770 ezer magyar kaphat vissza pénzt a NAV-tól: ezt kell tenni érte

nav-penz-1992231544
Olvasási idő kb. 3 perc

Több mint 800 ezren tartoznak és mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint. Utóbbiak vissza tudják igényelni az adójukból visszajáró pénzösszeget.

A NAV júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket a magánszemélyek és egyéni vállalkozók számára, hogy az ügyfelek naprakész információkat kapjanak az adózási helyzetükről, legyen szó tartozásról vagy túlfizetésről – írja Az én pénzem.

Az értesítéseket az elektronikus kapcsolattartók a saját tárhelyükön találják, míg a papíralapú ügyintézést választók a postaládájukba kapják meg. Az értesítők elején minden ügyfél számára világosan feltüntetik, hogy

van-e fizetési kötelezettsége, igényelhet-e vissza túlfizetést, illetve 2023-ra vonatkozóan keletkezett-e pótléka.

Túlfizetés esetén a NAV ügyfélportálján is visszaigényelhetjük a pénzt
Túlfizetés esetén a NAV ügyfélportálján is visszaigényelhetjük a pénztRunPhoto / Getty Images Hungary

Ők számíthatnak értesítésekre

A hivatalos dokumentumokat csak azok kapják meg, akiknek tartozása meghaladja az ötezer forintot, vagy azok, akiknek ezer forintnál több a túlfizetése. Ugyanakkor azok az adózók is számíthatnak értesítésre, akik tavaly nem vagy késve teljesítették fizetési kötelezettségüket, ami miatt

ötezer forintot meghaladó késedelmi pótlékuk keletkezett.

Így kapható vissza a pénz a NAV-tól

Az összesítés szerint több mint 800 ezren tartoznak az adóhatóságnak, 770 ezer ügyfél esetében pedig túlfizetés történt. A tartozás rendezése a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb módon a NAV Ügyfélportálján keresztül lehetséges. Az ügyfelek bejelentkezés után az Adószámla menüpont alatt kérdezhetik le egyenlegüket, és a Hátralék rendezése gombbal indíthatják a fizetést.

Emellett a tartozás banki átutalással vagy a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával is kiegyenlíthető.

A túlfizetést szintén az Ügyfélportálon lehet visszaigényelni vagy átvezetni más adónemre. A „Túlfizetés rendezése” gomb megnyomása után az ügyfelek az „Átvezetési és kiutalási kérelem” elnevezésű űrlapot kitöltve, okoseszközről is egyszerűen benyújthatják igényüket.

Itt nyújtanak segítséget az érintetteknek

Ha az érintetteknek segítségre van szüksége adószámlájuk értelmezéséhez, tájékoztatást kaphatnak a NAV 1819-es telefonszámon hívható Infóvonalán. Konkrét ügyek intézéséhez ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) szükséges, amely legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban igényelhető.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek