, mi van rajtad
Jó, ez persze nem volt teljesen igaz, hiszen a mai egyenruháktól eltérően az iskolaköpenyből kilógott a nadrág és a ruha ujja is, de ettől függetlenül valamelyest uniformizált mindenkit a viselet. A legolcsóbb természetesen az ócska nejlonból gyártott, kékes darab volt. Érdekesség, hogy eredetileg inkább vászonból varrott darabok terjedtek el, ezeknek a helyét vették át a hetvenes években a nejlonborzalmak.
Az eredeti cél a két világháború közt az iskola identitásának kifejezése volt, a szocializmusban azonban már egész egyszerűen uniformizálni akarták a társadalmat, és ezalól a diáktársadalom sem volt kivétel, ezért erőltették ránk az izzasztó vackokat.
Persze ahogyan egyre puhult a rendszer, úgy lehetett egyre változatosabb darabokat hordani, de a kötelezettség maradt – egész addig, míg szüleink úgy tudták, köpenyben mentünk iskolába, ám reggel táskánkba gyűrtük a köpenyt, és csak hazafelé került az újra elő.
Jóra nevelni az ifjúságot
Az iskolai nevelésben önmagában nem bízott eléggé a rendszer, ezért a kisdobosok és az úttörők szövetségben további kommunista nevelésben is részesültek. Mindennek voltak olyan látványos külsőségei is, mint a kisdobosok nyakába kötött kék, illetve az úttörők nyakába helyezett piros kendő, meg persze volt kisdobosok hat pontja és úttörők tizenkét pontja is, meg voltak lapok a Dörmögő Dömötörtől a Pajtásig széles skálán mozogva.
Az úttörők együtt sportoltak, táboroztak, papírt gyűjtöttek, egyszóval sokféle közösségi tevékenységben vettek részt, melyeket a cserkészethez hasonlatos szervezetbe tömörülve végeztek. A nyolcvanas évek szülötteinek ugyanakkor már nem jutott túl sok ebből a típusú tevékenységből: a mozgalomnak 1989-ben befellegzett, akárcsak a kötelező orosznak. Ez utóbbinak egyébként sem volt túl sok értelme:
személyes tapasztalataim szerint akik a kötelező orosz érájában voltak iskolások, hivatalból utálták és meglehetősen szerencsés gyorsasággal felejtették el a nyelvet.
Akkor még nem sejtették, hogy a Szovjetuniótól függetlenül lehet azért haszna annak, hogy valaki beszéli…
Retró iskola: a tábla sok minden, de nem okos
Ezekben az időkben még nemhogy nem okostáblára, de nem is filctollal használható fehér táblákra rótták tanárok és diákok a sorokat. A jó öreg, bizonyos esetekben kihajtható tábla mellé egy krétától porzó szivacs, valamint jó pár krétacsonk is járt, ha már nagyon kevés volt az utóbbiból, a tanári szobáról kellett utánpótlást kérni.
A tábla környéke fehérlett, jobb fej hetesek esetleg egy egész szünetet rászánva a projektre nedves szivaccsal lemoshatták a táblát, de annak hatása sem tartott sokáig.
Nem volt természetesen kivetítő sem a termekben: a szemléltetés kimerült a feltekerhető térképben, melyet földrajzóra előtt hozott magával a tanerő, matekórán gigantikus körzővel és vonalzóval érkezett a szaktanár, és ott volt még az írásvetítő, melynek segítségével az agyonhasznált fóliáról vetíthettek a piszkos falra. Amelyre szünetben takonylabdát dobált az ifjúság – te emlékszel erre a ragadós, valójában rémesen gusztustalan játékra?
Szórakozás Brawl Stars előtt
Ha már a takonylabda szóba került, a szüneteket ki kellett tölteni valamivel, és ekkor még nem álltak rendelkezésünkre appok a célra. Le lehetett menni az udvarra, ahol az udvaros tanár felügyelete alatt céltalanul rohangálhattak a gyerekek, vagy el lehetett menni az ingyen járó iskolatejért és kifliért. Nem tudom, miért, de a poharas tejnek olyan finom íze volt, amit egyetlen más tejben sem érzek meg azóta sem – valószínűleg a nosztalgia volt az a titokzatos faktor, ami ebben segített.
Később az iskolabüfék megnyitásával akár azzal is tölthette az ember az időt, hogy ott áll sorba, majd zsebpénze jelentős részét arra költi, hogy a szendvicse helyett, melyet anyukája csomagolt, megegyen egy zacskó csipszet, a zsömlét pedig a kukába dobja.
Minőségi időtöltést jelentett még a WC-ben illegálisan végzett tevékenységek sora, na de ne gondolj semmi rosszra! A cigarettázás persze előfordult, de remek móka volt mondjuk megnedvesített papír zsebkendőket a mennyezetre dobálni, hátha megtapadnak, vagy a már fent említett takonylabdával foglalkozni.
Nem jobb volt: egész más
A későbbiekben aztán lehetett cumit cserélgetni: fura divat volt, mindenesetre tény, hogy a lányok, szilikonláncra aggatták a különböző méretű cumikat, azt rakták a nyakukba. A diliboltok megnyitása később következett, innentől kezdve viszketőporral, kékítő rágóval és fingópárnával is fel lehetett dobni a szüneteket – amíg még nem lett az ember kamasz. Akkor ugyanis már az iskolakerülés lehetőségeinek latolgatása, a sminkelés, a cigarettázás és a márkás ruhák összehasonlítása következett egy idő után.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
