Pszichológus hibák

Folyton a telefonját bámulja, sokadszor sem emlékszik rá, hogy a gyerekkorod mitől volt traumatikus, esetleg belealszik a beszélgetésbe? Ezek elég egyértelmű jelek arra, hogy nem a megfelelő pszichológussal dolgozol. De mi van még? Pszichológus szakértőink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói ezen a héten erre a kérdésre adnak választ.

Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.

Milanovich Domi: A munkája nem merülhet ki abban, hogy jó hallgatóság

Pszichológushoz járni máig sok közösségben rejtegetnivaló, stigmatizált dolog. Ezért is van az, hogy viszonylag kevés reális forgatókönyv él a fejekben arról, hogyan nézhet ki egy terápiás ülés. A fogalmainkat többnyire amerikai filmek, sorozatok alakítják, amelyek korántsem adnak pontos képet arról, mi történhet velünk a rendelőben. Ezzel párhuzamosan a lelki segítéssel foglalkozó piac meglehetősen népes és sokszínű: különféle végzettséggel, oklevelekkel ajánlanak szolgáltatásokat szakemberek, és mint minden más foglalkozási területen, itt is változó minőségben. Míg a képzőhelyek komoly felelőssége, hogy csak olyan embereknek adjanak papírt, akik valóban kompetensek, addig nagyon fontos, hogy a fogyasztói oldalon is kialakuljon egyfajta tudatosság azzal kapcsolatban, hogy mikor nem végzi jól egy pszichológus a munkáját, és mik azok a mulasztások, amiket érdemes neki jelezni. 

Vannak olyan egyértelmű hibák, amelyeket viszonylag könnyű észrevenni. Ha egy szakember rendszeresen elkésik, a telefonját nyomkodja, hívásokat fogad a terápiás időtök alatt, vagy elbóbiskol, az nem oké. Ahogyan az sem, ha többedszerre sincs képben az életed legalapvetőbb szereplőivel, legmeghatározóbb eseményeivel kapcsolatban.

Készítsen jegyzeteket, ha szüksége van rá, és nézze át az ülésetek előtt. A te idődből megy el, ha mindent újra meg újra el kell ismételned neki. 

Vannak olyan problémák is, amelyek a fentiekhez képest talán kevésbé látványosak, mégis előfordulhatnak, és komolyan hátráltathatják a fejlődésedet. Az egyik ilyen, amikor a szakember munkája kimerül abban, hogy jó hallgatóság. Ha könnyen verbalizáló kliens vagy, akkor a heti aktualitásokról simán végig tudsz beszélni 50 percet, miközben ő empatikusan hümmög, vagy mond egy-egy bátorító szót. Természetesen jólesik kiönteni valakinek a szívünket, ennek lehet is tere egy ülésen, viszont fontos, hogy az a mélyreható, a viselkedésed, a gondolataid, az érzéseid és a testi reakcióid között összefüggéseket kereső, a múltadat a jeleneddel összekötő belső munka is meg tudjon valósulni, amire jó eséllyel szerződtetek. 

Persze sokkal nehezebb mederben tartani a folyamatokat, ha nincs közös terápiás célotok. Ha már magad sem tudod, miért jársz hozzá. Ilyenkor érdemes újraterveznetek, hogy legyen iránya a közös munkának. Az is lehet, hogy végül abban állapodtok meg, te ventillálásra szeretnéd használni a heti közös időt. Ez akár még el is képzelhető, de ebben az esetben van róla egy átlátható és közös döntésetek.  

Az átláthatóság egyébként is kulcskérdés. Természetes dolog, hogy kíváncsi vagy a szakemberre, és talán az is furcsa, hogy a rendelőben nem valósul meg a feltárulkozásnak az a fajta kölcsönössége, amelyet a baráti beszélgetéseidben megszokhattál (egy ideig te beszélsz magadról, aztán a másik saját magáról). Irányzatonként eltér, hogy a terapeuta mennyi információt oszt meg az élményanyagából, de ezeknek a megosztásoknak mindig a te fejlődésedet, a kapcsolat erősítését kell szolgálnia. Az nem lehet, hogy felcserélődnek a szerepek, és neked kell támogatni a szakembert, aki sorolni kezdi a problémáit, a fájdalmas emlékeit. Az egy teljesen másfajta kapcsolat. 

