Jó hír a nyugdíjasoknak: többet kaphatnak, mint eddig

nyugdíjas vásárló kosár
Olvasási idő kb. 3 perc

Bár a nyugdíjasok által jellemzően vásárolt termékek ára is nőtt, kisebb mértékben, mint az aktív dolgozók esetén. A meglepő eredményt egyedileg összeállított árkosár-index alapján számolták ki.

A Privátbankár immár 17 éve elvégzett Árkosár-felmérésére támaszkodva az Mfor összeállította saját Nyugdíjas Árkosarát, mely azt hivatott bemutatni, hogy mennyibe kerül egy nyugdíjas havi bevásárlása. Egy aktív korú fogyasztó ugyanis bizonyos termékeket nagyobb, míg másokat egyáltalán nem, vagy kisebb mennyiségben vásárol, mint egy nyugdíjas. 

A nyugdíjas vásárlók jobban járnak

Már harmadik hónapja emelkedik az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke: szeptemberre éves alapon 3,2 százalékkal, 874 forinttal nőtt a kosárban levő termékek ára. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életszínvonal statisztikája alapján 21 termékből összeállított kosár értéke három szupermarket árait átlagolva 27 987 forint lett. Ez jóval kisebb drágulást jelent, mint ha a normál vásárlói indexet nézzük, amely egy hónapja minden idők második legmagasabb értékét produkálta.

A nyugdíjas vásárlók lehetnek a változások haszonélvezői
A nyugdíjas vásárlók lehetnek a változások haszonélvezőiTom Werner / Getty Images Hungary

Nagyobb időtávlatban nézve még szembeötlőbb a különbség:  egy év alatt 2,3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjasok élelmiszerköltségei, ezzel szemben még év elején 6 százalékos nyugdíjemelést könyvelhettek el.  Két évet vizsgálva 5,3 százalékos élelmiszerár-emelkedést mértek az időseknél, miközben a nyugdíjak ezen időtáv alatt 31,3 százalékkal emelkedtek. Itt azonban hozzá kell tenni, hogy

két évvel ezelőtt még éppen csak megindult az az elképesztő áremelkedés, ami azután 2023 februárjában érte el a csúcsát.

Az is érdekes változást hozott, hogy most jóval több volt a jelentősebb, 10 százalékot meghaladó havi árcsökkenés, mint az ilyen mértéket meghaladó áremelkedés. Az előző hónaphoz képest 31,5 százalékkal emelkedett a burgonya ára, emellett a margarinért is jóval mélyebben kell a zsebbe nyúlni:

ennek a terméknek az ára 16 százalékkal emelkedett.

Ezzel szemben egy hónap alatt 30,4 százalékkal lett olcsóbb a banán, 29,6 százalékkal ment lejjebb az alma ára és 25,1 százalékkal a sajté. A tejért 12,1, a kenyérért pedig 10,1 százalékkal kell kevesebbet fizetni a hipermarketek pénztárainál.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek