Több szempontból is megváltozik, és a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint biztonságosabbá válik a közeljövőben az online fizetések rendszere. Az egyik újdonság már a jövő hónap elejétől, augusztus 1-jétől indul: ekkortól változik meg a bejelentési, zárolási eljárás, amelynek köszönhetően a visszaélések révén eltulajdonított pénzek hamarabb és könnyebben visszajuthatnak eredeti, jogos tulajdonosaikhoz – derül ki az Index írásából.
„Az új bejelentési, zárolási eljárás az ügyfelek, pénzforgalmi szolgáltatók és hatóságok hatékony és gyors információcseréjén alapul” – mondta az új rendszerről Túri Anikó. A közigazgatási államtitkár közlése szerint „az eljárás folyamata azzal veszi kezdetét, hogy a csalás észlelését követően az ügyfél vagy a nyomozó hatóság – a már továbbított pénzösszegek felfüggesztése érdekében – értesíti az ügyfél számlavezetőjét”. Ezután a számlavezető tájékoztatja annak a bankját, akinek a pénzt átutalták, a következőkről: az értesítés tényéről, a fizető fél nevéről és számlaszámáról, a fizetési művelet kedvezményezettjének nevéről, számlaszámáról, a fizetési művelet pénzneméről, összegéről és időpontjáról. Ezzel párhuzamosan a pénzforgalmi szolgáltatók bejelentést tesznek a FIU-nak (a NAV részeként működő pénzügyi információs egységnek), valamint adott esetben a számlákat is felfüggesztik. A fenti eljárástól a döntéshozók azt remélik, hogy hatékonyabban lehet majd fellépni a csalókkal szemben.
A másik változás csak 2025 nyarán élesedik: a tervek szerint ekkortól kezd majd el működni egy visszaéléseket szűrő rendszer, amely a fizetési mintázatok elemzésével, öntanuló módon kiszűri a problémás, csalásokhoz kapcsolódó fizetési megbízásokat.
Rengeteg csaló próbál visszaélni az online fizetésekkel
A csalások elleni hatékonyabb fellépésre szükség is van: míg 2020 I. negyedévében 113 sikeres visszaélést követtek el (több mint 422 millió forint értékben), addig ez a szám 2023 IV. negyedévére 3737-re nőtt (mintegy 5,8 milliárd forint értékben). Ezzel párhuzamosan viszont nőtt a lakosság tudatossága is: 2020 I. negyedévében még tízszer annyi sikeres visszaélés történt, mint sikertelen, 2023 IV. negyedévében már közel 4 ezer sikeres csalásra 14 ezer sikertelen jutott.
Az új rendszer talán abban is segítségére lehet a hatóságoknak és a pénzügyi szektornak, hogy gyorsabban és hatékonyabban reagálhassanak az olyan szerencsétlen esemény-sorozatokra, mint a nemrégiben történt Apple Pay-fiaskó. Mint ismeretes, ekkor rengeteg magyar ember számlájáról vont le az óriáscég jogtalanul és ok nélkül különböző összegeket, amelyek visszautalására sokaknak abszurdan sok ideig kellett várniuk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés