pedálos játékautó

Ha régi játékautóinkat próbáljuk felidézni, elsőre alighanem mindenkinek azok a trafikáruk jutnak eszébe, amiket ismert külföldi cégek termékeiről koppintottak, vagyis úgy másoltak le, hogy erre semmiféle engedélyt nem kértek. A Wiking hazai kiadású tejesautója, a Matchbox motorkerékpár hű magyar mása, vagy a Darda felhúzható homokfutójának szélvészesített változata mind efféle utánzat volt. De nemcsak ilyenek vettek körül minket gyerekkorunkban, eredetibb és komolyabb dolgok is akadtak.

Gyerekkorunk játékai

Volt, aki pénzverdei játékvonattal büszkélkedhetett, mások az NDK-ban gyártott távirányítós Wartburggal, aztán később a szerencsések PIKO villanyvasutat futtathattak körbe-körbe a terepasztallá avanzsált nappaliban. De amiről tényleg csak álmodni mertünk, az a lábhajtásos Moszkvics volt. Az Ezermester egyik 1973-as száma szerint akkoriban 680 forintba került, miközben az átlagfizetés 2629 forint volt, vagyis csaknem negyedhavi bérét kellett volna szüleinknek rááldoznia.

Hogy mitől volt Moszkvics, azt nem tudtuk, mert egyáltalán nem hasonlított egyetlen nagy testvérére sem. De nyilván azért ragasztották rá ezt a nevet, mert ugyanúgy a lenini Komszomolról elnevezett moszkvai autógyárban (AZLK) készült, akárcsak igazi bátyuskái. A Szovjetunióban persze a ZISZ-től kezdve a Zsigulin át a GAZ-ig seregnyi típust megmintáztak kicsiben, a Néva fantázianevet viselő jószág például egy az egyben úgy nézett ki, mint a Vakond autója. De hozzánk csak a Moszkvicsok jutottak el.

KRESZ- és vidámparkban

Szülőhazájukban egyébként jóval több lehetőség volt ezek kipróbálására: gyerekeknek létesített mini taxiállomásokon lehetett kibérelni őket, de alkalmi vurstlikban is a körhinták kedvelt darabjai voltak. Sőt, még versenyeket is rendeztek számukra. Bár dodzsemként sehol nem használták őket, azért a folyamatos strapa nyomai egy idő után igencsak meglátszottak rajtuk: elsőként általában a lámpáikat és a jelvényüket vesztették el, aztán jött a lökhárító és a hűtőrács.

Idehaza az 1960-as években szerte az országban KRESZ-parkok létesültek. Nemcsak a fővárosi Közlekedési Múzeum tőszomszédságában, hanem például a miskolci gyermekvárosban, a debreceni Nagyerdőn, de még néhány szerencsés óvodába is jutott ilyen gyerekméretűre zsugorított miniváros utakkal, vasúti kereszteződéssel, jelzőtáblákkal és akkoriban villanyrendőrnek nevezett (a forgalomirányító rendőröket felváltó) jelzőlámpákkal.

Itt tanulhatták meg a gyerekek játékos kerekek között a közlekedési szabályokat, és a rollerezőket meg a bringásokat egyre inkább kiszorították a pedálos autósok. A legelsőt itthoni KRESZ-parkot 1963-ban a Béke úti lakótelepen adták át, ahol a járműveken túl még 30 bukósisak is a kicsik rendelkezésére állt. A Vérmezőn pedig működött olyan játékkölcsönző, ahol Moszkvicsokat is ki lehetett venni 5-10 percre, tehetősebbeknek akár fél órára.

A Közlekedésbiztonsági Tanács nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság nevelésére, hogy tisztában legyenek a szabályokkal. Hisz tudjuk, hogy amikor egy gyermek „csak játszik”, valójában a saját eszközeivel tanulja önmagát és a környezetét, vagyis az életet. A játékon keresztül fejlődik a gondolkodása, érik az idegrendszere, és koordináltabbá válik a mozgása. A tevékenység segít a személyiség alakulásában és a társas kapcsolatok építésében. A játék tulajdonképpen a gyermekek leginkább fejlesztő hatású tevékenysége.

Hiánygazdaság a szocializmusban

A szocialista rendszer Játéktervező Intézetet állított fel, a gyártás előtt a Múzeum körút 41. első emeletén vizsgálták át a terveket. Ezek alapján készültek Pesterzsébeten a Technokid fémépítők, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár lendkerekes autói és a MÁVAG apró gőzgépei. A hatvanas évek újdonsága az akadályokat kikerülni képes elemes holdjáró volt. De a szovjet vetélytárssal egyik sem tudta felvenni a versenyt.

Néhány éve eltűntek a nyugati gyártmányú modern és formahű piciny autók: mit kínál a hazai ipar helyettük? Semmit. [...] A hazai játékautók közel egy évtizede jórészt azonos formát mutatnak, a hatvanas évek elején futott ódon típusokra emlékeztető, vijjogó rendőrautók és mentők jelentik a kínálatot

– szólt egy 1977-ben megjelent kritikus hangvételű cikk a Petőfi Népében, azt követelve, hogy cseréljék korszerűbbre az ócska lemezautókat és a festett ablakú buszokat.

Világító fényszórós és dudával felszerelt pedálos autóhoz azonban igazán nehéz volt hozzájutni. Korántsem csak fiúk vágytak rá, egy kislányos nagymama egyenesen a moszkvai GUM áruháznak írt levelet, mert olvasta az újságban, hogy ott kapható. Amikor azután tömegével kezdték importálni, nálunk is egyre jobban elterjedt, csak az elektronikai játékok terjedése szorította ki a piacról. Akinek azonban gyerekkorában volt, az felnőttként is szívesen emlékezik rá, még ma is sokan gyűjtik és restaurálják a régi darabokat.

Manapság is keresett

80-100 példányom van a különféle változatokból, és szeretnék egy kiállítást létrehozni belőlük

– mondta el a Díványnak Józsa Attila, aki maga is megszállott gyűjtő, bár amióta édesapa lett, kevesebb idő jut a hobbijára.

Budapesten 2008-ban volt az első Pedálos Moszkvics Találkozó, de van saját rajongói oldaluk is, ahol nemcsak felújítási ötleteket, hanem fellelt alkatrészeket is csereberélnek. Ha ennyire becsben tartják, talán még unokáik is játszhatnak majd nagyszüleik örökségével.

Ha szívesen olvasnál még hazai játékokról, azt ide kattintva megteheted.