Az átláthatóság abból a szempontból is lényeges, hogy a segítő nem misztifikálhatja a módszereit. Ha nem hajlandó elmagyarázni az általa alkalmazott technikák hatásmechanizmusait, az nem oké. A szakértelme, a tapasztalatai miatt jársz hozzá, de ha a tudásából nem oszt meg semmit, nem ad visszajelzéseket, nem tanít meg téged az emberi működéssel kapcsolatos ismereteire, akkor a hatalmi pozícióját és a tőle való függésedet erősíti. 

A tudás visszatartásán kívül meglehetősen aggályos, ha a szakember nem gondolkodik rendszerszinten, azaz nem veszi figyelembe azokat a társas-társadalmi tényezőket, amelyek a nehézségeid kialakulásában, fennmaradásában szerepet játszanak. A különböző kisebbségi és elnyomásnak kitett csoportok (például nők, roma, fogyatékossággal élő vagy LMBT-emberek) helyzetére vonatkozó tudás nem jófejség a részéről, hanem szakmai alapkövetelmény. Nem a te dolgod, hogy megtanítsd őt olyan alapfogalmakra, amelyek pár kattintással egyébként is elérhetők a neten. Előfordulhat, hogy elsőre nem tud valaki valamit, de ha másodszorra is úgy érkezik, hogy közben nem olvasott utána a témának, az problémás. 

Azt sem kell eltűrnöd, hogy gúnyos megjegyzésekkel téged hibáztasson az általad elszenvedett bántalmazásért. Persze fontos dolgozni azon, hogy minél jobban meg tudd védeni magad, és képes legyél meghúzni a határaidat, de az is lényeges, hogy tudatosuljon benned: a bántalmazás a bántalmazó hibája és felelőssége. Az sincs rendben, ha „normalizálni” próbál téged a szakember: például ráerősít a hagyományos nemiszerep-elvárásokra, határozott véleménye van arról, milyen férfinak vagy nőnek kéne lenned egy boldogabb élethez; vagy érvényteleníti az identitásodat, eltántorít annak szabad és másokat tiszteletben tartó felfedezésétől. Az ő feladata nem az, hogy beszuszakoljon a társadalmi hierarchia egyik szűkre szabott dobozába, hátha akkor kevesebb előítélet ér majd; hanem az, hogy lebontsa ezeket az előítéleteket, segítsen az útkeresésben, és kellő rendszertudatossággal, megküzdési kapacitással vértezzen fel ahhoz, hogy önazonosan, harmóniában, szeretetben tudj élni a közösségeidben.

Szalay Ágnes: Ha túl sokszor visszhangzod őt

Különbontanám a pszichológushoz járás folyamatát, az elejére és a közbenjére. Mindkét időszakban indokolt lehet, hogy otthagyd a pszichológust, de más szempontok alapján.

Az elején

Az első egy-két találkozás során tudod megítélni azt, hogy megvan-e köztetek az a bizonyos kémia, tudsz-e szabadon beszélni hozzá, érzel-e bizalmat iránta. Kicsit másképp kell ezt nézni, mint egy megszokott emberi kapcsolat kezdetekor: a pszichológussal való jó együttműködéshez nem szükséges az, hogy hasonló legyen az ízlésetek vagy akár az értékrendetek. Lehet, hogy cseppet sem hasonlít hozzád, vagy az általad kedvelt emberekhez, netán furának látod őt, mégis azt tapasztalod, hogy meglepően nyílt vagy vele, és ő is mond neked olyan dolgokat, tesz fel olyan kérdéseket, melyek elgondolkodtatnak, más megvilágításba helyezik a dolgaidat. Ha ez utóbbi a helyzet, akkor „tartsd meg”, és figyeld, hova visznek az alkalmak. Ha viszont belül, akár magad számára megmagyarázhatatlan módon ellenállást érzel, akkor lehet, hogy nem ő illik hozzád a sok szakember közül. Intő jel, és ellenállásod kiváltó oka lehet, ha úgy érzed,

• ítélkezik/elítél;
• más nyelvet beszéltek;
• nem arra reagál, amit elmondtál;
• az az érzésed támad, hogy fogalma sincs, miről beszéltél eddig.

Nagyon finom és különleges kapcsolat az, ami közted és a pszichológusod között kialakul, nem mindenkivel működik ez. Jobb, ha az elején, az intő jelek hatására keresel másik szakembert, mintha az idődet és pénzedet elpazarolva belemész egy olyan folyamatba, amiben igazán nem tudsz mégsem benne lenni a másik személye miatt. Simán előfordulhat, hogy egy remek pszichológus, aki egyébként két barátodnak is sokat segített, neked nem jön be. Van ilyen.

A folyamat közben

Ha az elején megvolt a pszichológusoddal az összhang, és jó szívvel belevágtatok a közös munkába, akkor is eljöhetnek pontok, amikor mérlegelni érdemes, hogy szeretnél-e még hozzá járni. A legjobb ilyen pillanat az, amikor „kész vagytok”. Jó esetben (minden esetben!) köttök az elején egy úgynevezett pszichológiai szerződést, hogy hova szeretnél eljutni, és a közös munka hatására azt tapasztalod, hogy odaértél. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még akármeddig beszélgetni, vagy hogy később nem lesz igényed újra pszichológusra – de ha aktuálisan elértétek a célt, akkor érdemes lezárni a folyamatot. Több dologból is észreveheted, hogy itt tartasz. Egyrészt megnő a tudatosságod, kontrollt érzel az életed felett, kezdeti problémáid jelentőségüket vesztették. Ez esetben érdemes megünnepelni a sikert, és lezárni az aktuális folyamatot.

Persze ez is kellemes, és egy-két ilyen alakalom bele is fér – de ha állandósul ez az érzés, akkor már nem igazán tanácsadáson, coachingon vagy terápián vagy, hanem baráti beszélgetésen. Ha huzamosan több ülés után sem tapasztalsz magadon változást, új gondolatot, nem érzed azt, hogy „dolgoztatok”, akkor szintén érdemes lehet abbahagyni.

Sok, akár nagy hírű pszichológus és segítő szakember dolgozik úgy, hogy erős személyiségével rányomja a bélyegét a folyamatra. Hatása alá kerülsz, netán meg is mondja, mit tegyél, hogyan érezz. Azon töprengsz hét közben, hogy egyes eseményekhez mit fog szólni ő. Iránymutatást vársz tőle, amit ő készséggel meg is ad. Néha még kritizál is, vagy kifejti lesújtó véleményét a provokatív stílus nevében. Egy önismereti folyamat elején ez a befolyás még hasznos is lehet, de azért veszélyt látok abban, hogy nem leszel-e a szakember narcizmusának kiszolgálója. Nem él-e vissza a hatásával. Ha azt tapasztalod, hogy a pszichológusod azt érezteti, hogy jóval többet tud nálad, vagy sűrűn felhívja a figyelmedet valami tökéletlenségedre, vagy rájátszik a meglévő félelmeidre, bizonytalanságodra – akkor jobban teszed, ha otthagyod őt. Ugyanez a helyzet akkor is, ha túl sokszor visszhangzod őt, a döntéseidben, véleményed kialakításában túl sűrűn veszi át a szerepet az ő véleménye.

Ha viszont egy veled törődőn és elfogadón bánó pszichológusra leszel egyszer csak mérges egy mondata vagy valamilyen reakciója miatt, akkor valószínűleg az történik, hogy rátapintottatok valami lényeges dologra, és – hát mondjuk úgy – a belső negatív energiáid rávetülnek, őt okolod a nehéz érzésekért, vagy a dühöd mint fedőérzelem jelenik meg. Ilyenkor érdemes lehet kitartanod mellette, mégis elmenni hozzá újra, és közösen a végére járni annak, hogy mi is váltotta ki az érzéseidet.

Csonka Balázs: Jelezd vissza

A legfontosabb, hogy a terápiás kapcsolat is alapvetően egy kapcsolat, ez pedig az első pillanattól a folyamat végéig igaz. Már a pszichológus kiválasztásakor is tehát érdekes, miért pont őt választod, milyen tudatos és nem tudatos szempontok mentén döntesz mellette, milyen szerepet szánsz neki (vagyis mire „használod” őt), hogyan viszonyulsz hozzá. Ha például egy olyan alapélményből indulsz, hogy az anyakapcsolatodban úgy érezted, nem vesznek érdemben figyelembe, könnyen fog ez megismétlődni a terápiás térben, és fogod úgy érezni, hogy a női pszichológusod nem vesz érdemben figyelembe. 

Az első alkalmakkor érdemes tehát ebből a szempontból is ránézni a kapcsolatra, és eldönteni, hogyan érzel. Az érzelmi összehangolódás a terápiás folyamat alappillére, ha ez nem tud kialakulni, úgy semmilyen technika nem fog működni. 

Ami magát a folyamatot illeti, pszichológusként nagyon fontos ránézni arra kívülről, és megválaszolni azt a kérdést, hogy valójában mi történik. A folyamaton belülről ugyanis egészen más képet látunk. Általában van egy elakadás, egy trauma, egy nehézség, egy dilemma, egy valami, amivel a kliens érkezik, és szeretné, ha ez a valami nem lenne. A folyamatot kívülről nézve ezenfelül látszik azonban az is, hogy ezt a változást hogyan akarja elérni (el akarja-e egyáltalán érni), hogy ez a nehézség hogyan ágyazódik bele a történetébe, és hogy a történet dinamikáját hogyan hozza át a terápiás kapcsolatba. Ha például önbizalomhiánnyal, és annak mentén megélt szorongással érkezik valaki, fontos látni, hogy milyen szerepet szán a terapeutának a helyzetben. Van, aki visszajelzést vár, van, aki szeretné, ha a döntéseit mások hoznák meg helyette, van, aki arra vágyik, hogy megnyugtassák. Ezek a dinamikák már az ő személyes megküzdési módjait mutatják, és a terápiás kapcsolatot próbálják egy számára ismerős irányba alakítani. Hasonló elem a folyamat vége, legyen szó akár a kapcsolatokba való beleragadásról, akár a kapcsolatok sűrű, elmélyülés nélküli váltogatásáról.  

Előbbi az önkifejezés képességével kezdődik, a pszichológusnál például azzal, hogy el tudom-e neki mondani, hogy én most dühös vagyok, amiért úgy érzem, nem vesz engem eléggé figyelembe, vagy amiért nem mond semmi egyértelműt arra a kérdésemre, hogy akkor most felmondjak-e a munkahelyemen. (Ha ezekre nem érzem magam képesnek, el tudom-e mondani, hogy valamiért nem érzem azt, hogy szabadon kifejezhetem magam, stb.) 

Itt kezdődik a reflexió szerepe, vagyis hogy az előbbi esetben meg tudom-e látni, hogy például rendszeresen kerülök abba a helyzetbe, hogy ezt kell éreznem, vagy visszatérő elem az életemben, hogy mások döntenek helyettem. 

Az a terápiás folyamat (és kapcsolat) fog jól működni, amelyben ez a két tényező megvan: egy biztonságos tér az érzések és gondolatok kifejezésére és egy reflektív másik, aki segít a folyamatot magát látni, és elhelyezni azt a másik ember általános működésének dinamikájában. A pszichológus is persze ember, és bár jó esetben temérdek önismerettel a háta mögött egy viszonylag tiszta tükrözést tud adni, előfordulhat, hogy saját vakfoltjai megnehezítik a munkáját. Amit tehát mindenképp elvárhatsz, az az önkifejezés szabadsága, ami az érzelmi rád hangolódásban, az empátiában, a kíváncsiságban és a figyelemben mutatkozik meg – még akkor is, ha a te nehézséged éppen az, hogy nehezen tudod kifejezni mindazt, ami benned él. Ha tehát bizonytalan vagy abban, folytasd-e az üléseket, az mindenképpen egy holtpont a terápiás folyamatban, az első dolgod tehát, hogy ezt a dilemmádat visszajelzed a pszichológusodnak. A továbblépés kulcsa mindenképpen ez, akár a folyamaton belüli, akár a pszichológusok közötti továbblépésről van szó.