Bár csak a jövő hétre ígérik a program részleteit, az Otthonfelújítási Programra való jelentkezés kezdőidőpontja már nyilvános. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) online felülettel is segíti a jelentkezőket a pályázatok energiamegtakarítási kalkulációihoz.
Nyár elejétől pályázható az otthonfelújítási támogatás
Június 3-án indulhat a roham, ekkor nyílnak meg az Otthonfelújítási Program jelentkezési felületei az MFB Pontokon. A jelentkezők addig is a minisztérium által létrehozott online felületen tájékozódhatnak a már ismert tudnivalókról.
![Nyár elején startol az otthonfelújítási támogatás](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5595/55952/559520/55952099_6934b87f9daa75aacb7180f1aaffd3df_wm.jpg)
Az eddigi információk alapján a HVG úgy tudja, legalább 7 millió forintos beruházásra lehet majd felhasználni a támogatást, amiből 2,5, 3 vagy 3,5 millió forintot nyújt vissza nem térítendő támogatásként az állam, az adott település átlagkeresetétől függően. A fennmaradó részből egymilliót a pályázónak kell befektetnie a felújításba önrészként, a maradék 2,5-3,5 millió forintot pedig kedvezményes hitel formájában, 8 év alatt kell majd törlesztenie.
Erre vehetünk igénybe támogatást
A támogatásból az alábbi munkálatokat finanszírozhatják az 1990 előtt épült, gázhálózatra kötött, akár több lakásos családi házak, illetve sorházak tulajdonosai:
- az épület külső határoló elemeinek hőszigetelése,
- nyílászárócsere,
- a használati melegvíz-rendszer korszerűsítése,
- a fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéleléssel és a kapcsolódó hőleadókkal,
- illetve ezek tetszőleges kombinációja.
A cél az energiatakarékosság
Fontos, hogy minimum 30 százalékos primer energiamegtakarítás érjenek el a fenti beruházások által az ingatlanokon. Az NGM a pályázatról már egyeztetett a hírek szerint a piaci szervezetekkel, legutóbb a Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) szerdai ülésén, illetve már a részletek kidolgozása is folyamatban van. Ezeket a jövő héten tesznek közzé.
Fábián Gergely nemzetgazdasági államtitkár szerint a program sikeréhez gördülékeny folyamat kell az igényléstől kezdődően, és fontos az is, hogy el tudják kerülni azt, hogy áremelések erodálják a támogatást, vagy hiányok alakuljanak ki a piacon.
Ennek érdekében az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. kialakít egy olyan felületet, amelynek segítségével a leendő pályázók előzetesen kalkulálhatják a várható költségeket és az energia-megtakarítás mértékét egyaránt. A minisztérium azzal is segíteni kívánja a pályázókat, hogy a programban részt vevő kivitelező cégeket minősíti, így mindenki megbízható szakemberrel vághat bele a felújítási programba, amennyiben elnyeri a pályázati segítséget otthona energetikai korszerűsítéséhez.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés