nem miatti csalódottság

Az angol szakirodalom gender disappointmentnek, azaz a nem miatti csalódottságnak hívja azt a jelenséget, amikor a szülők a születendő kislány helyett inkább fiút szeretnének, vagy a kis trónörökös helyett egy igazi, élő hajas babát. Az esetek nagy részében szerencsére az apa vagy az anya képes megbarátkozni a pici nemével, legkésőbb, amikor először a kezébe veszi. Ám vannak olyan családok, ahol a gyereknek egész életében viselnie kell a bélyeget: már az anyaméhben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem a megfelelő kromoszómát hordozza. 

Dokumentálják a nem miatti csalódottságot

Amióta divatba jött a közösségi oldalakon világgá kürtölni, hogy milyen nemű gyermek érkezik a családba, a szülők gyakorlatilag jól láthatóan dokumentálják, ha más nemű gyermekre vágytak. A dobozból felszálló rózsaszín lufik láttán szitkozódó apuka, a kismama, akinek lebiggyed a szája, amikor kiderül, hogy a két fiú után újabb kisfiú érkezik; rajtuk egyértelműen látszik, hogy bizony csalódottak a születendő baba neme miatt. Gyakran aztán a kommentelőktől kapnak hideget-meleget a leendő szülők, miszerint nem szabadna ezt érezniük. Pedig valójában teljesen jogos ez az érzelem, hiszen természetes, hogy egy anyuka a két fia után szeretné megélni, milyen egy kislányt dajkálni.

Pszichológus szakértők szerint igen is érezhetünk szomorúságot, csalódottságot, mert az előre megálmodott álomcsaládba hiba csúszik. Ennek több oka lehet; a saját elképzeléseink – sokan például csak lányos anyának tudják magukat elképzelni –, az ismeretlentől való félelem – a családban mindig lányok voltak, mit kezdjek én egy fiúval? –, vagy akár a kulturális előzmények. Hiszen gondoljunk bele, még néhány évtizeddel ezelőtt is elhangozhatott, hogy a családban három gyerek van és egy lány, azaz, csak a fiút tekintették igazi utódnak. A fiú ugyanis hozzá tudott tenni a vagyonhoz, a lányhoz viszont hozományt kellett adni. 

Bandi helyett Andi

Ha más nemű gyereket szerettünk volna, azt nem kell szégyellni, az viszont már más kérdés, hogy ez az érzés meddig tart fogva, és hogy képesek vagyunk-e örömmel és szeretettel fogadni a kis jövevényt, aki nem tehet arról, hogy mi az ellenkező nemű babára vágytunk.

A világhálón számos olyan beszámolót olvashatunk, ahol – általában – nők mesélnek arról, hogy kicsi gyerekkoruktól egészen a felnőttéveikig próbáltak megfelelni az apjuknak, aki fiúra vágyott volna. Ha azt hinnénk, ez a fajta attitűd megszűnt, mióta nem a név, a vagyon továbbvitele vagy éppen a családi vérvonal folytatása jelenti egy férfi célját, nagyon tévedünk. Talán nem is gondolnád, de a te barátaid, kollégáid között is egészen biztosan van olyan, akit ellenkező neműnek vártak a szülei, és ezt később sem tudták megbocsátani neki.

Andi például azért lett Andrea, mert az apja nevét – András –, kellett volna továbbvinnie elsőszülöttként. Vesztére egyke maradt, ráadásul, a vezetékneve B-vel kezdődik, így az édesapja – és szép lassan az egész család – teljes természetességgel Bandinak hívta. 14 éves koráig kéthavonta tüsire vágatták a haját – miközben ő hosszú loknikat szeretett volna –, szoknyát pedig csak az iskolai ünnepségekre vehetett fel, mert akkor kötelező volt. Az apja motorozni tanította, és elvárás volt, hogy a technikaórán ő használja a legügyesebben a lombfűrészt. 

„Egy vidéki városba mentem középiskolába, ahol végre nem kellett fiúnak látszanom – meséli Andi. – Megkaptam az egyik szobatársam megunt blúzait, szoknyáit, és végre megnövesztettem a hajam. Persze, láttam apám rosszalló arckifejezését, de már nem cibálhatott el a borbélyhoz. A nevelésének azonban meglett a következménye; hosszú évekig jártam terápiába, mert nem voltam képes normális párkapcsolatra. Idő kellett, hogy rájöjjek; férfiként viselkedem, ahelyett, hogy megengedném, hogy gondoskodjanak rólam, vagy hogy a párom szerelje össze a fürdőszobaszekrényt helyettem. Miután ez tudatosodott, odafigyeltem, hogy merjek gyenge nő lenni. És láss csodát, hat éve vagyok együtt a férjemmel, és tudok mellette nőként viselkedni.” 

Pszichés problémákat okozhat 

Szerencsés esetben a nem miatti csalódottságon idővel túl tud lépni a szülő, és képes örülni a gyermekének. Ha ez nem sikerül, az hosszú távon komoly problémákat okozhat. Ahogyan Andi esetében is, párkapcsolati, kötődési gondokhoz vezetett, de akár evési zavarokat, depressziót is magával hozhat. A világhálón egy nő arról számol be, hogy sejtése szerint azért lett anorexiás, mert egész életében azt érezte, hogy az anyja nem fogadja el őt, mert fiúra vágyott. A helyzet pedig még súlyosabbá válhat, ha második vagy harmadik gyerekként megérkezik a vágyott nemű baba, és attól a perctől végleg másodhegedűssé válik az a gyerek, aki csalódást okozott a szüleinek, mert lányként vagy fiúként jött a világra.

Szakértők azt javasolják, hogy ha még volt is bennünk kezdetben szomorúság a kicsi neme miatt, utólag inkább hallgassunk erről. Ez ugyanis egy olyan tényező, amin nem tud változtatni sem gyerekként, sem felnőttként, így nem tisztességes, ha a terhét rátesszük.