A mai Amerikai Egyesült Államok nyugati területére az 1840-es évektől kezdve érkeztek nagyobb számban az európai kivándorlók, illetve a belső és keleti part menti területekről ekkor indultak el sokan a nyugati vidékek felé, ahol olcsó és termékeny földek csábították a telepeseket és a szerencsevadászokat. A hódításnak ebben a szakaszában a Nyugat valóban férfivilágnak számított: a férfiak javarészt egyedül érkeztek, és szélsőségesen nehéz körülmények között éltek. Céljuk a meggazdagodás volt, de legalábbis gyorsan pénzhez akartak jutni. Ehhez bizony a legvadabb eszközöktől sem riadtak vissza. Ebben az időszakban legfeljebb prostituáltak merészkedtek az amerikai Nyugatra. Néhány évtizeddel később, a telepesekkel együtt azonban megérkeztek a nők és a gyerekek is.
A nemek közötti munkamegosztás meglehetősen konzervatív volt: a mintafeleségek életét a háztartás, a gyereknevelés, a ház körüli teendők ellátása töltötte ki, de szabadidejükben (már ha volt nekik) jótékonykodhattak vagy templomba járhattak. A protestáns egyház egyébként is a nőktől várta a vadnyugaton elvadult erkölcs megreformálását, hiszen az erőszak mellett az alkoholizmus és az együttélések számának növekedése (a házasságkötések rovására), valamint a válások számának emelkedése is aggasztotta az egyház képviselőit. Úgy vélték hát, hogy a megfelelő neveltetést kapott nők majd hatni fognak a férfiakra. Ezért felértékelődött a tanítónők szerepe (amely pálya egyébként, dacára annak, hogy jóval kevesebbet kerestek a tanítónők, mint a tanítók) gyakorlatilag az egyetlen választható foglalkozás volt akkoriban a minimálisnál ambiciózusabb nők számára.
A lányok nehezen úszhatták meg a házasságot. A viktoriánus prüdéria jegyében szinte semmit nem tudtak a testük működéséről, és a férfiakkal szemben tartózkodó, szemérmes viselkedést írtak elő a számukra – de még azt sem nézték jó szemmel, ha két barátnő karon fogva sétált, vagy közel hajoltak egymáshoz. A születésszabályozás természetesen tilos volt, kivéve az önmegtartóztatást. Kezdetleges fogamzásgátló eszközökkel (vazelin, fagyott krém, sódarab vagy mogyoróvaj) próbáltak ugyan védekezni, de kevés sikerrel.
Nem minden nő volt azonban az ájtatosság megtestesítője. A prostituáltak általában kocsmákban, munkástelepeken vagy katonai erődök mellett tengették nyomorúságos életüket. Szívesen választottak gondolatébresztő neveket maguknak: Mókusfogú Alice, Sonkáscsontú Jane, Disznólábú Annie. Közülük leginkább Calamity (Balsors) Jane vált ismertté. A férfiasan magas nő az aranyláz kitörésének idején bányákban vállalt munkát, és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a bányászok kocsmáiba járt, bikát kergetett a városka főutcáján, és részegen összevissza lövöldözött a puskájával. Alkalmanként prostitúcióra kényszerült, máskor valamelyik bányásszal vagy éppen a seriffel élt együtt. Alkoholista volt, akit Minneapolis egyik színházában fő attrakcióként mutogattak. Szívesen adott interjúkat is, egy pohár italért cserébe, amikor pedig 1903-ban meghalt, ezeknek a felületes írásoknak köszönhetően lett belőle a nyugati nő szimbóluma, akinek a kezéből sohasem hiányozhat a fegyver.
Annie Oakley viszont valódi mesterlövész volt. Nyomorúságos körülmények közül indult: apja meghalt, amikor Annie hatéves volt, özvegyen hagyva feleségét és hat közös gyermeküket. Annie hamarosan nevelőcsaládhoz került, akik gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztatták. 13 évesen visszakerült édesanyjához, aki addigra harmadik férjével (és újabb gyerekekkel) élt, még mindig nagy szegénységben. Annie megtanult lőni egy régi puskával, és hamarosan az elejtett kisebb vadakat eladva sikerült kikecmeregniük az adósságokból. Tehetségére felfigyelt az egyik szálloda is, akik vásároltak tőle, és egy céllövőversenyre invitálták. Ezt megnyerte, és megismerkedett Frank E. Butler mesterlövésszel. Butler meghívta a társulatába, és innentől kezdve rendszeresen együtt léptek fel vándorshow-kban, sőt, később össze is házasodtak. Rendkívül kalandos és utazásokban gazdag életük volt: Buffalo Bill show-jával bejárták Amerikán kívül Európát is, Annie filmekben is szerepelt, barátságot kötött Ülő Bika sziú törzsfőnökkel, és élete során mintegy 15 000 nőnek tanította meg a fegyverhasználatot. Annie volt az első női szupersztár Amerikában. Állítólag egyszer 27 méterről kettélőtt egy élével feléje fordított kártyalapot, majd még fél tucat lyukat lőtt bele, mire az földet ért. Tükörből, a célnak háttal állva ugyanúgy mindenkor célba talált.
Akiket elraboltak az indiánok
A nyugati invázió idején az indiánok fehér embereket is foglyul ejtettek; főként asszonyokat és gyermekeket, mivel a férfiakat megölték. Mary Rowlandson hatéves gyermekével esett fogságba és három hónapot töltött a narragansett indiánok körében. Ez idő alatt, mint naplójából kiderül, gyermekét elveszítette, éhezett, befagyott folyókon kellett átkelnie, de mivel tudott varrni, a törzs cselekvő tagjává vált. Amikor 20 font váltságdíj ellenében szabadult, könnyes szemmel búcsúzott el fogvatartóitól. Akiért nem fizettek váltságdíjat, vagy nem szabadították ki, kénytelen volt huzamosabb ideig az indiánokkal maradni. Ők új nevet kaptak, indián ruhába öltöztették és kitetoválták őket. Megtanulták a nyelvet, kiismerték a szokásokat, a nők férjhez mentek, és gyermekeik születtek. Ha volt is lehetőségük a visszatérésre (például ha valaki kifizette értük a váltságdíjat), nem mindig éltek vele, vagy ha erőszakkal akarták visszahonosítani őket, ellenálltak. Így például Cynthia Ann Parker is, akit 9 évesen raboltak el a komancsok. Gyerekként beilleszkedett az indiánok közé, majd a törzsfőnök felesége lett, három gyerekük született. Már elmúlt 30 éves, amikor a fehérek rajtaütöttek a táborukon, és elhurcolták, legkisebb gyerekével együtt. A nagybátyja felismerte, Cynthia azonban már nem tekintette magát a vér szerinti családjához tartozónak. 25 évet élt a komancsok között, hiányzott neki a férje és a másik két gyermekük. Amikor legkisebb, vele lévő gyermeke tüdőgyulladásban meghalt, feladta, és halálra éheztette magát.
A cikk forrása: Philippe Jacquin: Hétköznapi élet Buffalo Bill korában. Budapest, Corvina Kiadó, 2006.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
